Bayern: a Manchester Citytől igazolnának a bajorok – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.05.15. 18:06
null
Leroy Sané március óta háromszor volt kezdő bajnoki mérkőzésen a Manchester Cityben (Fotó: AFP)
A Daily Record arról ír, hogy a Bayern München megkörnyékezte Leroy Sanét, és már fel is vette a kapcsolatot a Manchester Cityvel, hogy a 23 éves játékos szerződtetéséről tárgyaljon.

 

A bajorok már 2016-ban érdeklődtek a szélső iránt, ám Sané a Premier League-et választotta. Pep Guardiola éppen akkor lett a manchesteri klub menedzsere, és mindenképp meg szerette volna szerezni a fiatal játékost.

A 19-szeres válogatott labdarúgó 31 alkalommal lépett pályára a mögöttünk hagyott idényben az angol élvonalban, tízszer csereként. Korábban azt rebesgették a szigetországban, hogy több játéklehetőségre vágyik, ezért a távozás is megfordult már a fejében.

Szerződése 2021-ben jár le, a Bayernnek minden bizonnyal 100 millió euró körüli összeget kellene fizetnie érte. Uli Hoeness, a német klub elnöke korábban kijelentette, eddig soha nem látott költekezés jön Münchenben az átigazolási időszakban, ám azt is hozzátette, hogy nem igazolnak százmilliós játékost.

A bajoroknál égető szükség lenne legalább még egy szélsőre, hiszen Franck Ribéry és Arjen Robben is távozik a nyáron.

Benjamin Pavard (Stuttgart, 35 millió) és Lucas Hernández (Atlético Madrid, 80 millió) már biztosan a Bayernben folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Gulácsit nemzetközi, Orbánt Bundesliga-klasszisnak tartja a Kicker

Német labdarúgás
2026.01.09. 11:11

Thomas Müller szerint a Bayern eljuthat a BL-döntőbe

Bajnokok Ligája
2026.01.08. 16:39

Férfi kosár Euroliga: a Bayern –14-ről fordítva győzött a Baskonia ellen

Kosárlabda
2026.01.07. 22:32

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40
Ezek is érdekelhetik