Hollandia: eddig tartott a türelem, lemondott az Ajax edzője – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.10.23. 20:46
null
Már nem Maurice Steijn az Ajax vezetőedzője (Fotó: Getty Images)
A holland élvonalban szenvedő Ajax a klub honlapján jelentette be, hogy Maurice Steijn lemond vezetőedző posztjáról.

 

A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) rekordbajnok Ajax a mostani idényben pocsékul teljesít. Hét mérkőzés után a kiesést jelentő 17. helyen áll. A helyzet súlyosságát jól jelzi, hogy Rafael van der Vaart, a klub korábbi klasszisa úgy nyilatkozott, hogy az amszterdami csapatnak innentől kezdve arra kell koncentrálnia, hogy a bennmaradást elérje.

Október elején Louis van Gaal már tanácsadói szerepben visszatért korábbi sikerei helyszínére, és most újabb lépést tettek a klub helyreállítása érdekében. Maurice Steijn vezetőedző ugyanis a klubbal egyeztetve lemond posztjáról. A 49 éves edző a nyáron érkezett a Sparta Rotterdamtól az Ajaxhoz, ahol 2026-ig szóló szerződést írt alá.

Maurice Steijn így nyilatkozott: „Ma reggel leültem az igazgatótanáccsal. Arra a következtetésre jutottunk, hogy ez a legjobb az Ajax számára. Mindenki, aki ismer engem, tudja, hogy mindent megtettem azért, hogy az Ajaxot visszavigyem oda, ahová ez a klub tartozik. De nem sikerült. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak és azoknak az embereknek, akikkel itt együtt dolgoztam, és remélem, hogy az Ajax hamarosan újra a csúcson találja magát.”

Az amszterdami csapatnál 2023-ban Steijn már a harmadik távozó edző, korábban Alfred Schreuder és Johnny Heitingajutott erre a sorsra. Az Ajaxot ideiglenesen Hedwiges Maduro irányítja.

 


 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Több mint két évtized után újra van Ibrahimovic az Ajaxnál – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 10:02

Holland középpályást szerződtetett a Lazio – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 10:04

Nagy lehetőséget szalasztott el a Qarabag, az Ajax fordított és győzött a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 20:39

Siti Eszter: Döntő lehet, hogy áll fel a válogatott a mélypontokból, ha lesznek ilyenek

Kézilabda
2025.12.10. 15:00

Félbeszakadt az Ajax bajnokija, már el is dőlt, mikor pótolják

Minden más foci
2025.12.01. 07:19
Ezek is érdekelhetik