Katar: Raúl a hős, az al-Szadd megnyerte a bajnokságot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 22:19
null
Megjött Raúl, megjött a bajnoki cím (Fotó: al-saddclub.com)
Hatéves szünet után nyerte meg a katari élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot a rekordbajnok al-Szadd, soraiban a tavaly nyáron szerződtetett kulcsemberrel, Raúllal. A szezonból még egy forduló hátravan ugyan, de az al-Szadd mai sikerével – az al-Haritijat ellen nyert otthon 3–1-re – behozhatatlan, ötpontos előnyre tett szert a második helyen álló Lehvija előtt.

 

A mai találkozón az al-Szadd az 54. percig egygólos hátrányban volt, akkor egy öngólnak köszönhetően egalizált, majd két perc múlva már a vezetést is átvette. A győzelmet a második gólt is szerző Hasszan Abdelkarim biztosította be a 70. percben.

Raúl ezúttal nem volt eredményes, de az eltelt 21 forduló során óriási rutinjával segítette övéit, nem mellékesen azért kilenc gólt is bevállalt. Az al-Szadd legutóbb a 2006–2007-es bajnokságot követően ünnepelhetett, jelenleg tizenhárom bajnoki trófeánál tart.

A spanyol klasszis ennél több sikerrel büszkélkedhet, Raúlnak ez volt a 19. trófeája. Korábban hazájában a Real Madriddal nyert hat bajnokságot, négy Szuperkupát, míg a nemzetközi porondon háromszoros BL-győztes, kétszeres Interkontinentális-kupa-győztes – a klub-vb elődje –, egyszeres Európai Szuperkupa-győztes. A Schalkéval egy-egy alkalommal begyűjtötte a Német Kupát és a német Szuperkupát.

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernünk a bajnokságot, és nagyon boldog vagyok amiatt is, hogy idejöttem – mondta a mindig udvarias, sportszerű Raúl. – Büszke vagyok, hogy az al-Szaddhoz tartozhatok. A szezon azonban még nem ért véget, szeretnénk az Emir-kupát is megnyerni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik