Fenerbahce: menesztették Szalai Attiláék vezetőedzőjét

M. D.M. D.
2021.12.20. 21:42
null
Vítor Pereira munkáját kevesebb mint fél év után megint megköszönték a Fenerbahcénál (Fotó: AFP)
Közös megegyezéssel szerződést bontott Vítor Pereira vezetőedzővel a Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce labdarúgócsapatának vezetősége – jelentette be az isztambuli klub a hivatalos Twitter-oldalán.

 

Az 52 éves portugál szakember idén júliusban kétéves szerződést kötött a Fenerbahcéval – amelynek 2015 júniusa és 2016 augusztusa között volt már a trénere –, ám irányításával az isztambuli együttes nem szerepelt túlságosan jól az idény eddigi szakaszában.

Vítor Pereira vezetésével a Fener a 25 tétmérkőzéséből mindössze 11-et nyert meg (a Besiktassal vasárnap 2–2-es döntetlent játszott), a török bajnoki tabellán jelenleg csak az ötödik helyen áll – 14 pont a hátránya a listavezető Trabzonsporhoz képest –, az Európa-ligában pedig kiesett a csoportjából, így tavasszal csak az Európa-konferencialigában szerepelhet.

Az isztambuli klub egyelőre nem nevezte meg Pereira utódját.


Legfrissebb hírek

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2 órája

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
5 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:00

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2026.11.02. 14:30

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58

A FIDE Törökországnak adta a decemberi sakk-vb-k rendezési jogát

Egyéb egyéni
2026.10.30. 16:21

Lemondott a vezetőedző, miután a Fenerbahce kikapott Sallaiéktól

Minden más foci
2026.10.28. 09:45