Liga 1: a CFR nem adta el a Puskás Akadémiának fiatal magyar kapusát

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.01.20. 12:39
null
Hindrich Ottó (Fotó: cluj24.ro)
Kolozsvárról szeretett volna kapust igazolni a Puskás Akadémia FC, de a román bajnok CFR tulajdonosa visszautasította a Hindrich Ottóért tett 700 ezer eurós ajánlatot.

A 19 éves, saját nevelésű kapus az őszi szezon végére alapember lett a Liga 1 legutóbbi négy kiírását megnyerő kolozsvári csapatban, ráadásul a legutóbbi hét mérkőzését egyaránt kapott gól nélkül hozta le.

A román U20-as válogatott Hindrich az idényt még negyedik számú kapusként kezdte a CFR-nél, ám végül – részben az egy U21-es játékos kötelező szerepeltetését előíró ifiszabály miatt is – a novemberi és decemberi bajnoki mérkőzéseken már rendre ő védett, ráadásul hibátlanul.

„Az asztalomon van egy 700 ezer eurós magyarországi ajánlat Hindrichért, a Puskás Akadémiától, Florin Vulturar játékosügynökön keresztül. De csak annyit mondhatok, hogy mi sokkal többet szeretnénk kapni Hindrichért, ráadásul most nem is engedhetjük el” – nyilatkozta a Fanatik portálnak Ioan Varga, a CFR többségi részvényese.

A „mostnak” pedig éppen az ifiszabály az oka, bár a Cluj24 kolozsvári hírportál úgy tudja, már portugál klub is érdeklődött a fiatal kolozsvári kapus iránt.

Legfrissebb hírek

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
6 órája

Puskás Akadémia: engedéllyel nem rendelkező árustól származott a hibás címeres sál

Európa-konferencialiga
Tegnap, 15:39

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 07:51

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 20:57

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 11:32
Ezek is érdekelhetik