Labdarúgás: Nagyon hiányzik a futball – Didier Drogba

ZSOLDOS BARNA (Monza)ZSOLDOS BARNA (Monza)
Vágólapra másolva!
2019.09.08. 10:01
null
Didier Drogba a helyszínen tekinti meg az Olasz Nagydíjat
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) meghívására az elefántcsontparti legenda is ellátogatott az F1-es Olasz Nagydíjra, s lapunknak nyilatkozva magyar futballistákat méltatott.

– Első profi szerződését az autóversenyzés legendás helyszínén, Le Mans-ban kötötte, mégsem gyakori vendég ebben a közegben.
– Igen, ez vicces egybeesés, időnként még hallom a fülemben az autók zúgását... – mondta Monzában a Chelsea korábbi klasszisa, Didier Drogba, aki szombaton nagykövetként csatlakozott az FIA biztonságos közúti közlekedést hirdető kampányához. – Örömmel jöttem, és büszke vagyok rá, hogy olyan sztárokhoz csatlakozhatok, mint például Nico Rosberg, Yohan Blake és más sportágak kiemelkedő képviselői. Nagyszerű, hogy ilyen nemes célért ennyien összefogtunk. Szívesen veszek részt a programban, mert az üzenet továbbításával életeket menthetünk. Néhány hete elvesztettem az egyik legjobb barátomat egy motoros- balesetben. Nem viselt bukósisakot, pedig az megmenthette volna.

–Milyen az élete mostanában? Hiányzik a futball?
–Természetesen nagyon hiányzik, ahogyan egész hátralévő életemben hiányzik majd! Továbbra is szeretnék kifutni a gyepre, nagy meccseket játszani, gólokat szerezni, de ilyen az élet, egy játékos életében mindig lezárul egy fontos időszak. Most új fejezetet nyitottam, több projektbe fogtam bele, eléggé elfoglalt vagyok.

– A labdarúgásban is szerepet vállal? Korábban felvetődött, hogy az elefántcsontparti futballszövetség elnöke lehet.


– Meg kell hallgatnom, mit szeretnének ott az emberek, mire van a legnagyobb szükség, és mérlegelnem kell, valóban hozzá tudok-e járulni a szövetség fejlődéséhez. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

– Játékosként mi volt a titka?
– Mindig is hittem a képességeimben, még akkor is, amikor nem lehettem biztos az áttörésben. Kizárólag az volt az álmom, hogy profi futballista legyek. Nem érdekelt a pénz és a hírnév sem, semmi más, csak hogy labdarúgó lehessek. Tényleg csak játszani akartam, aztán a sikerekkel együtt jött a többi is.

– Sokat játszott együtt Frank Lamparddal. Mi a véleménye róla edzőként?
– Szerintem jó edző, az előző idényben szép eredményeket ért el olyan klubnál, amelynél nagyon korlátozottak a lehetőségek. Most a Chelsea-nél talán még nehezebb helyzetben van az átigazolási tilalom miatt, de büszke vagyok rá, mert edzőként is karakteres, és hatékonyan motiválja fiatal csapatát. Nagyon elégedett vagyok a kezdésével.

– Emlékszik még magyar futballistákra, akik ellen a Premier League-ben játszott?
– Ki is volt akkoriban a legjobb? Hirtelen nem ugrik be a neve. Gera Zoltán a West Bromban és a Fulhamben. Hát persze, emlékszem rá, többször játszottam ellene! Mit csinál most? Jól van?

– Igen. Visszavonult és az U21-es válogatott edzőjeként dolgozik.
– Örömmel hallom. Emlékszem, jó játékos volt, nehéz volt ellene játszani. Ami megmaradt bennem, hogy mindig szerény és alázatos volt, sugárzott belőle a profizmus. Olyan sok alkalmunk nyilván nem adódott rá, hogy beszélgessünk, de nagyon tisztelem.

– Tud esetleg bármi mást a magyar futballról? Ismer más futballistát?
– Igen, Magyarország egykori királyát, a labdarúgás valódi legendáját, Puskás Ferencet. Bárhol, bármikor Magyarország szóba kerül, az ő neve mindig felvetődik. A neve nem csupán a futballtörténelem része, a Puskás név egybeforrt a labdarúgással.

FORMULA–1
Olasz Nagydíj, Monza
15.10: futam (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Az Alexandriai Könyvtár képviselője bejelentette: arab nyelvű Puskás-életrajz készül

Minden más foci
15 órája

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
15 órája

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
17 órája

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
19 órája

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
20 órája

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
21 órája

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
2025.07.06. 15:25
Ezek is érdekelhetik