Teqball: reális esély lehet a 2028-as olimpiára

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.07. 14:34
Teqballbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót rendeztek Budapesten, amelyet dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökének beszéde nyitott, s elmondta: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Ipari Innovációs Díját a Teqball Kft. nyerte el a Teq Lite nevű, tömeggyártásra alkalmas Teqball-asztalért, amelyből 2020-ban több mint hatezret gyártott.
Huszár Viktor (Fotó: Árvai Károly) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL!
Huszár Viktor (Fotó: Árvai Károly) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL!

 

„A vírus sajnos lelassította a teqball fejlődését – vette át a szót Huszár Viktor, a teqball egyik alapító tagja, a FITEQ és teqball stratégiák összehangolásáért, koordinálásáért felelős vezetője. – Szerintem mivel a világ leggyorsabban elismert sportágává váltunk, eddig jó munkát végeztünk. Az utóbbi időben maradt hiányérzetem, vannak olyan országok ahol aktívabbnak kéne lennünk. Németországban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, valamint a skandináv országokban is többet várnék. Öröm, hogy Afrikában, Ázsiában vagy Dél-Amerikában elég népszerű a sportág, az Egyesül Államok pedig már pislákol, oda nagy figyelmet fordítunk.”

„Az olimpia? Azt szoktam mondani: nem cél az olimpia, csupán a következménye annak, amit csinálunk, hogy a NOB is felfigyelt a teqballra. 2028-ban a Los Angeles-i strandokon költséghatékonyan lehetne a sportágat lebonyolítani. Hét év van még addig, Amerika nyitott az új sportágakra, ráadásul ott a labdarúgás is folyamatosan fejlődik, és mivel a foci a teqball rokona, reális esélyünk lehet a 2028-as olimpiára.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik