Női futball: az FTC nevelése bajnok lett Svédországban

2020.11.17. 07:40
null
Csiki Anna fél éve sem él még Svédországban, de máris aranyérmet nyert a helyi bajnokságban (Fotó: goteborgfc.se)
Bajnoki címet nyert Svédországban a Göteborg női labdarúgócsapatával Csiki Anna, aki idén nyáron igazolt a skandináv országba.

A 21. életévét múlt szombaton betöltő, több mint 20-szoros magyar válogatott középpályás – aki a védelem bal szélén, valamint balszélsőként is bevethető – tizenkét éves korától a Ferencvárosban nevelkedett, majd nyolc évvel később, már magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes labdarúgóként idén nyáron az Európa egyik legerősebb női bajnokságaként számon tartott svéd élvonalba, a Göteborghoz igazolt két évre.

Csiki a júniusban kezdődött és a mögöttünk hagyott hétvégén véget ért, 22 fordulóból álló svéd élvonalban 15 mérkőzésen lépett pályára, 13-szor be-, egyszer lecserélték, és egy meccset játszott végig. Egyetlen gólját a bemutatkozó találkozóján, a Kristianstad ellen 5–1-re megnyert összecsapáson szerezte.

Csiki Anna (jobbra) mára már kihagyhatatlan tagja a magyar válogatottnak (Fotó: MLSZ/Baricsa Gábor)
Csiki Anna (jobbra) mára már kihagyhatatlan tagja a magyar válogatottnak (Fotó: MLSZ/Baricsa Gábor)

Csikiék hét pont előnnyel végeztek a tabella élén a tavalyi bajnok Rosengard előtt – ebben a csapatban játszik az FTC korábbi szerb középpályása, Jelena Csankovics –, a 22 meccsükből 17-et megnyertek (emellett három döntetlent játszottak és két vereséget szenvedtek el), és az utolsó előtti fordulóban, a Linköping felett aratott 7–0-s sikerrel vált biztossá a bajnoki címük.

A pontosan ötven éve, 1970-ben alapított Göteborg négy ezüstérem (2010, 2011, 2018, 2019) után idén először nyerte meg a svéd bajnokságot, így a Bajnokok Ligája következő kiírásában is szerepelhet – bár még a jelenlegiben sem mutatkozott be. Csikiék a legjobb 32 között kapcsolódnak majd be a küzdelmekbe, nem kiemeltként várhatják a főtábla első fordulójának jövő heti sorsolását. (Ezen remélhetőleg a Ferencváros is érdekelt lesz, amely szerdán a szlovén Pomurje vendégeként lép pályára a selejtező második körében.) A Göteborg a BL-ben 2012-ben és 2013-ban is eljutott a negyeddöntőig, az előző idényben a legjobb 32 között idegenben szerzett kevesebb gólja miatt maradt alul a Bayern Münchennel szemben.

A FRADIMÉDIA RIPORTJA CSIKI ANNÁVAL 2019 SZEPTEMBERÉBEN (A fiatal futballista az akkor még csak áhított külföldi pályafutásról 2.34-től beszél)

Legfrissebb hírek

Női NB I: tarolt a bajnok Ferencváros a RangAdó díjátadón

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 22:44

Női foci: magyar játékos lett az osztrák Bundesliga legjobbja

Légiósok
2026.05.29. 11:08

Távozik a Barca kétszeres aranylabdás játékosa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.27. 09:10

A végére kiütötte a Lyont, negyedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját a Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.05.23. 20:01

A Ferencváros hatot rúgott a Puskás Akadémiának a női NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
2026.05.23. 17:29

Rangadót nyert Felcsúton az FTC, az élen végzett a női NB I alapszakaszában

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 21:00

Az ETO kiütötte a PMFC-t a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 18:54

A Puskás Akadémia 11, az FTC és az ETO öt-öt gólt szerzett a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 22:40
Ezek is érdekelhetik