FFT: tíz gálameccs, amely nem úgy sült el, ahogy tervezték

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2020.08.30. 15:01
A FourFourTwo magazin 10 híres esetet gyűjtött össze, amikor az ünnepnek ígérkező gálameccsek nem igazán úgy sültek el, ahogy tervezték őket.

Ízelítő a gyűjteményből:

Détári Lajos, Románia-Világválogatott, 2001
A román legenda, Gheorghe Hagi búcsúmeccsén Bukarestben a Világválogatott lépett pályára, amelybe Détári Lajos is meghívót kapott. Fatih Terim azonban csak 14 percre cserélte be Dömét, akit a román közönség kifütyült. Ez már csak azért is kínos, mert neki nem rendeztek búcsúmeccset, így egyben ez az ő gálája is lett volna.

Johan Cruyff, Ajax–Bayern München, 1978
A korszak két európai nagyhatalma adott randevút egymásnak, hogy ünnepelje a világ egyik legjobb játékosát. A németek azonban olyannyira ünneplős kedvükben voltak, hogy 8–0-ra alázták meg az Ajaxot. Persze a németek sosem lazítanak, ha a hollandokat kell megverni – de ez kissé tiszteletlenség volt.

Julian Dicks, West Ham–Athletic Bilbao, 2000
Kétszázezer fontért lépett fel a Bilbao az Upton Parkban a West Ham ellen, de végül még többet kaptak a spanyolok, mint amit kialkudtak, mert egy 17 fős tömegverekedés alakult ki a pályán nem sokkal az első félidő vége előtt. Harry Redknappet arra kérték, hogy ha lehet, a második félidőben inkább „pihentesse” Paolo Di Caniót.

A teljes gyűjtemény elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik