Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

SZ. M.SZ. M.
2026.03.20. 23:28

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek. Hirtelen minden felgyorsult körülötte, a Premier League ritmusát pedig még meg kell szoknia. Rövid időn belül a világ legerősebb bajnokságába csöppent Tóth Alex, akire jelentős kihívások várnak az AFC Bournemouth együttesénél. Borbola Bence interjúja

Csányi Sándor: Sok sebet begyógyítana a világbajnoki részvétel. Pénteken közgyűlést tartott az MLSZ: új elnökségi tag, az utánpótlásért felelős alelnök lesz a korábbi 86-szoros válogatott Szalai Ádám, s Csányi Sándor elnök szerint a futball-láz miatt a rajongók már a Puskás Arénát is „kinőtték". Somogyi Zsolt beszámolója

Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk. A világbajnokságra kijutó együttesünk csapatkapitánya bízik benne, hogy a vb-n meg tudják mutatni a világnak, milyen erőt képvisel a mi kis országunk. A válogatott kosárlabdázót Győri Ferenc kérdezte

Magyari Alda: Már most azt érzem, Nara a legnagyobb szurkolóm. A Tokióban olimpiai bronzérmes, kétszeres világbajnoki ezüstérmes, Eurokupa-győztes 25 éves kapus február 18-án a III. Kerület színeiben egy Trieste elleni Eurokupa-csoportmérkőzésen tért vissza a medencébe másfél évnyi kihagyást követően, miután tavaly augusztusban életet adott kislányának, Narának. A válogatott vízilabdázóval Szeleczki Róbert beszélgetett

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45