Görbe, mint a lába – Schlosser Imre önéletrajza és a tényszerűség hiánya

Slózi mint író?! Igen – nem is egyszer: (legalább) négyszer!

Schlosser Imre, a magyar labdarúgás hőskorának első számú csillaga – mai tudásunk szerint – négy könyvet jegyez szerzőként, két szakmai jellegű és két önéletrajzi művet. A Magyar Könyvkereskedők Egyletének Közlönye, a néhai Corvina szerint az olvasók már 1913 tavaszán találkozhattak a nevével írói minőségben, amikor Galántai Gyula budapesti főbizományos megjelentetate a Hogy kell gólt rúgni című kiadványt. Húsz fillérbe került, a szerző neve így volt feltüntetve rajta: „Írta: Slózi (Schlosser Imre).”

Népszerű volt, nem vitás. Az 1926-ban az Athenaeum gondozásában készült A modern futball című opust társszerzőként, dr. Földessy János szerkesztővel közösen jegyezte a csatár – a több mint százoldalas, csaknem ötven képpel és rajzzal illusztrált könyvecske  „magában foglalja nemcsak a játék leírását, technikáját, taktikáját, hanem főként azt a metódust, amelyet ma még mindig nem ismernek a magyar futballcsapatok, hogy hogyan kell az új offszájdi szabálynak megfelelően játszani és a csapat taktikáját ennek megfelelően megváltoztatni”.

Harmadszor a Fővárosi Irodalmi Vállalat kérte fel Schlossert (a könyvhöz a főpolgármester és az MLSZ-elnök is előszót írt), de ezúttal nem szakmázásra sarkallták, hanem arra, pillantson vissza pályafutására és életére, a karikalábú futballmester ugyanis addigra már visszavonult. Emlékiratai végül 1934-ben, 45 éves korában láttak napvilágot – először. Merthogy Slózi több mint két évtized múlva ismét szerzővé avanzsált, második önéletrajzi írása nem sokkal halála előtt jelent meg.

Második? Ez inkább az 1.2-es verzió volt, az első autobiográfia módosított kiadása. Más címmel! Rövidített változat: 189 számozott oldal helyett alig száz pagina; a Huszár- és az Usetty-előszó nélkül. Kísértetiesen hasonló tartalommal: rongylabda, grund, az első bőr, FTC, válogatottság, MTK, külföld, edzősködés, lapszemelvények. A fejezetek sorrendje tulajdonképpen ugyanaz, ezek címe több helyen megegyezik, a szövegben rengeteg a szóról szóra vagy a tartalmilag azonos egybeesés.

S ilyenformán újbóli tévedésből sincs hiány.

De nem ezek a tévedések az 1957-es könyv legnagyobb hibái. A legnagyobb hibák azok, amelyek szintén már az 1934-es önéletrajzában felbukkantak. Amiket például már Pataky Károly is felhoz az Új Nemzedék hasábjain, közvetlenül napvilágra kerülésük után. Schlosser MTK-ba való viharos átigazolásáról ezt írja: „A könyvnek az a része, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik, olyan, mint Slózi lába, görbe... Schlosser átlépése a rivális egyesülethez, a magyar sportközvéleményben úgy festett, mint amikor a csehek a világháborúban átpártoltak az antanthoz... Pillanatnyi jobb előnyökért még a népszerűségét is feláldozta. Hosszú évek múltán, ha valaki megírja az emlékeit, tárgyilagosan és a tényeknek megfelelően lehetett volna ezzel a kérdéssel is foglalkozni.”

Pataky még sokáig nem hagyja abba, mi kénytelenek vagyunk itt befejezni. Slózi utolsó könyve – az, hogy egyáltalán kiadták – inkább tisztelgés egy hatalmas futballista életműve előtt, mintsem egy kiváló önéletrajz megszületése.

(Schlosser Imre: Fél évszázad a futballpályán. 1906–1956; Budapest, Sport Lap- és Könyvkiadó, 1957)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. október 22-i lapszámában jelent meg.)