Dzsudzsák, Götze, Neymar, Falcao - a legkelendőbbek

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2011.05.16. 16:50
null
A nyár átigazolási „kulcsszavai”: Dzsudzsák, Götze, Neymar, Falcao (fotók: Action Images)
Elégedetten dörzsöli a kezét néhány százmillió futballőrült napjainkban, hiszen véget érnek a sokszor unalmas bajnokságok és kupaküzdelmek, kezdődnek végre a nyári átigazolások, amikor aranyárban mérnek minden eddig szerzett gólt, asszisztot és aránylag egyenes vonalú labdába rúgást. Ilyenkor minden válogatott játékos klasszis, aki nem, az hatalmas ígéret; ha netán öregecske, akkor „hatalmas tapasztalatával nagy segítségére válik csapatunknak a vezetőséggel közösen kitűzött célok elérésében”. Nekünk, magyaroknak különösen sok örömöt jelent a nyár, hiszen a honi labdarúgás legérdekesebb eseményei már régen nem a pályán zajlanak, hanem a klubszobák és -pénztárak mélyén, no meg a tárgyalóasztaloknál (netán parkolókban, illemhelyeken suttyomban találkozva). Tudom, kit vennél idén nyáron! – transzferológiai előrejelzés következik Sportlegek sorozatunkban 2011 nyarának legkelendőbb játékosairól.

 

KEZDJÜK PORTUGÁL NYELVTERÜLETEN!

A Porto és a Benfica nemzetközi sikerei miatt az egyik nyári sláger a „luzitán” bajnokság lesz, amelyben már eddig is nehéz volt szegény huligánoknak kilőni a stadionban három rakettát a szomszédos szektorok felé úgy, hogy el ne találjanak vele legalább egy nemzetközi (játékos)ügynököt. A Porto alkalmazottjai a leginkább piacképesek, közülük is a kolumbiai támadó, Falcao (25 éves), akinek harmincmilliós kivásárlási ára azért 16-16 bajnoki és Európa Liga-gólja ellenére is elgondolkodtató. Esélyességi sorrendben a Real Madrid, a Tottenham és a Bayern München érdeklődik iránta.

Szerénységünk szerint jó eséllyel Madridban köt ki a latin szépfiú, akit házon belül pótolhat honfitársa, az ifjú James Rodríguez. Odahaza még Falcaónál is eredményesebb volt a 24 esztendős brazil Hulk (előbbi ezüst-, utóbbi aranycipős lett), akinek szerződésében éppen a minap erősítették meg az eladási árat barcelonai magasságokban, 100 millió euróban. Hulkért egyébként csak az Atlético Madrid tett eleddig konkrét lépéseket: a spanyolok húszmillió eurót és az argentin válogatott szélső, Eduardo Salvio (20) játékjogát kínálták érte.

Coentrao nemcsak 
hirtelenszőkeségével 
hívta fel magára a figyelmet
Coentrao nemcsak hirtelenszőkeségével hívta fel magára a figyelmet

A válogatott középső védőért, Rolandóért (25) a Wolfsburg, a Juventus, az Inter, a Manchester United és a Roma fut versenyt, a brazil középpályásért, Fernandóért (25) a Milan és a Juve. A Benfica legkelendőbb klasszisa a balhátvéd Fábio Coentrao (23), akiért a Real, a Bayern és a Manchester City küzd a pletykák szerint. A győztes húszmillió euró körüli árat fizethet érte. A klub nagy üzleten töri a fejét: eladná a paraguayi Óscar Cardozót (27) 22 millióért, hogy a Lyonból megvegye Lisandro Lópezt (28). A franciák egyébként kijelentették: ha nem jutnak be a Bajnokok Ligájába, aligha tudják fizetni az ék egyes források szerint évi hat-, mások szerint hárommilliós bérét, azaz eladják Lisandro Lópezt.

A Sporting legszebb portékája a balszélső Yannick Djaló (25), akit a Wolfsburg csábít évi 1.5 milliós fizetéssel, és a montenegrói Szimon Vukcsevics (25), akit a Hoffenheim és az Olympiakosz szemelt ki. A ligából érdekelheti még a külföldi gárdákat a gólerős szenegáli Baba Diawara (23) is. A portugál jövés-menések báját az adja, hogy a legjobbak nem csupán klubjaik „tulajdonában” állnak, hanem különböző magánszemélyek és cégek is érdekeltek lesznek az üzletekben. Ismerős?

Brazília legkelendőbb (törvényes) exportcikke jelenleg a Neymar, Ganso páros. Csoda lenne, ha az alig 19 éves támadó, Neymar maradna a Santosban, hiszen immáron a nemzeti tizenegyben is rúgja a gólokat. Szinte minden európai élcsapat bejelentkezett már érte, de a 45 milliós árcédula eleddig még a Chelsea-t is elrettentette. Csapattársának, a játékmester Gansónak (21) hasonlóképpen több tulajdonosa és kérője van, utóbbiak közül a Milan a listavezető. Egyes lapok szerint már alá is írt a Milanhoz, de meglehet, ez csak annyira hihető, mint amikor az Akela zenekar bejelenti, hogy most következik legutolsó búcsúkoncertje…

Európába költözhet rajtuk kívül a nyáron a Sao Paulo két fiatalja, a védekező középpályás Casemiro (19) és a támadó középpályás Lucas (18), míg a Chelsea előre is gondolkodik: klubtársuk, a 17 éves ék, Lucas Piazón jövő januárban 7.5 millióért érkezik Londonba. Néhányan szintén aláírtak már a vén kontinensre: a válogatott védő, Miranda az Atléticóban folytatja hamarosan, Bruno César a Benficában, a világbajnok Luisao kisöccse, Alex Silva pedig a Hamburgban.

NÉZZÜNK SZÉT DÉL-AMERIKÁBAN ÉS/MAJD SPANYOL NYELVTERÜLETEN!

Lameláért  nagy küzdelem 
ígérkezik
Lameláért nagy küzdelem ígérkezik

Uruguayban szép jövő és európai karrier előtt állhat a Penarol olasz állampolgársággal is bíró középpályása, Luis Aguiar (25), a jobbszélső Jonathan Urretaviscaya (21), a Defensor házi gólkirálya, Rodrigo Mora (23), a Nacional fő hálórezgetője, Santiago García (20); Peruban az Alianza Lima 19 éves támadó középpályása, André Carillo. Chiléből egyelőre csak a helyi államelnök töltőtolla került át Európába…

Kolumbiából a támadó Luis Mosquera (Independiente Medellín, 24) és a karmester Giovanni Moreno (23) igazolhat mostanában jobbfajta gárdához. Argentínában napjainkban nem tűnik fel annyi fiatal csillag, mint például tíz éve, de érdemes figyelni a River spanyol útlevéllel is rendelkező támadó középpályására, Erik Lamelára (19), hiszen ezt teszik a legtehetősebb német és talján gárdák is. Az Independiente középhátvédje, a remek kiállású Leonel Galeano (19), arsenalos kollégája, Hugo Nervo (20), a River két éke, Rogelio Mori (20) és Daniel Villalva (18), a Racing spanyol gyökerekkel bíró középpályása és kapitánya, Claudio Ariel Yacob (23), a San Lorenzo üstököse, Sebastián González (19), a Huracán ígérete, Rodrigo Battaglia (19) hamarosan szintén felbukkanhat európai topligákban. A legfinomabb falatot egyébként a Málaga még a télen kicsemegézte magának Argentínából: a River esze, Diego Buonanotte a nyártól náluk folytatja, alig 4.5 millió euró ellenében.

SPANYOLORSZÁG

Kaká is kapós lehet
Kaká is kapós lehet

A két nagy közül a Real Madrid lesz alighanem aktívabb a nyári játékospiacon, de kell is igyekeznie José Mourinhónak, ha nem akar jövőre is szégyenben maradni (vagy vissza kell vennie egójából, de ennél valószínűbb, hogy inkább újra költekezni fog). A csatársorból távozhat a több olasz klub által is megkívánt Karim Benzema, a védelemből Ezequiel Garay, a középpályáról a Schalke-kiszemelt Esteban Granero. Német lapok szerint Madridba költözhet a Bayern törökje, Hamit Altintop is, bár ez nem túl valószínű (de Julien Faubert óta már semmin sem csodálkozunk). A fiatal török középső középpályás, Nuri Sahin érkezésével bizonyosan távozik Kaká, minden valószínűség szerint a Chelsea-be vagy a Manchester Citybe. Onnan Carlos Tévez érkezhet cserébe, ha be meri vállalni a rakoncátlan ék ráncba szedését José, aki a Chelsea-ből nagyon szeretné magához édesgetni a Didier Drogba, John Terry párost. Egyesek szerint az Arsenalból Cesc Fabregast is, akit a Barcelona is vinne örömmel, és ha meglesz rá a félszáz millió eurója, alighanem meg is kapja.

Pep Guardiola lapértesülések szerint már találkozott a játékos szüleivel, és aligha a katalán autonómia állása vagy az időjárás volt a téma kávézás közben… Érthető módon a csodacsapatból senkinek sem akaródzik távozni, bár Gabriel Militónak alighanem kell, érte a Roma és az Arsenal is érdeklődik. Martín Cáceres sem igen marad, de érkezhet a nyáron az ördöngös chilei szélső, Alexis Sánchez, a dortmundi középpályás, Mario Götze, a brazil balbekk, a feneres André Santos vagy a Villarrealtól Giuseppe Rossi. A Cesc, Rossi, Sánchez trió megszerzése túl sok lenne anyagilag a klubnak, mert aligha adnak el a kedvükért jelenlegi sztárjaik közül bárkit is (bár Xavit vinné a fél Premiership), így az tűnik logikusnak, hogy vagy Cesc érkezik, vagy a másik kettő. Vagy talán Diego Forlán kap egy-két szép karrier végi évet a sorstól?

A Valencia kiszemeltjei a Hoffenheim kapitánya, Andreas Beck, a Galata-szélső Arda Turan, fiatal kollégája, Özgür Cek és a Barca B jobbhátvédje, Martín Montoya; de a legnagyobb örömöt azzal szerzi a klub szurkolóinak, ha nagyágyúit megtartja. Nem valószínű, mint ahogy az sem, hogy Miroslav Klosét elcsábítják a Bundesligából. A Sevilla is vinné a német éket, akárcsak az espanyolos Pablo Osvaldót, a stuttgarti Serdar Tascit, a Lorient középpályását, Morgan Amalfitanót és az ék Kévin Gameirót, a fiorentinás Artur Borucot és Adem Ljajicsot, a besiktasos Ricardo Quaresmát vagy a tottenhames Roman Pavljucsenkót. Martín Cácerest aligha engedik vissza a Barcába, a német válogatott középpályás, Piotr Trochowski pedig már alá is írt hozzájuk.

Spanyolhonban kelendő lesz még ezen a nyáron az atléticós Kun Agüero és a valenciás Juan Mata is. A fővárosiak is vennék-vinnék Turant és Gameirót, kapusukat, David de Geát a Manchester United szemelte ki, Forlán előtt élete utolsó lehetősége áll, hogy egy igazi nagycsapatban folytassa (bár ezt a kitételt mintha már három-négy évvel ezelőtt is leírtuk volna).

NÉMETORSZÁG

Több angol klub imát 
rebegne Szuboticsért
Több angol klub imát rebegne Szuboticsért

A dél-afrikai világbajnokságon alaposan felértékelődött a német futball, a Borussia Dortmund sikerei pedig még kapósabbá tették a bundesligás fiatalokat. A bajnokcsapatból Sahin már elkelt, Götzét mindössze az Arsenal, az Inter, a Manchester City, az MU, az Inter és a Barcelona csábítja, és valóságos „wunder” lenne, ha a szerb bekk Neven Szubotics nem a Premiershipben vagy a Serie A-ban folytatná áldásos tevékenységét. Mohamed Zidan is távozhat, érte az al-Ahli tett ajánlatot.

