Rangers: úgy megünnepelték a bajnoki címet, hogy letartóztatták őket

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.03.08. 15:19
null
Drukkerek ezrei ünnepelték az utcán a Rangers sikerét (Fotó: AFP)
A skót rendőrség 28 szurkolót letartóztatott, többeket pedig pénzbírsággal sújtott, mert a Galsgow Rangers labdarúgócsapatának vasárnapi bajnoki címét követően „vadul ünnepeltek”, illetve megszegték a koronavírus-járvány miatt elrendelt gyülekezési szabályt – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

 

Az MTI felidézte, hogy Rangers-drukkerek ezrei gyűltek össze a csapat stadionjánál, edzőpályáján és a belvárosban, miután a legnagyobb rivális, a második helyen álló Celtic vasárnap csak döntetlenre volt képes a Dundee United vendégeként. A tabellán 88 ponttal első helyezett Rangers előnye így behozhatatlanná vált a 68 pontos Celtic számára az idény hátralévő hat fordulójában.

Sokan fáklyákat gyújtottak, többen rendbontásban vettek részt, illetve rendőröket támadtak meg. A közvélemény elítélte a tömegjeleneteket. Még Nicola Sturgeon skót miniszterelnök is megszólalt az ügyben, dühítőnek és szégyenletesnek nevezte a történteket, szerinte a rendbontók kockára tették azokat az eredményeket, amelyeket a koronavírus-járvány megfékezésekor már elértek – írta a távirati iroda.

A Rangers története során 55. alkalommal lett bajnok, így a skót örökrangsorban már néggyel előzi meg a Celticet – tette hozzá az MTI.

A Rangerst 2012-ben gazdasági okok miatt visszasorolták a negyedosztályba, az együttes négy év alatt három osztály lépett, és visszajutott az élvonalba. Ott kétszer harmadikként, majd kétszer másodikként végzett, ezúttal – a 2018 tavaszán kinevezett Steven Gerrard irányításával – meg is tudta törni a sorozatban kilencszer aranyérmes Celtic egyeduralmát.

A Rangers 10 év után ért újra csúcsra (Fotó: AFP)
A Rangers 10 év után ért újra csúcsra (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik