Koronavírus: a Lyon-elnök még mindig dühöng a lezárás miatt

2020.05.24. 20:20
Jean-Michel Aulas, az Olympique Lyon elnöke továbbra is dühöng, amiért befejezettnek nyilvánították a francia labdarúgó-bajnokságot a koronavírus-járvány miatt.

A klub gúnyos nyilatkozatot adott ki, amelyben gratulált a spanyol La Ligának ahhoz, hogy június 8-tól folytathatja az idényt.

Ezt követően Aulas a L'Équipe francia sportnapilapban úgy fogalmazott: ellentmondásosnak tartja, hogy Spanyolországban – ahol a koronavírus-járvány több halálos áldozatot követelt, mint Franciaországban – a futballszezon újraindítására törekednek, a Ligue 1 viszont idejekorán véget ért.

„Az UEFA mindenkit arra kért, hogy legyen türelmes, ezért amikor azt látom, hogy a vezetőink, akik szintén részt vettek a megbeszéléseken, merőben eltérő következtetéseket vontak le, idiótának érzem magunkat” – közölte a Lyon elnöke.

Hozzáfűzte: botrányosnak tartja, hogy az európai szövetség (UEFA) által kiadott orvosi protokollt Franciaországban egyáltalán nem tanulmányozták.

Április 28-án Édouard Philippe francia miniszterelnök nyilvánította befejezettnek a professzionális sportligák 2019–2020-as idényét. A labdarúgóknál a Paris Saint-Germain lett a bajnok, a Lyon csupán a hetedik helyen zárt, így valószínűleg nem szerepelhet az európai kupaporondon a következő idényben.

A bajnokság lezárása ellenére még nem fejeződött be a mostani szezon a Lyon számára, hiszen a Bajnokok Ligájában még versenyben van, sőt a párharc első mérkőzését hazai pályán 1–0-ra megnyerte a Juventus ellen.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
6 órája

Legyűrte a PSG a Le Mans-t, a Lorient kiütéssel győzött

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22

„Jobb, ha mindenki hozzászokik” – Dembélé nem került be a PSG keretébe

Francia labdarúgás
2026.10.10. 13:14

Remekelt a világbajnok Thauvin, a Lens legyőzte a Lyont

Francia labdarúgás
2026.10.09. 23:10

Hiába vette a kapus saját kamerája, hogy nem volt gól, megadták – videó

Francia labdarúgás
2026.10.09. 13:00

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
2026.09.25. 13:41

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25