Kiszemelt utódaik ma még „névtelenek”, mint a bajnokcsapat mai sztárjai voltak nem is olyan régen: a chemnitzi középpályás, Chris Löwe, kollégája, a hannoveri Manuel Schmiedebach, a „másik borussiás” Marco Reus, az ausztrál karmester, Mustafa Amini (Central Coast Mariners), a Bruges horvát balszélsője, Ivan Perisic, poszttársa, a Lechia Gdanskban felfedezett Abdou Traoré, a freiburgi balbekk, Felix Bastians vagy az Alkmaar izlandi éke, Kolbeinn Sigthórsson. Vennének ismertebb játékosokat is: Klose itt is célpont, akárcsak az ajaxos irányító, Siem de Jong vagy az Aston Villa szűrője, Nigel Reo-Coker.

Ki hinné, combosítaná védelmét a Bayern: a zseniális kapuvédő, Manuel Neuer már aláírt, a szélekre Coentrao mellett érkezhet az ajaxos Gregory van der Wiel, a valenciás Jérémy Mathieu vagy az arsenalos Bacary Sagna is, középre pedig a valenciai Ricardo Costa, a római Juan, a liverpooli Daniel Agger és a citys Jérome Boateng a kiszemelt. A siheder török karmester, Okay Yokuslu (17) és a Roma-szélső Jérémy Ménez szintén az. A támadósorba a német U-válogatott Nils Petersen (a Cottbus színeiben a Bundesliga 2. gólkirálya lett) a legvalószínűbb érkező az eddig célpontok közül, de Emmanuel Adebayor,Reus, vagy a horvát futball legújabb üstököse, Dino Spehar, esetleg a 18 éves angol Dale Jennings (Tranmere) vagy netán a villás Ashley Young is bayernes lehet. A Klose, Hamit, Breno hármas minden bizonnyal szögre akasztja bőrnadrágját a nyáron.

Törököt fogna a Werder is (a nürnbergi karmestert, Mehmet Ekicit és a galatás Baris Özbeket), míg a liga egyik legkeresettebbje meglepő módon a Leverkusen chilei futómasinériája, Arturo Vidal, akit a Bayern, a Barcelona, a Tottenham, az Atlético, a Chelsea és a Schalke is szemmel tart.

OLASZORSZÁG

Barbara Berlusconi talán 
ekkor tudta meg Gallianitól, 
kik távoznak a nyáron
Barbara Berlusconi talán ekkor tudta meg Gallianitól, kik távoznak a nyáron

Mondjuk meg őszintén: az olasz futball átigazolási híreiben csak a Jóisten tudna igazat tenni. Annyi mindenesetre biztos, hogy a Milan mindössze kapust, védőket, középpályásokat és támadókat vesz; a Juventus meg olyan sztárokat, akik hajlandók várni egy-két évet, amíg újra nagycsapatban nem futballozhatnak. Világsztárokra már régen nincs pénze a Romának, az Inter sorsa pedig azon múlik, hogy Massimo Moratti elnök hajlandó-e feláldozni százmillió eurót az újabb BL-győzelem reményében?

Az biztos, hogy ész nélkül vásárolgat majd a Genoa, a cikk szerzőjének pedig már most tikkel a jobb szeme, ha arra gondol, hogy rendet kell majd vágnia a 76 darab udinei átigazolás között, táblázatilag és tulajdonlapilag. Az is tény, hogy a feles, harmados játékjogok és zűrzavaros kölcsönüzletek végső és aránylag megnyugtató tisztázása csakis a kedves olvasók segítségével lehetséges az idén is, közülük is főként azokra számítunk, akik Serie A-val kelnek, catenaccióval kávéznak, Mercatóval delelnek (és többnyire Silvio Berlusconi nőivel térnének nyugovóra, gondolom…).

Említsünk azért meg három-három lehetséges érkezőt és távozót: ne csodálkozzunk, ha Carlos Tévez, Kun Agüero és Ganso Csizmaországba költözik, és távozik onnan a Clarence Seedorf, Wesley Sneijder, Zlatan Ibrahimovic trió.

