Edzősors: az FTC korábbi edzője lett hazája szövetségi kapitánya – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.06.07. 13:26
null
Szerhij Rebrov lett az ukrán válogatott szövetségi kapitánya (Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)<br />
Az Ukrán Labdarúgó-szövetség (UAF) hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a korábban a Ferencvárosi TC-t is irányító Szerhij Rebrovot nevezte ki az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.

 

Az FTC-t 2018 augusztusa és 2021 májusa között irányító 75-szörös ukrán válogatott Szerhij Rebrovot régóta szerette volna a nemzeti csapat élére az ukrán szövetség, hiszen az alelnök, Olekszij Mihajlicsenko már februárban arról beszélt, hogy az FTC korábbi vezetőedzője ideális lenne a válogatott élére, majd március elején Ruszlan Rotanyt úgy nevezték ki, hogy megbízatása addig szól, amíg meg nem állapodnak Szerhij Rebrovval.

Májusban az olasz transzferguru, Fabrizio Romano is arról számolt be, hogy Rebrov a legesélyesebb jelölt az ukrán válogatott szövetségi kapitányi posztjára.

„Szeretnék köszönetet mondani Ukrajna fegyveres erőinek, hogy megvédték függetlenségünket és lehetővé tették számunkra, hogy a futballról beszélgessünk, valamint azt, hogy megrendezzük az ukrán bajnokságot. Én – és úgy gondolom, minden ukrán – továbbra is segíteni fogok a fegyveres erőknek és népünknek, akik agressziót szenvednek el. Elégedett vagyok azzal, hogy visszatértem Ukrajnába és az államunknak dolgozhatok. A családom is visszatér, és nagyon örülök, hogy a feleségem elfogadta a döntésemet” – mondta Rebrov a bemutatásakor.

 



A 49 éves szakember eddig az Egyesült Arab Emírségekben szereplő Al-Ain edzője volt, melynél 2023. június 30-ig volt szerződése, de a klubbal nem hosszabbított, ezért engedélyt kapott, hogy már június 6-án aláírja szerződését az ukrán szövetséggel.

Rebrov megbízatása 2026-ig, azaz a következő világbajnokságig szól.

Az ukrán válogatott június 16-án Észak-Macedónia vendégeként, 19-én a szlovákiai Nagyszombatban Málta ellen lép pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik