BALLAI ATTILA
2022.08.14 23:57

A hagyomány tisztelete – Ballai Attila publicisztikája

Ma harminc esztendeje, 1992. augusztus 15-én a Sheffield United 2–1-es, sporttörténelmi jelentőségű diadalt aratott a Manchester United felett – hiszen ez volt a Premier League első mérkőzése. Ha azt mondom, a PL három évtized alatt a világfutball szakmai, menedzselési és pénzügyi csúcsává emelkedett, minden idők legnépszerűbb és legismertebb nemzeti labdarúgó-bajnoksága, még nem is állítottam semmit. Ha egészen addig merészkedek, hogy manapság ez Európának ama „terméke”, teljesítménye, amelyet a Távol-Kelettől az arab emirátusokon át Dél-Amerikáig a legnagyobb csodálat és hódolat övez, szerintem még mindig nem túloztam. Kontinensünk az elmúlt évtizedekben gazdasági, politikai, tudományos, kulturális és szinte minden egyéb területen elveszítette vezető szerepét, sőt a sport jelentős részében is. A leglátványosabb kivétel kétségtelenül a futball, azon belül is elsősorban az angol, majd a spanyol, utánuk a német és az olasz liga. Ezért is érdemes továbblépni a múltidézésen és megvizsgálni, miért éppen e fronton sikerülhetett az, ami másutt elvétve sem.

Adódik persze mindjárt egy kézenfekvő válasz: mert itt legalább mutatkozott rá határozott szándék. Igaz, de ez önmagában kevés lenne. Kezdjük ezért az elején!

Onnan, hogy az 1980-as, 90-es évek fordulóján az angol labdarúgás legmélyebb válságát élte. A válogatott ugyan az 1990-es vb-n bejutott a négy közé – ám negyedikként zárt, és a rendes játékidőben, azaz 90 perc alatt mindössze egy ellenfelét, Egyiptomot tudta legyőzni –, de az 1988-as Eb-ről három vereséggel zuhant ki, majd az 1992-esről is nyeretlenül kullogott haza, a klubok elveszítették európai fölényüket, a BL-előd BEK-ben 1984 óta nem született angol győzelem (miközben 1977–1984 között hét is). A pályán kívül még keservesebb volt a helyzet. A 39, illetve 96 halálos áldozatot követelő 1985-ös brüsszeli és 1989-es sheffieldi katasztrófa két H-ja, Heysel és Hillsborough felért a mi két M betűnkkel, Muhival és Moháccsal. Az 1996-os Eb-rendezés elnyerése kapcsán megalkotott „A futball hazatér” szlogen ugyan telitalálatnak bizonyult, de adódott a kérdés és a kétely: milyen hazatérés az, ha otthon csak romokat talál az ember?

Az angol labdarúgást újjá kellett építeni. Erre 1990 októberében Greg Dyke, a London Weekend Television ügyvezető igazgatója tette az első kísérletet. Találkozóra hívta az akkori „öt nagy” – az Arsenal, az Everton, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham – képviselőit, és arra biztatta őket, szakítsanak az alsóbb osztályú egyleteket is magában foglaló ligával, a középszerrel, ne érjék be a tévéközvetítésekből nekik járó arányos és méltányos összeggel, hanem törekedjenek a mindenségre, határozott mozdulattal rúgják le magukról a kicsiket. Mr. Dyke hatásos érvvel rukkolt ki: 205 millió fontos ajánlattal, amelyet aztán 262 millióra srófolt fel, ám így is kiütötte őt Rupert Murdoch és a Sky Tv szezononkénti 304 milliós, öt évre szóló közvetítési csomagja. Ma már aprópénznek számít, de harminc éve új korszakot nyitott meg.

Az első osztályba feljutott Blackburn ennek szellemében mindjárt addigi örökös brit csúcsnak számító 3.3 millió (más források szerint 3.6 millió) fontot fizetett a Southampton mindössze huszonegy esztendős reménységéért. Megérte, a fiút Alan Shearernek hívták, de az összeg korábban eszementnek számított volna. Csakhogy Shearer 1996-ban, immár a Newcastle gólvágójaként, a Ferencváros vendégszereplésének idején 15 millió fontot taksált, mert a Premiership addigra szintet lépett. A bevezetőben említett, ma harminc esztendeje vívott első bajnoki után mindössze tíz napra volt szükség a teljes áttöréshez. 1992. augusztus 25-én a címvédő Leeds United az Elland Roadon 5–0-ra intézte el a Tottenhamet, Éric Cantona, a bálvány a 26. és a 46. perc között klasszikus mesterhármast vágott, a mutatványt a Sky Television jóvoltából ország-világ láthatta, és a „Spurs” hívein kívül mindenki ámuldozott: végre, mindig is ezt vártuk!

Már az első, 1992–1993-as idény több okból is emblematikusnak bizonyult. A Manchester United huszonhat évi szünet után nyert bajnoki címet, csupán a nyolcadikat, ezzel az örökranglistán még mindig csak a negyedik helyre jött fel a Liverpool (18), az Arsenal (10) és az Everton (9) mögé. A Manchester City 1992-ig mindössze kétszeres (1937, 1968), a Chelsea egyszeres (1955) aranyérmes volt. A PL-elsőségek azonban elképesztő átrendeződést mutatnak, íme: MU 13, Manchester City 6, Chelsea 5, Arsenal 3, Liverpool, Blackburn és Leicester 1-1. Azaz a harminc trófeából két város vitt el 27-et, Manchester 19, London 8 megoszlásban. Hatalmi központok jöttek létre, a múlt élesen elvált a jelentől, még inkább a jövőtől. Ennek szimbólumaként az első PL-évadban vigasztalan utolsóként esett ki az 1970-es évtized kétszeres BEK-győztese, a Nottingham Forest, és még innen a hatvanon végleg visszavonult legendás menedzsere, Brian Clough. Megérezvén, hogy lejárt az ideje, az idejük. Másoké viszont ekkor jött el. A gólkirályi címet Teddy Sheringham söpörte be, még a Tottenham színei­ben, az év felfedezettje Ryan Giggs lett – sorsuk a Man Unitedben fonódott össze.

Kezdetben teljes volt a brit dominancia a Premier League-ben, ezt jelzi, hogy harminc éve a 22 menedzserből 16 volt angol, 4 skót (ízlelgessük e négy nevet: Alex Ferguson, Kenny Dalglish, Graeme Souness, George Graham), 1-1 walesi és ír, a 22 csapatkapitányból ugyancsak 16 angol, 4 ír, 2 skót. Ma már húsz klubbal számolva a menedzserek között 6 angolt, 1-1 skótot és walesit, a csapatkapitányoknál 9 angolt, 3 skótot és 1 írt találni. Ebben persze nincs semmi kivetnivaló, sőt így természetes: a földkerekség legszínvonalasabb viadalának a világ színe-javát kell magához vonzania, a pályára, a kispadra és a tulajdonosi körökbe egyaránt. Az orosz oli­garcha (Chelsea, Roman Abramovics, 2003), az amerikai mágnás (Manchester United, Malcolm Glazer, 2005), az arab sejk (Manchester City, Manszúr, 2008) útja éppen úgy az e tekintetben egyáltalán nem ködös, hanem a legtisztább kilátásokkal kecsegtető Albionba vezetett, mint tavaly ősszel az előbbiekhez képest is mesés gazdagságú szaúdi vagyonalapé, a Public Investment Fundé Newcastle-ba.

Mindettől még a Premier League angol maradt, mert az asszimiláció iránya változatlan: az újonnan érkezők igyekeznek beilleszkedni az általuk tisztelt közegbe, vagy ha mégsem, akkor annak önvédelmi reflexei működésbe lépnek. Fel sem vetődik senkiben, hogy megvásárolt kincsét hazájába vigye, miként az sem, hogy az Egyesült Államokban, Kínában vagy mondjuk Brazíliában alapítson vetélytárs ligát. Pedig más-más szempontból, de mindhárom, nagyjából Európa-méretű ország behozhatatlan versenyelőnyt élvez Angliával, Nagy-Britanniával szemben. A hagyomány terén viszont nincs rivális. A másfél évszázados – illetve Walter Scott vagy éppen Shakespeare egy-egy sorából, utalásából is kiviláglóan még sokkal régebbi – tradíció ugyanis a földkerekség összes pénzéért is megvásárolhatatlan. Mert az maga az idő, a generációk által és alatt felhalmozott tudás, tapasztalat, mentális és morális erő.

A szinte minden téren hanyatló Európa e nyilvánvaló tényt hagyta figyelmen kívül, amikor az önfelszámolás, az önfeladás útjára lépett. A futball még kivétel, a sporton belül is. Hiszen jelenleg is zajlik Rómában az úszó és Münchenben az úgynevezett multisport Eb, amelyen egyszerre tornáznak, kerékpároznak, asztaliteniszeznek, eveznek – lássuk be, e versenyekről a többi földrészen tudomást sem vesznek. Miként Európa egyéb történéseiről is legfeljebb elvétve. Nem hódítóként tekintenek már ránk, hanem meghódítandó területként. Ellenben Sanghajtól Kairón át Los Ange­lesig minimum a fél világ lélegzetvisszafojtva várta az angol és a spanyol futballbajnoki rajtot.

Nem 1992-ben, hanem 2022-ben. Hogy végül valamelyest csorbítsuk az idillt: ezért is aggasztóak azok a jelek – például a magyar válogatott és szurkolók wolverhamptoni fogadtatása –, amelyek azzal fenyegetnek, hogy e különleges, becses anyag is formáját, tartalmát veszti a nemzetközi olvasztótégelyben.

Ha így lesz, mi marad nekünk, itt, Európában, amiben még különbek, elsők vagyunk?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2022.09.24 13:16:41

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Lukas Podolski 37 évesen is a Górnik Zabrze egyik erőssége, és ki nem állhatja a videóbírót.

2022.09.18 10:27:34

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Szoboszlai Dominik karrierjében is áttörést hozhat az új vezetőedző kinevezése.

2022.09.17 18:03:27

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Hofmann duplázott, Szoboszlaiéknak semmi esélyük sem volt idegenben.

2022.09.10 14:47:11

Német labdarúgás nemzetisport.hu

A magyar válogatott légiósai vezérszerepet játszottak Marco Rose debütálásán.

2022.09.07 23:24:08

Német labdarúgás nemzetisport.hu

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Berlinben elmondhatják, hogy ott járt Brooks, Párizsból kölcsönzött a Leipzig, a Wolfsburg a Milannal üzletelt.