Öngólok és tizenegyesek – az Eszék kikapott a Dinamo Zagrebtől

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.30. 19:55
null
Kleinheisler László kis híján bombagólt lőtt, de a szabadrúgása után a léc kisegítette a címvédőt (Fotó: nk-osijek.hr, archív)
A horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (1. HNL) 3. fordulójában az Eszék (NK Osijek) idegenben 4–1-re kikapott a címvédő Dinamo Zagrebtől.

 

HORVÁT 1. HNL
3. FORDULÓ

Dinamo Zagreb–NK Osijek 4–1 (Ivusic 5. – öngól, Majstorovic 70. – öngól, Andrics 81. – 11-esből, Tolic 86. – 11-esből, ill. Grezda 48.)

ÖSSZEFOGLALÓ

A címvédő és a jelenlegi kiírásban mind a két mérkőzését megnyerő Dinamo Zagreb fontos sikerrel a háta mögött készülhetett az NK Osijek elleni mérkőzésre, hiszen a hét közben, a Bajnokok Ligája selejtezőjében tizenegyespárbajban kiejtette a román bajnok CFR Clujt, így bejutott a harmadik selejtezőkörbe.

Az idénybeli első győzelmükre hajtó eszékiek a Hajduk Split elleni hazai vereség után javítottak volna, ám már az 5. percben hátrányba kerültek: egy bal oldali szöglet után nem tudtak felszabadítani, majd Mario Gavranovic lövése után a gólvonalon álló, menteni igyekvő Igor Silva hátba rúgta a kapust, Ivica Ivusicot, akiről a kapuba pattant a labda. 1–0

Az első félidő folytatásában sokáig nem alakultak ki helyzetek, a hajrában azonban felpörögtek az események: rövid videobírózás után tizenegyest kapott az Eszék, Ante Majstorovic büntetőjét azonban Dominik Livakovic hárította. Két perccel később már a horvát válogatott kapus is csak szemmel verte a labdát, Kleinheisler László szabadrúgása után azonban a léc kisegítette a hazaiakat.

A fordulást követően szinte azonnal megszületett a vendégek egyenlítő találata: Talys felívelése után Mihael Zaper készítette vissza a labdát a második hullámban érkező Eros Grezdának, aki állítgatás nélkül a léc alá bombázott. 1–1

A gólja után fölényben játszott a vendégcsapat, – a 69. percben lecserélt – Kleinheisler előtt is adódott gólszerzési lehetőség, ám egy újabb öngóllal a Dinamo szerezte meg ismét a vezetést: Arijan Ademi próbálkozása után Majstorovicról a saját kapujába pattant a labda. 2–1

Ettől az eszéki csapat kissé összeesett, így az utolsó tíz percben tovább nőtt a különbség: előbb KomnenAndrics, majd Marko Tolic értékesített egy tizenegyest, így a Dinamo végül 4–1-re nyert.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

93. perc: Véget ért a mérkőzés, a Dinamo Zagreb végül simán legyőzte az Eszéket.

90. perc: Három perc a ráadás.

86. perc: GÓL! EZ IS BENT VAN! Tolic jobbal a jobb alsó sarokba passzolta a labdát. Ivusic a másik irányba vetődött, nem volt esélye. 4–1

85. perc: Még egy tizenegyes a Dinamónak! Ademi lábát Skoric húzta el a tizenhatoson belül.

81. perc: GÓL! OTT A HARMADIK! A sértett, Andrics állt a labda mögé, és jobbal magabiztosan értékesítette a büntetőt. 3–1

75. perc: Kettős csere a vendégeknél, Grezda és Ndockyt le, Spoljaric és Todorski be.

80. perc: Tizenegyest kapott a Dinamo! Talys rúgta fel Andricsot a tizenhatoson belül. Az eszéki védő be is sárgult.

70. perc: ELKÉPESZTŐ, MÉG EGY ÖNGÓL! ISMÉT VEZET A DINAMO! Egy jó ütemű kiugratás után Ademi adta volna középre a labdát, amely a menteni igyekvő, de közben elcsúszó Majstorovicról a saját kapujába pattant. 2–1

69. perc: Kleinheisler számára véget ért a mérkőzés, Bockaj érkezett a helyére.

