Gyász: elhunyt a ’78-ban vb-t nyerő argentin csapat csatára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.22. 19:29
Hatvannégy éves korában elhunyt René Houseman, az argentin válogatottal 1978-ban világbajnokságot nyerő korábbi labdarúgó.

 

 

René Housemant minden idők egyik legtehetségesebb, legkarakteresebb argentin labdarúgójának tartják, sebessége és cselezőkészsége is átlagon felüli volt.

Az argentin válogatottban 55 mérkőzésen 13 gólt szerzett, részt vett az 1974-es és az 1978-as világbajnokságon. Előbbin háromszor volt eredményes, a hazai rendezésű, argentin arannyal záruló vb-n pedig a Peru elleni 6–0-s meccsen talált be. A hollandok ellen hosszabbításban 3–1-re megnyert döntőben a 74. percben állt be.

Pályafutása nagy részében az Huracán játékosa volt. Karrierjét megrövidítette alkoholizmusa – gyakorlatilag 30 évesen véget ért a pályafutása –, amellyel szinte egész életében küzdött.

Az Őrültnek becézett korábbi csatárnál tavaly nyelvrákot diagnosztizáltak, a kór pedig március 22-én legyőzte őt.

Ő a második, aki az 1978-as világbajnok argentin keretből eltávozott, a tornán egy percet sem játszó Rubén Galvánt nyolc nappal élte túl. Az 1986-as vb-győztes argentin csapatból a 2004-ben elhunyt José Luis Cuciuffo nincs már közöttünk.

 




 

Puskacső, karambol, öngyilkosság - elhunyt világbajnokok - NSO

Egy évvel ezelőtt Ottmar Walter és Heinz Flohe személyében két világbajnok német labdarúgó is elhunyt néhány napon belül. Ennek kapcsán utánajártunk, kik azok a korábbi (vagy jelenlegi) világbajnokok, akik még köztünk vannak, és kiktől kellett fájdalmas végső búcsút vennie a labdarúgó-társadalomnak. Az azóta eltelt egy esztendőben sajnos több legenda is eltávozott, tavalyi cikkünket ennek megfelelően aktualizáltuk.



 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Tóth László, az 1500 méteres síkfutás országos bajnoka

Atlétika
37 perce

Tíz év, nélküle… – Fülöp Mártonra emlékezett édesanyja és édesapja

Magyar válogatott
12 órája

Örök nyugalomra helyezik a héten Kopeczky Lajost

Minden más foci
20 órája

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
2025.11.10. 10:31

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

A jobbomon foglalj helyet! – Kiss Antal publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.06. 23:58

Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét Nagyváradon

Magyar válogatott
2025.11.06. 18:35

Gyász: elhunyt a Dallas Cowboys 24 éves játékosa

Amerikai sportok
2025.11.06. 16:56
Ezek is érdekelhetik