Hollandia: „Nem lesz profi futball szeptember 1-ig” – vége az idénynek!

MTI MTIMTI MTI
2020.04.21. 21:13
null
Az AZ Alkmaar lehet a helyzet legnagyobb vesztese, míg az Ajax a győztes (Fotó: AFP)
Szeptemberig áll a futballélet Hollandiában a koronavírus-járvány miatt, így az élvonalbeli bajnokság is véget ért. Az Ajax pontegyenlőség mellett lehet így bajnok.

 

Mark Rutte miniszterelnök kedd este bejelentette, hogy szeptember 1-ig minden engedélyköteles rendezvény elmarad, így a nézők nélküli meccsek is.

„Nem lesz profi futball szeptember 1-ig” – erősítette meg a kormányfő.

A Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) április elején azt közölte, hogy június 19-én kívánja újraindítani az első és másodosztályú bajnokságot, zárt kapuk mögött. Az élklubok közül azonban az Ajax, az Alkmaar és a PSV Eindhoven is felszólította a KNVB-t, hogy nyilvánítsa befejezettnek az Eredivisie küzdelmeit a járványhelyzet miatt.

A legutolsó tabellát az Ajax vezette, megelőzve az azonos pontszámmal álló Alkmaart.

A KNVB egyelőre nem reagált, így nem tudni, hogy kihirdetik-e a végeredményt a pillanatnyi állás alapján, vagy egyszerűen törlik az eddigi eredményeket. Utóbbival vélhetően megvárják az UEFA csütörtöki egyeztetését, amely során újabb döntések várhatóak a koronavírus miatt kialakult helyzet kezelését illetően.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Légiósok: kirúgták Bárány Donáték edzőjét

Légiósok
2026.11.02. 11:32

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12