Román Kupa: a Sepsi két trófeával is távozhat Bukarestből

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 16:10
null
A Sepsi a döntőben visszavágna (Fotó: Sepsi OSK)
Fiatal klubok vívják csütörtök este a Román Kupa-döntőt a bukaresti Rapid Stadionban: az FC Voluntarit 2010-ben, míg a Sepsi OSK-t 2011-ben alapították. Mindkét csapatnak ez a második fináléja. A Voluntari öt évvel ezelőtt el is tudta hódítani a trófeát, a szentgyörgyiek viszont 2020 nyarán elveszítették a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül rendezett, FCSB elleni döntőt (0–1).

 

„Ez most teljesen más mérkőzés lesz, telt ház előtt, reményeim szerint háromezer Sepsi-szurkolóval és sok semleges nézővel – mondta a Nemzeti Sportnak Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke. – Két éve az FCSB abszolút esélyes volt, a bukarestiek jobbak is voltak, és mi nem hittük el, hogy nyerhetünk az üres stadionban. Most egyenlők az esélyek, feltüzelt játékosaink nagyon akarják, hogy az új stadionunkban a gyerekcsapataink által nyert sok serleg mellé odakerüljön a Román Kupa is.”

A szentgyörgyi szurkolók utaztatásához a városvezetők is segítséget nyújtottak a klubnak egy 590 férőhelyes különvonat biztosításával, emellett pedig legalább tíz busszal és persze saját gépjárművekkel is útra kelnek a székelyek. Könnyen megjósolható, hogy a 14 ezer fő befogadására képes, alig két hónapja átadott arénában a Sepsi-tábor lesz a népesebb és hangosabb, hiszen a Voluntari hazai találkozóin még az ezret is ritkán éri el a nézőszám. Diószegi László szerint mindössze kétszáz-háromszáz drukkere lesz a Bukarest határában fekvő kisváros együttesének.

A mostani kupasorozatban kizárólag élvonalbeli gárdák ellen játszó Sepsinek egyébként van miért törlesztenie a döntőben, hiszen a bajnokságban idén oda-vissza kikapott a Voluntaritól (1–2, 1–3) – a hazai vereség ráadásul a magyarországi támogatásból megépülő szentgyörgyi stadion első mérkőzésén volt. Ugyanakkor Cristiano Bergodi vezetőedzőnek csak a már három hónapja sérült holland középpályását, Anass Achahbart kell nélkülöznie, miközben a Voluntarinál a hétvégi bajnoki fordulóban két alapembernek számító védő, Gabriel Tamas és az elefántcsontparti Ulrich Meleke is kidőlt, a válogatott támadó, Constantin Budescu pedig hetek óta harcképtelen. Bergodihoz hasonlóan Liviu Ciobotariu edzőnek sincs még egyetlen trófeája sem a román futballban, mindkettejük esetében bajnoki ezüstérem az eddigi legjobb eredmény: a Sepsi olasz trénere 2020-ban az Universitatea Craiovával, mostani ellenfele pedig 2015-ben a mára megszűnt marosvásárhelyi ASA-val lett második a Liga 1-ben.

Érdekesség, hogy a pályán egy testvérpár is szembenézhet egymással, a 32 éves Fülöp István már öt éve a Sepsiben futballozik, miközben 24 éves öccse, Lóránd tavaly nyár óta a Voluntari labdarúgója; előtte másfél évig ő is Szentgyörgyön játszott, méghozzá a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként.

A Sepsi két trófeával is távozhat a fővárosból, ugyanis szintén csütörtökön, a Rapid Stadionban rendezik meg az U19-es Román Kupa-döntőt, amelybe a két székelyföldi topcsapat, az FK Csíkszereda és a Sepsi korosztályos együttese jutott be. A tavaly U19-es bajnoki címet nyerő FK még duplázhat is, hiszen egy héttel később bajnoki finálét vív a kolozsvári Universitatea ellen.

A SEPSI ÚTJA A DÖNTŐIG
Farul–Sepsi OSK 0–1
FCU Craiova 1948–Sepsi OSK 0–1
Chindia Targoviste–Sepsi OSK 1–2
Sepsi OSK–Universitatea Craiova 2–1, 1–0

ROMÁN KUPA
DÖNTŐ
19.30:
Sepsi OSK–Voluntari – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik