A halál nem könyörült Pelé társain sem - elhunyt világbajnokok

 

EZ A CIKK LEGUTÓBB 2015 MÁRCIUSÁBAN FRISSÜLT, A BENNE SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK KÖZÜL MA MÁR TÖBB ELAVULT LEHET.

A legutóbbi hat világbajnokságot megnyerő válogatott még teljes létszámú, azaz a 2010-es spanyol, a 2006-os olasz, a 2002-es és az 1994-es brazil, az 1998-as francia és az 1990-es német keretből még mindenki vidáman éli az életét – esetleg nem vidáman. Ez így is van rendjén.

A játékosok átlagéletkora alapján még az 1986-os argentin társaság esetében sem kellene hiányzóról írnunk, de a sors máshogy akarta. A Diego Maradonával együtt nemzeti hőssé válók közül José Luis Cuciuffo nincs már közöttünk, aki az argentinok első, Dél-Korea elleni csoportmérkőzésén még nem jutott szerephez, azt követően viszont az albiceleste összes mérkőzésén pályára lépett a mexikói seregszemlén.

A megbízható védő pályafutása során sok lövést blokkolt, 2004. december 11-én azonban jobban járt volna, ha nincs az útjában. No, nem a labdának – hiszen ekkor már 11 évvel a visszavonulása után jártunk –, hanem egy golyónak, amely egy 22-es kaliberű puskából repült ki. Cuciuffo vadászni ment a Buenos Airestől 700 km-re délre található San Blas-öböl közelébe. Terepjárójukkal éppen úton voltak, amikor a vele utazó barátja elmondása szerint egy gödör megdobta a járművet, és ennek következtében sült el véletlenül a puska, amelyet a 43 éves Cuciuffo a lábai között tartott, csővel felfelé… A golyó gyomortájékon találta el, és olyan súlyos belső sérüléseket okozott, hogy a korábbi focista útban a kórház felé elhunyt.

Az eggyel korábbi, 1982-es aranyérmes csapatból is egy személy távozott az örök vadászmezőkre, ő ráadásul még fiatalabban, mindössze 36 évesen. Gaetano Scirea, a squadra azzurra és a Juventus egykori söprögetője, aki karrierje alatt sosem kapott piros lapot, azután is maradt a torinóiak alkalmazásában, hogy az aktív játékot 1988-ban befejezte. Megfigyelőként szolgálta tovább a Juvét, amely 1989 őszén a Górnik Zabrzét kapta ellenfélül az UEFA-kupa 1. fordulójában. Scirea a párharc előtt Lengyelországba utazott, hogy személyesen vehesse szemügyre a Górnikot, Babsk közelében azonban egy teherautónak ütköztek. A karambol nem lett volna végzetes, ám Scireáék az autójukban négy kanna tartalékbenzint szállítottak – ez akkoriban bevett szokás volt Lengyelországban a gyakori üzemanyaghiány miatt –, ezek pedig berobbantak, a korábbi hátvéd és két utastársa halálát okozva, egy negyedik társuk élte csak túl.

A sorban következő válogatott tagjai hiánytalanul jelenhetnének meg egy esetleges jubileumi partin. Az 1978-as argentin keret legidősebb tagja a 66 éves Omar Larrosa, a Boca Juniors korábbi játékosa és későbbi segédedzője.

2013. június 15-ig az 1974-es nyugatnémet keretből is mindenki életben volt, bár Heinz Flohe esetében az élet talán erős kifejezésnek számított. Az 1. FC Köln korábbi középpályása ugyanis négy éve agyvérzést kapott, és ezt követően éber kómában volt. 65 évesen az álmában érte a halál.

Mario Kempesék és Franz Beckenbauerék korosztálya tehát jól tartja magát, és ez elmondható az 1970-es brazil alakulatról is, amelyet minden idők egyik legjobb csapatának tartanak. A 22-es keretből négyen hiányoznak, köztük Félix, aki 2012 augusztusában távozott, 74 évesen. A csodacsapat első számú kapusa erős dohányosnak számított – játék közben is teljes lelki nyugalommal rágyújtott, amikor csapata hosszabb ideig támadott –, halálát tüdőbetegség okozta.

De ő legalább élvezhette egy ideig az öregkor szépségeit, nem úgy, mint két hátvéd csapattársa, Fontana és Everaldo. Előbbi néhány hónappal a 40. születésnapja előtt kapott végzetes szívrohamot egy baráti focimeccs közben.

Everaldo története még tragikusabb. A klasszis balhátvéd 1974 novemberére tervezte utolsó tétmérkőzését, ezután politikusként szerette volna folytatni. Ebből azonban nem lett semmi, mivel az év októberében meghalt. Egy családi kirándulásról tartott hazafelé Porto Alegrébe, a teljesen egyenes szakaszon mintegy 100 km/h-val haladt a vb-győzelemért ajándékba kapott Dodge Dartjával, amikor kihajtott elé az út melletti benzinkútról egy kamion, amely 20 tonna rizst szállított. Telepakolva nehezen tudott felgyorsulni, így rohant bele hátulról sárga járgányával Everaldo, akinek a felesége sem élte túl az ütközést. A játékos 30 éves volt, nála fiatalabban még egy világbajnok futballista sem távozott az élők sorából.

Joel Camargo kevesebb mint egy hónapja, május 23-án halt meg veseelégtelenség következtében.

 

 

Három főt gyászoltak eddig az angolok egyetlen világbajnok együtteséből. Az 1966-os aranyfiúk közül elsőként pont a kapitány, Bobby Moore hunyt el. A West Ham United legendás védője 108 válogatottságával sokáig angol csúcstartó volt, mígnem a 125-ig jutó Peter Shilton elvette tőle ezt a címet, majd 2009 márciusában David Beckham is elé került, így azóta már a mezőnyjátékosok között sem ő az első – bár Beckhammel ellentétben ő mind a 108 válogatott mérkőzésén végig a pályán volt. Moore-on 1991-ben vastagbélrák miatt műtétet hajtottak végre, de nem gyógyult meg, két év múlva a daganat áttétes lett, és 51 éves korában elvitte az embert, aki az 1966-os vb-döntő után átvette II. Erzsébettől a Jules Rimet-kupát.

A hazai pályán révbe érő angol válogatott legifjabb tagja Alan Ball volt, aki másodikként hagyta ezen a világon társait, 2007-ben, 61 évesen. A pályafutása legjobb éveit a Blackpoolban, az Evertonban és az Arsenalban töltő korábbi középpályás édesapja 1982-ben egy ciprusi autóbalesetben halt meg, és a fiát sem ágyban, párnák közt érte a halál. Hanem a kertjében, ahol annak csinosítgatása után tüzet rakott a gazokból, majd megnézte a Manchester United Milan elleni BL-meccsét. Ezután telefonon beszélt a fiával, majd a feltételezések szerint egy vödör vizet öntött a feléledő lángokra, amikor szívinfarktust kapott. Holttestére a kertjében találtak rá.

John Connelly 2012 októberében követte Moore-t és Ballt – békében hunyt el otthonában. Ő az 1966-os vb-n csak az angolok első meccsén játszott, az Uruguay elleni 0:0-s döntetlen csalódást keltett a házigazdáknál, Alf Ramsey szövetségi kapitány pedig kirakta a kezdőcsapatból a csatárt. Connelly végül soha többet nem lépett pályára az angol válogatottban.

A vb-t nyerő „háromoroszlános” gárda legidősebb tagja a 80. évében járó Ron Flowers, aki egyébként a torna egyik mérkőzésén sem játszott.

Az 1962-es brazil válogatottból még tízen élnek, 12 elhunyt társuk, ha lehet így fogalmazni, változatos okokból kifolyólag nincs már köztünk. A csapatkapitány Mauro, illetve a „hulló falevél" típusú lövést kifejlesztő Didi egyaránt rákos volt, 2002-ben, illetve 2001-ben ért véget szenvedésük. A két vb-döntőben is gólt szerző Vavá (ez rajta kívül Pelé, Paul Breitner és Zinedine Zidane személyében csak három játékosnak sikerült) 2000-ben agyvérzést kapott, két év múlva szívprobléma végzett vele, míg a chilei mundialon egy másodpercet sem játszó Zequinha szintén betegség következtében hunyt el.

Zózimo négy héttel 45. születésnapja után Rio de Janeiróban autóbaleset áldozata lett, és könnyen így járhatott volna Garrincha is, de az ördöngösen cselező szélsőnek végül az alkohol lett a veszte. A legenda szerint legalább 14 gyermeket nemző Manuel Francisco dos Santos (merthogy ez volt a polgári neve) kétszer nősült, és még több közúti balesetet okozott. Az egyik során az apja autójába hajtott bele, egy másikban kitört a felesége foga, a legsúlyosabban pedig életét vesztette az anyósa. Ő valamennyit túlélte, 49 évesen májzsugor végzett vele 1983-ban. Garrinchával csak egy mérkőzést veszített a brazil válogatott, mégpedig az 1966-os vb-n a magyarok elleni csoporttalálkozót, amely egyben a görbe lábú cselgép utolsó válogatott meccse is volt.

Castilho négy világbajnokságon is részt vett (1950, 1954, 1958, 1962), de csak három összecsapáson védett. A csodabogár kapus mindhárom alkalommal az 1954-es tornán jutott szóhoz, ahol ugyebár az Aranycsapat búcsúztatta a selecaót. Színtévesztő volt, valamint a sztoicizmus mintapéldánya: amikor ugyanaz az ujja ötödször sérült meg, az orvosa két hónapos terápiát javasolt neki, de ő inkább úgy döntött, hogy részben amputáltatja a testrészt, két héttel a műtét után pedig már újra a Fluminense kapujában állt. Élete 1987-ben, 59 éves korában ért véget, amikor meglátogatta exfeleségét, akinek lakásában keresztülszaladt a szobán, majd kiugrott az ablakon. Búcsúlevelet nem hagyott hátra, így csak találgatták, miért lett öngyilkos.

Az 1962-es és 1958-as brazil csapat között sok az átfedés, mindkét keretben Nilton Santos volt a rangidős, a támadásokat is remekül segítő balhátvéd tavaly május 16-án az utolsó, 88. születésnapját ünnepelhette.

Az 58-as selecao az utolsó a sorban, amelyből még többen élnek, mint ahányan meghaltak, előbbi csoportba 12-en, utóbbiba 10-en tartoznak – írtuk egy évvel ezelőtt... Nos, ez a megállapítás már nem igaz.

Cikkünk első megjelenése után ugyanis néhány hónapon belül olyan legendák hagytak itt bennünket, mint Djalma Santos, Nílton Santos, Gilmar és Nílton de Sordi. Idén márciusban aztán az Alzheimer-kórban szenvedő Hilderaldo Bellini is elhunyt, így a brazilok első vb-győztes csapatából már egy kapus és védő sem él.

 

Az 1954-ben a németek első vb-aranyát megszerző nationalelfből (ez esetben „nationalzweiundzwanzigból”, mivel 22 tagú volt a keret) már csak ketten mesélhetnek a svájci diadalukról. A duó végigjátszotta a számunkra szomorú véget érő berni finálét is, csakúgy, mint Ottmar Walter, aki 2013. június 16-án, 89 évesen csatlakozott az égi futballpályán bátyjához, Fritz Walterhez.

Pedig nem sok hiányzott hozzá, hogy már 1969-ben befejezze földi pályafutását, ugyanis magánéletbeli problémák miatt öngyilkossági kísérletet hajtott végre. Utóbb ezt pánikreakciónak nevezte.

A svájci vb-n négyszer betaláló Hans Schäfer 86 éves, a visszavonulása után tanári pályára lépő Horst Eckel pedig 82. Utóbbi személyes élményeivel tanácsadóként segített a német diadalt feldolgozó, A berni csoda című film elkészítésében.

Uruguay második világbajnok keretéből már csak Alcides Ghiggia él, aki nemzeti hőssé vált az 1950-es brazíliai vb-n. Ő lőtte ugyanis az aranyéremről döntő mérkőzésen az utolsó gólt, amellyel Uruguay 2:1-re megverte Brazíliát.

„Csak három ember tudott elcsendesíteni kétszázezer embert a Maracanában: Frank Sinatra, II. János Pál pápa és én” – nyilatkozta egyszer a győztes gólról a később az olasz válogatottban is bemutatkozó szélső, aki tavalyelőtt nyáron súlyos autóbaleset szenvedő alanya volt. Fej-, kar-, láb- és vállsérülésekkel szállították kórházba, ahol két hétig kómában feküdt, de állapotát azóta sikerült stabilizálni.

Aníbal Paz csak tartalékkapusnak számított Roque Máspoli mögött, de Uruguay utolsó előtti meccsén, a négyes döntőben Svédország ellen 3:2-re megnyert mérkőzésen ő védett. Az úriember 2013. március 21-én hunyt el, 95 éves korában, ezzel a világbajnok labdarúgók közül eddig ő érte meg a legszebb kort.

A II. világháború előtt világbajnokságot nyerő labdarúgók közül már senki sem él. Utolsóként, 90 esztendősen, 2006 novemberében (tehát még láthatta, hogy hazája nemzeti csapata negyedszer is vb-t nyer) Pietro Rava távozott el, aki az olasz válogatottal 1938-ban menetelt a végső győzelemig, és a franciaországi torna álomcsapatába is beválasztották.

Gino Colaussi 1991-ben, 77 évesen hunyta le végleg a szemét, míg a párizsi döntőben (4:2) a mieink ellen szintén kétszer betaláló Silvio Piola 1996-ban, 83 évesen.

A négy évvel korábban hazai környezetben aranyat nyerő olasz gárdából a cserekapus Guido Masetti távozott legkésőbb az élők sorából, 1993-ban, 86 évesen. A Hellas Verona és a Roma egykori hálóőre tagja volt az 1938-as keretnek is, és úgy lett kétszeres világbajnok, hogy egyik vb-n sem lépett pályára.
Az 1934-es válogatottból egyébként ketten is öregfiúkmeccsen lettek rosszul és haltak meg.

Egyikükkel, Umberto Caligarisszal aneurizma végzett 39 éves korában. Ő sem kapott szerepet az 1934-es vb-n, utolsó válogatott találkozóját 1934 februárjában játszotta, de 59 fellépésével egészen 1971-ig olasz csúcstartó volt, akkor Giacinto Facchetti előzte meg. 1938-tól 1940-ben bekövetkezett haláláig a Juventus vezetőedzője volt. Attilio Ferraris szintén öregfiúk-mérkőzésen vesztette életét, 43 évesen.

A történelem első futball-világbajnokságát megnyerő uruguayi válogatottból elsőként bizonyos Ángel Melogno távozott el, 1945-ben, 40 esztendősen, aki nem játszott az 1930-as tornán. Ugyanez igaz Emilio Recobára is, aki 1992-ben, 88 évesen, utolsóként szenderült örök álomra az első vb-győztes csapatból. Az 1930-as seregszemlén részt vevők közül az argentin Francisco Varallo maradt életben a legtovább, az Uruguay elleni vesztes fináléban (4:2) is végig a pályán lévő jobbösszekötő 2010-ben, 100 évesen hunyt el.