Bekeményít a HSV: levél a FIFA-nak, a Valenciának és a ligának

Vágólapra másolva!
2007.08.17. 12:29
Dietmar Beiersdorfer sportigazgató levelet küldött a FIFA-nak, a német ligának, valamint a Valenciának is Rafael van der Vaart ügyében. A sportvezető ebben felszólítja a spanyolokat, hogy ne csábítgassák tovább a holland válogatott játékost.
Rafael van der Vaart a Megyeri úton nem lépett pályára
Németh Ferenc
Rafael van der Vaart a Megyeri úton nem lépett pályára
Rafael van der Vaart a Megyeri úton nem lépett pályára
Németh Ferenc
Rafael van der Vaart a Megyeri úton nem lépett pályára

Rafael van der Vaart már korábban jelezte, hogy távozna Hamburgból és a spanyol élvonalban szeretné folytatni pályafutását. A holland futballistának ráadásul neves kérője is akadt: a Valencia.

A két klub tárgyalásai eddig nem vezettek eredményre – illetve, a HSV többször is kijelentette, hogy a játékost nem adják el.

Van der Vaart mindenesetre még a csapattal utazott el Budapestre, de a Honvéd ellen már nem lépett pályára. A hivatalos indoklás szerint azért, mert amikor gyermekét megemelte, meghúzódott a háta…

A 0-0-ra végződött mérkőzés után a Hamburg sem hagyta annyiban a holland játékos sérülését, és igyekszik rövidre zárni a történetet. Dietmar Beiersdorfer sportigazgató levelet küldött a Valenciának, a FIFA-nak és a Német Labdarúgó Ligának, amelyben felszólítja a spanyol csapatot, hogy fejezze be a játékos csábítását.

A volt válogatott védő egyeztetett Van der Vaarttal, valamint annak ügynökével, a dán válogatott egykori kiválóságával, Sören Lerbyvel is. A hamburgiak a FIFA szabályzatával fenyegetőznek, amely szerint Lerby elvesztheti ügynöki engedélyét, és a Valencia is komoly büntetésben részesülhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik