Dida: Puskás Ferencet ugyanúgy szerethették, mint Pelét; Adama Traoré: Ismét dinamikusan futballozom

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.04.18. 23:21
null
NSPOVIDE0190401.indd

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

A Nemzeti Sport is meghívást kapott Kispestre a Budapest Honvédhoz, ahol Dida, a világbajnok brazil kapus vendégeskedett. Lapunk a brazil válogatottról és fantasztikus karrierjéről is faggatta a sportembert, természetesen szóba került a magyarok elleni mérkőzés is. Gyenge Balázs interjúja

Második bajnoki címét ünnepelheti a Ferencvárossal Adama Traoré. A zöld-fehérek mali válogatott szélsője sérülései miatt nehéz idény végéhez közeledik, pedig gyerekkorában azt sem tudta, mi az a fájdalom. A futballistával Borbola Bence beszélgetett

Készül az Alba Aréna felavatására a férfi jégkorong-válogatott. Megnézhettük, hogyan edzenek a divízió 1/A-világbajnokságra készülő mieink az új jégcsarnokban a Norvégia elleni első mérkőzés előtt. Pozsonyi Szilárd riportja

Csütörtökön Párizsban lehullt a lepel, a magyar olimpiai csapat hivatalos sportszergyártója, az Adidas ünnepélyes keretek között mutatta be új kollekcióját, és talán elfogultság nélkül mondható, a mieinknek készített volt az egyik legmutatósabb. A francia fővárosból Bobory Balázs jelentkezett

Amikor idén Max Verstappen célba ért, nyert is, így a Formula–1 hétvégi Kínai Nagydíján egyértelműen ő a legesélyesebb a győzelemre. A sprintformátum azonban elméletileg hozhat váratlan fordulatokat. Zsoldos Barna írása

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik