Hertha: Edzőként ez új, még meg kell tanulnom – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.04. 09:44
null
Dárdai Pál tudja, új, edzőként ismeretlen kihívások várnak rá (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a német Hertha vezetőedzője elismerte, hogy edzőként még meg kell tanulnia, milyen úgy vezetni a csapatát, ha ősszel a hétvégén bajnokit, a hét közepén Európa-liga-mérkőzést játszik. A felnőtt kerethez kerülő fiáról, Dárdai Palkóról is beszélt.

 

„Játékosként ismerem a kettős terhelést, tudom, milyen a hét végén bajnokit, a hét közepén európai kupameccset játszani egy egész őszön át. Edzőként ezt még nem éltem át, ezt még nekem is meg kell tanulnom – idézte a Bild Dárdai Pált. – Erről a stábommal és Michael Preetz igazgatóval is beszélnünk kell, hiszen mindkét sorozatban sikeresek szeretnénk lenni.”

Dárdait az új igazolásokról is kérdezték.

Davie Selkéről: „Vele és Vedad Ibiseviccsel két magas, erős csatárunk van. Davie fiatal, sikeréhes, és őrületes dolgokra képes a kapu előtt.”

Mathew Leckie-ről: „Lendületet adhat a támadójátékunknak, jó beadásokra képes, helyzetbe hozhatja a csatárainkat. Egy dolgot kell megtanítanunk neki, a gólszerzést. Tud még fejlődni.”

Karim Rekikről: „Magas a játékintelligenciája, ügyes a lába. Az első perctől kezdve erősítést jelent.”

Végül szót ejtett a felnőttcsapathoz felkerült fiatalokról, köztük a fiáról, Dárdai Palkóról is.

„Imádom őket, velük már együtt dolgoztam, ők az én gyerekeim. Florian Baak, Arne Maier, Julius Kade és Palkó fiam is az A-keret tagja lesz az új szezonban. Kíváncsi vagyok, hogyan illeszkednek be a kemény, felnőtt emberek bizniszébe. Az edzőtáborba még két fiatalt – Dennis Smarschot és Maurice Covicot – is magunkkal viszünk.”

Legfrissebb hírek

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Az UEFA nem hajlik az egyezségre, kizárhatják a Crystal Palace-t az európai kupaindulásból

Európa-liga
2025.06.06. 11:59

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

A Konferencialiga-győzelem 22 millió eurót ért a Chelsea-nek

Európa-liga
2025.06.03. 20:35

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21
Ezek is érdekelhetik