NL: otthon minden ukránnak negatív lett a koronavírustesztje

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.19. 21:35
null
Sevcsenkóék szerint szükségtelen volt a találkozó törlése, mert volt megfelelő számú bevethető játékosuk (Fotó: AFP)
Kijevbe hazaérkezve minden ukrán labdarúgónak negatív lett a koronavírustesztje azok után, hogy kedden elmaradt a svájciak elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésük, mert Svájcban több játékosnál és stábtagnál is kimutatták a betegséget – írja az MTI.

 

Az ukrán szövetség közlése szerint a csütörtöki vizsgálatokat már a repülőtéren elvégezték egy, az európai szövetség (UEFA) által akkreditált laboratórium munkatársai.

A szervezet hétfőn jelentette be, hogy a válogatott három futballistája – Eduard Szobol, Jevhen Makarenko és Dmitro Riznik – vasárnapi tesztjének eredménye elsőre nem volt egyértelmű, majd a szakemberek később megállapították, hogy valamennyiük mintájában megtalálható a koronavírus. Ezt követően újratesztelték az egész ukrán keretet, valamint szakmai stábot, és négy újabb fertőzöttet – három játékost és egy stábtagot – találtak. A helyi hatóságok azonnal karanténra kötelezték az egész ukrán küldöttséget, amely egy luzerni szállodában tartózkodott. Később az UEFA arról tájékoztatta az ukrán szövetséget, hogy a luzerni kanton karanténszabályai miatt nem lehetséges megrendezni a találkozót.

Az ukrán keret tagja volt a Ferencváros két labdarúgója, Olekszandr Zubkov és Ihor Haratin is.

Az ukránok álláspontja szerint szükségtelen volt az összecsapás törlése, mert volt megfelelő számú bevethető játékosuk.

A Svájc–Ukrajna meccs tétje az lett volna, hogy a két gárda közül melyik végez az utolsó helyen a csoportban és esik ki az A-divízióból. Jelenleg az ukránok a harmadikak, három ponttal megelőzve a sereghajtó svájci válogatottat. A két csapat ukrajnai találkozóján 2–1-es hazai siker született.

A három pont sorsáról az UEFA fegyelmi bizottsága dönt. Ha a svájciak kapják a győzelmet 1–0-s eredménnyel, akkor idegenben szerzett góllal ők maradnak a legmagasabb osztályban, de az is elképzelhető, hogy sorsolás dönt.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik