nemzetisport.hu
2019.01.11 11:21 Frissítve: 2019.01.11 13:40

Japán: 51 évesen is profi – nem tud leállni a rekorder csatár

Miura Kazujosi jelenleg is a világ legidősebb profi labdarúgójának számít, a pályára lépők és a gólszerzők között is rekorder – és még legalább egy évig folytatja pályafutását.

Miura nem tud leállni: a 34. évét kezdi profiként (Fotó: AFP)

A japán másodosztályban szereplő Jokohama FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 2019-es évadra is meghosszabbítja veterán támadója, Miura Kazujosi szerződését. 

A veterán ezúttal szó szerint értendő: a 89-szeres válogatott támadó az 52. életévét tapossa. 

Miura 1986-ban a brazil Santosban kezdte profi pályafutását, s 33 évvel később még mindig aktív. Eredetileg 2005-ben is levezetni érkezett a Jokohamához, a történet azonban másként alakult. 

2017 márciusában döntötte meg az angol Stanley Mathews csúcsát, aki 50 éves volt, mikor 1965-ben visszavonult a Stoke Cityből. Miura egy héttel később gólt is szerzett, így ebben az összevetésben is élre állt a világ futballistái között. 

A 2018-as idényben – ha lehet ezt mondani az ő esetében – nem zárt túl fényes mutatókkal: csupán négy mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett.

2023.10.02 00:13:08

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A minap egyszer az jutott eszembe, milyen csodálatos lenne, ha egyszer csak betoppannál a »mackós«-ra, hogy újra itt vagy, csak egy félreértés volt ez az egész. Elképzeltem, hogy odaszaladok, és újra megölellek és megölelsz. Micsoda boldogság lenne. Aztán arra gondoltam, hogy de hiszen éppen ez vár ránk egyszer.

2023.10.01 15:42:42

Minden más foci nemzetisport.hu

Csak egyetlen gólt láthattak a nézők, a hazai támadásokban nem volt elég veszély.

2023.09.30 20:10:46

Minden más foci nemzetisport.hu

Kevés volt Stefanescu bombagólja Hagiék ellen, csereként állt be a kis Rivaldo, illetve Kecskés Ákos és Varga Roland is.

2023.09.30 14:44:48

Minden más foci nemzetisport.hu

Az észak-bácskaiak csütörtökön a görög Olympiakoszt fogadják a TSC Arénában.