Pazar kezdés, hat gól: a Stuttgart legyőzte a Bielefeldet a Német Kupa döntőjében

SALIGA NORBERTSALIGA NORBERT
2025.05.24. 22:00
null
A stuttgartiak az első góljukat ünneplik, Nick Woltemade (balról a második) szerezte (Fotó: Getty Images)
A VfB Stuttgart nyerte meg a labdarúgó Német Kupát, miután a szombat esti berlini fináléban 4–2-re legyőzte az idényt a harmadik ligában töltő Arminia Bielefeldet. A stuttgartiak 1997 óta először, történetük során negyedszer lettek kupagyőztesek, a bielefeldiek pedig azzal vigasztalódhatnak, hogy a fináléig vezető kupamenetelésük mellett a bajnokságuk is jól sikerült – osztályuk aranyérmeseként feljutottak a második vonalba.

DÁVID ÉS GÓLIÁT, azaz az „óriásölő” Bielefeld (menetelése során az első osztályú Union Berlint, Freiburgot, Werder Brement, majd Leverkusent búcsúztatta) és az előző idény Bundesliga-ezüstérmese, a Stuttgart csapott össze szombat este a Német Kupa fináléjában. Az Arminia történelme során először vívott döntőt – negyedik alkalommal fordult elő, hogy harmadosztályú együttes kvalifikálta magát a fináléba, s a mai mérkőzést megelőzően a mérleg három ezüstérem volt –, míg a svábok 1997 után szerették volna ismét elhódítani a trófeát, és az a dátum a magyar futballrajongóknak is különösen szép emlék, hiszen Lisztes Krisztián is a csapat tagja volt.

Mint mindig, a körítésre ezúttal sem lehetett panasz, a telt házas Olimpiai Stadionban fantasztikus koreográfiák fogadták a két felet, a görögtüzek is előkerültek. A 82. döntő első percei a taktikai csata jegyében teltek, az első nagy lehetőségre a 12. percig kellett várni, amikor Joel Grodowski nagyszerű beadása során a labda elgurult a lábak alatt, Noah Joel Sarenren Bazee öt méterről viszont senkitől sem zavartatva a lécet találta el.

Ez pedig alig három perccel később megbosszulta magát: a bielefeldi védők határozatlanságát a Real Madrid által is megfigyelt klasszis szűrő, Angelo Stiller használta ki, nagyszerűen szöktette a német válogatottban minden bizonnyal hamarosan bemutatkozó Nick Woltemadét, aki nem hibázott, jobbal a bal alsó sarokba lőtte a labdát.

A kapott gól után is bátran rohamozott a harmadosztály bajnoka, a 22. percben szögletet is rúghatott, ám a felszabadítás után Marius Wörl és Sam Schrek egymást zavarta, Deniz Undav pedig köszönte szépen, lecsapott a labdára, majd félpályás nyargalás után ziccerben önzetlen volt, és Enzo Millot megduplázta az előnyt. Öt perccel később meglőtte a maga gólját a 28 esztendős német támadó is: Angelo Stiller ismét nagyszerűen szerzett labdát, Undav úgy tett, mintha ismét centerezni akarna, ám ezúttal 14 méterről, éles szögből parádésan kilőtte a jobb alsót.

A szünet után a Bielefeld becsülettel küzdött, de a játék képe nem változott. Sőt a 66. percben Millot megrúgta a maga második, csapata negyedik gólját. A végén ugyan a Bielefeld is szerzett kettőt, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég – a Stuttgart magabiztosan nyerte meg a Német Kupa 2024–2025-ös kiírását. 

NÉMET KUPA
DÖNTŐ
VfB Stuttgart–Arminia Bielefeld (III.) 4–2 (3–0)
Berlin, Olimpiai Stadion, 74 036 néző
G: Woltemade (15.), Millot (22., 66.), Undav (29.), ill. Kania (82.), Vagnoman (85. – öngól)

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
2026.04.26. 19:26

Tiago Tomas csodagóllal lőtte a Német Kupa döntőjébe a Stuttgartot

Német labdarúgás
2026.04.23. 23:36

Két góllal nyert Leverkusenben, hat év után újra döntős a Bayern München a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.04.22. 22:41

Bundesliga: összeverekedett ezer szurkoló a bajnokavató előtt

Német labdarúgás
2026.04.20. 14:35

Hatperces rohammal szerezte meg a 35. bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2026.04.19. 19:30

Fontos pontokat szerzett a Köln, a HSV kiütésével dobogós helyen a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.04.12. 19:35

A bosnyákok kijutása után Demirovic fizeti a stuttgarti szurkolók sörét

Német labdarúgás
2026.04.02. 10:42

Nebel duplájával szerezte meg a három pontot a Mainz a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2026.03.22. 21:30
Ezek is érdekelhetik