63. perc: Kettős csere a hazaiaknál, Petkovicot Majer, Moharramit pedig Stojanovic váltotta.

60. perc: Grezda sárgult be, miután felrúgta Moharramit.

58. perc: Ivusic előbb Tolic lövése, majd egy közeli fejes után mutatott be egy-egy védést.

55. perc: Petkovic rúgta fel Igor Silvát az oldalvonalnál, kapott is érte egy sárga lapot.

54. perc: Nagy helyzet! Egy szépen felépített támadás végén Kleinheisler találta magát nagy helyzetben, de hét méterről a kapu fölé emelte a labdát.

53. perc: Burton helyére Tolic állt be.

52. perc: Ndockyt távoli lövése után Livakovic védett.

48. perc: GÓL! EGYENLÍTETT AZ ESZÉK! Talys balról érkező felívelése után Zaper készítette vissza a labdát a második hullámban érkező Grezdának, aki jobbal, állítgatás nélkül közvetlenül a léc alá bombázott 10 méterről. 1–1

Csere egyik oldalon sem történt.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+3. perc: Véget ért az első félidő.

45+3. perc: Ivanusec próbálkozott távolról egy kapáslövéssel, de nem találta el a kaput.

45. perc: Két perc a ráadás.

45. perc: ÓRIÁSI KAPUFA! Kleinheisler nagyjából 25 méterrel jobbal küldött a kapura egy szabadrúgást, a labda azonban a lécről kifelé pattant. Livakovic ezt most csak szemmel verte.

42. perc: KIMARADT A BÜNTETŐ! Majstorovic jobb belsővel a bal alsót vette célba, de Livakovic odaért, védett, majd a kipattanónál egy eszéki Dilaverrel szemben szabálytalankodott, így szabadrúgást kapott a Dinamo.

41. perc: Tizenegyest kapott az Eszék, ráadásul Ademi még be is sárgult.

40. perc: Videobírózás jön! Kleinheisler bal oldali szöglete után Ademi borította fel Zapert.

38. perc: Taly óriási bedobása után Zaper nem tudta a kapu felé fejelni a labdát.

29. perc: Ademi cselezte be magát a tizenhatoson belülre, de a visszapassza már pontatlan volt.

25. perc: Danicsics beadása után Gavranovic fejjel próbálkozott, de Ivusic könnyedén megfogta a labdát.

24. perc: Talys bal oldali beadása után Zaper fejelte a kapu fölé a labdát.

12. perc: Egy hazai labdavesztés után Kleinheisler lőhetett a tizenhatoson kívülről, Livakovic azonban mentett, el sem pattant tőle a labda.

10. perc: Gavranovic passza után Petkovic próbálkozott 11 méterről, de nem találta el a kaput.

5. perc: ÖNGÓL! VEZETÉST SZERZETT A DINAMO! Egy bal oldali szöglet után nem tudtak felszabadítani a vendégek, így Gavranovic próbálkozhatott, lövése után a gólvonalon álló, menteni igyekvő Igor Silva azonban hátba rúgta a kapust, Ivusicról pedig a kapuba pattant a labda. 1–0

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a vendégek indították útjára a labdát.

Az Eszék kezdőcsapata: Ivusic – Igor Silva, Skoric, Majstorovic, Talys – Zaper, Jugovic, Kleinheisler, Ndockyt – Grezda, Erceg.

A Dinamo Zagreb kezdőcsapata: Livakovic – Moharrami, Dilaver, Théophile-Catherine, Danicsics – Burton, Ademi, Gojak, Ivanusec – Petkovic, Gavranovic.

A mérkőzés játékvezetője Mario Zebec lesz.

A mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik meg.

A válogatott Kleinheisler Lászlót is alkalmazó NK Osijek vasárnap a címvédő Dinamo Zagreb otthonában játszik a harmadik fordulóban. Az elmúlt négy, Zágrábban rendezett egymás elleni bajnokiból egyet sem tudott megnyerni az Eszék, úgyhogy kemény dió lesz a vasárnap esti találkozó is.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Dinamo Zagreb–NK Osijek mérkőzés a horvát bajnokság 3. fordulójában. Tartsanak velünk!

NK Osijek

GNK Dinamo Zagreb

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik