Szlovákia: játékosai buliztak, ezért távozott a kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.19. 10:00
null
Ján Kozák váratlanul lemondott, most elárulta, miért (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, öt év után lemondott posztjáról Ján Kozák, a szlovák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember most elárulta, azért távozott a nemzeti együttestől, mert hét játékosa a tiltása ellenére elment szórakozni.

 

A szóban forgó esemény a csehek elleni vesztes Nemzetek Ligája-összecsapás utáni éjszaka történt.

Mint Kozák elmondta, hét futballistája, Lubomír Satka, Milan Skriniar, Martin Dúbravka, Michal Sulla, Norbert Gyömbér, Stanislav Lobotka és Vladimir Weiss tettével megsértette a válogatottnál érvényben lévő szabályt azzal, hogy a tiltása ellenére egy éjszakai bárban töltötte az éjszakát.

„Nem azért mondtam le, mert kikaptunk egymás után kétszer is, de a pletykákkal ellentétben nem is azért, mert öreg lennék vagy elfáradtam volna. Ezek kitalációk. A csehek elleni meccs után szembesültem vele, hogy néhányan elmentek bulizni, ezt akkor láttam, amikor kimentem, hogy megnézzem, mit csinálnak a srácok, és páran pont akkor érkeztek vissza.”

„Mérhetetlenül csalódott voltam. Úgy éreztem magam, mint akit arcon köptek, vagy mintha jól felpofoztak volna. Na persze tehettem volna úgy is az eset után, mint aki mit sem sejt, de ez nem az én stílusom. Gondolkoztam azon is, hogy fogom, és eltiltom a hét játékost, aki megszegte a szabályokat, de azzal a csapatnak ártottam volna, elvégre többen is kulcsemberei ennek a válogatottnak. Nem akartam, hogy kiszúrjak egy egész nemzettel. Így maradt az a lehetőség, hogy én távozom.”

Azt egyelőre még nem tudni, ki lesz Kozák utódja a szlovák válogatottnál, mint ahogy azt sem, hogy a szövetség milyen büntetést szab ki a hét futballistára, akik megsértették a szabályokat.

Legfrissebb hírek

Dávid Hancko: Németországban a csoportelsőségért játszhatunk

Foci vb 2026
2025.10.15. 10:09

Nick Woltemade első válogatott gólja győzelmet ért a németeknek az északírek otthonában

Foci vb 2026
2025.10.13. 22:43

Szabics Imre Kairóban folytatja?

Minden más foci
2025.10.13. 20:27

Negyedgőzzel is simán nyertek a németek Luxemburg ellen a vb-selejtezőben

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:48

Szlovák Kupa: sima komáromi továbbjutás

Minden más foci
2025.10.08. 21:19

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15

UEFA: Szlovákia labdarúgó Eb-győztes

Minden más foci
2025.09.16. 17:51
Ezek is érdekelhetik