Edzősors: Willy Sagnol lett a grúz válogatott szövetségi kapitánya

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.02.16. 14:59
null
Willy Sagnol 2017-ben nyolc napon keresztül irányította a Bayern Münchent (Fotó: Getty Images)
A francia Willy Sagnol lett a grúz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A 43 éves szakember március 25-én irányítja majd először a csapatot tétmérkőzésen, mégpedig a svédek elleni világbajnoki selejtezőn – közölte a grúz szövetség kedden.

„Az együttesben rejlő lehetőségek és a szövetséggel folytatott tárgyalások meggyőztek arról, hogy érdemes szembe néznem ezzel a kihívással” – jelentette ki Sagnol, aki játékosként világbajnoki ezüstérmes volt a francia válogatottal, a Bayern Münchennel pedig 2001-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, valamint 2000 és 2009 között ötször volt bajnok a Bundesligában.

Sagnol 2014 és 2016 között a Bordeaux-t irányította edzőként, majd 2017-ben négy hónapig másodedzője volt Carlo Ancelottinak a Bayernnél, melyet az olasz szakember távozása után nyolc napig ideiglenesen kinevezett trénerként is vezetett.

A grúz labdarúgó-válogatottnak tavaly november óta nem volt kapitánya, a szövetség közlése szerint „nehéz volt” új szakvezetőt találni a csapat élére. Grúzia pótselejtezőn maradt le a tavalyról idénre halasztott Európa-bajnokságról, Észak-Macedónia november 12-én 1-0-ra nyert Tbilisziben.

Legfrissebb hírek

Grúziai szupertornán vesz részt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.10.14. 15:40

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Nemzetek Ligája: kisebb stadionban fogadják a mieinket a grúzok

Magyar válogatott
2026.10.13. 09:44

Mamardasvili kivédte Price büntetőjét, nem győzték le a grúzokat az északírek

Minden más foci
2026.10.05. 23:00

Nagy nyomás alatt lépnek pályára a grúzok – Hvicsa Kvaracheliától is gólt várnak

Magyar válogatott
2026.10.05. 11:24

A grúz elemző szerint Szoboszlai Dominik stresszben tartotta a védelmüket

Magyar válogatott
2026.10.04. 08:10

A magyar válogatottnak a grúzok ellen több támadása és lövése volt, mint a másik két meccsen összesen

Magyar válogatott
2026.10.03. 15:08

Giorgi Cecadze: Szoboszlai Dominik játéka Zinédine Zidane-t idézte

Magyar válogatott
2026.10.03. 13:34