Kína: visszavonult az edzőlegenda Marcello Lippi

Vágólapra másolva!
2014.11.02. 18:36
null
Marcello Lippi Kínában fejezte be edzői pályafutását – miután itt is begyűjtött minden elérhető trófeát (Fotó: Reuters)
Bejelentette visszavonulását az edzősködéstől Marcello Lippi, az olaszok világbajnok trénerlegendája, akinek a Kuangcsou Evergrande-del megnyert kínai bajnokság lett az utolsó trófeája. Lippi a jövőben az Evergrande technikai igazgatójaként dolgozik, utóda a kispadon Fabio Cannavaro lehet.

„Többé nem szeretnék edzősködni, már túl öreg vagyok. Az Evergrande új edzővel dolgozik a következő szezonban” – jelentette be döntését Lippi.

Lippi több mint három évtizedes edzői munkásságának ékköve a 2006-os világbajnoki cím az olasz válogatottal, illetve a Juventus csapatával nyert Bajnokok Ligája. A 66 éves szakember ötször nyert a Juventus trénereként olasz bajnokságot, egyszer-egyszer Olasz Kupát, európai Szuperkupát és Interkontinentális-kupát, majd az Evergrande edzőjeként három kínai bajnokságot, egy kupát és egy ázsiai Bajnokok Ligáját.

Háromszor választották meg Olaszországban a Serie A legjobb edzőjének, kétszer a világ legjobb klubedzőjének, egyszer pedig a világ legjobb szövetségi kapitányának. 2011-ben iktatták be az olasz futball Hírességek Csarnokába.

Legfrissebb hírek

28 évesen visszavonul Bartók Donát

Kézilabda
2025.06.09. 14:15

Női kosár: bejelentette visszavonulását Raksányi Krisztina

Kosárlabda
2025.06.05. 16:30

Utolsó mérkőzései előtt áll a németek klasszis asztaliteniszezője, Timo Boll

Egyéb egyéni
2025.05.28. 11:11

Visszavonult a válogatottal Eb-n szereplő hátvéd, Korhut Mihály

Magyar válogatott
2025.05.26. 14:05

Kerékpár: szezon közben vonult vissza Caleb Ewan

Kerékpár
2025.05.06. 16:13

Bejelentette visszavonulását a világbajnok kézilabdakapus

Kézilabda
2025.04.25. 13:59

Visszavonult az osztrákok világ- és Európa-bajnok úszója

Úszás
2025.04.14. 15:29

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30
Ezek is érdekelhetik