„DZSUDZSÁKOLÓGIA”
Ezekkel a csapatokkal hozták eddig hírbe Dzsudzsák Balázst, aki szinte biztosan elhagyja a PSV-t (31).
NAGY-BRITANNIA: Liverpool, Arsenal, Manchester City, Everton, Newcastle United, Tottenham, Aston Villa, Sunderland, Rangers
SPANYOLORSZÁG: Real Madrid, Villarreal, Valencia, Atlético Madrid, Sevilla
OLASZORSZÁG: Juventus, Lazio, Internazionale, Palermo, Napoli
NÉMETORSZÁG: Wolfsburg, Stuttgart, Dortmund, Schalke
FRANCIAORSZÁG: Lille, Lyon
PORTUGÁLIA: Benfica, Sporting
KELET-EURÓPA: Fenerbahce, Dinamo Kijev, CSZKA Moszkva, CFR

NÉMETALFÖLD

Mint rendesen, az egyik szemük nevet, a másik aggódik az Ajax-fanoknak, ha jól szerepel csapatuk, mert úgy szétszedik azt a gazdagabb topligás klubot, mint düddő ovis a Nemzeti Sportot. Egészen biztos, hogy távozik a 28 éves kapus, Maarten Stekelenburg, alighanem az Arsenalba, vagy még inkább az MU-ba. A kiváló belga középhátvédért, Jan Vertonghenért a City, a Liverpool és az „ágyúsok” mennek ölre (őt a HSV-ből Joris Mathijsennel pótolná Frank de Boer mester), honfi- és poszttársára, Toby Alderweireldre is vevő lenne Arsene Wenger, a dán középpályást, Christian Eriksent pedig a Pool vinné. A csak bronzig és El-ig (illetve a kanadai tábla első helyéig) jutó Dzsudzsák Balázst lassan félszáz klubbal hozza össze a lelkes sajtó, lásd táblázatunkat. A Feyenoordot aligha ott nem hagyja a fiatal a 18 éves japán szélső, Mijaicsi Rjo és a húszesztendős Georginio Wijnaldum, az U20-as válogatott esze. A bajnokságból kicsemegézhetik még a két Twente-támadót, Luuk de Jongot és Bryan Ruizt, az Utercht válogatott középpályását, Kevin Strootmant vagy a Nijmegen aranycipősét, Björn Vleminckxet.

A szomszédos Belgiumot éppen a hollandok rabolták le, de a Standardból a középpályás Axel Witsel a Milan, a ghánai jobbhátvéd, Daniel Opare a Wolfsburg, a kapitány Steven Defour, az „új Gerrard” a United és a Pool kívánságcetlijén lapul. A Genk szélsőjét, Kevin De Bruynét állítólag maga a ManCity kívánta meg a Chelsea, az Ajax és a Juventus mellett. A legkelendőbb „belga” az anderlechtes üstökös, Romelu Lukaku, aki a Chelsea-be tart.

ANGLIA

Elöljáróban szögezzük le, mondhatni üstöllést, hogy a Manchester City az Arsenal, az MU, a Chelsea, a Real, a Barca és a Bayern együtteseinek mozdíthatatlanjait kivéve azt vesz meg, akit csak akar. „Mindegy, mi jön be azon a kapun, állni fogjátok a sarat!” – mondá Gandalf, és ez ránk is érvényes: bármilyen, a fenti kitételeknek megfelelő csillaggal pletykálják is össze a Cityt, ne csodálkozzunk és ne vetkőzzünk ki a fórumokon úriemberi mivoltunkból! Vertonghen, Gareth Bale, Coentrao, Alexis Sánchez, Leighton Baines – egyre megy, idő kérdése csupán. Alighanem kiesik viszont a kosárból Patrick Vieira, Shaun Wright-Phillips, Tévez, Jérome Boateng, Micah Richards, Jo és Alekszandar Kolarov.

Ha megnézzük a számokat, az elmúlt öt évben összességében egyetlen eurót sem költött erősítésekre Wenger, hiszen az eladásokból gazdálkodhatott csupán. Az idén is a holland-belga vonalon nyomulhat előre, mint II. Vilmos császár csapatai, esetleg sikerül végre elcsábítania a Brémából Per Mertesackert vagy a Realból Lassana Diarrát. Jellemző módon a Sahtartól aligha tudja megvenni brazil balszellőt, Williant.

MU-s félelem: Van der Sar el 
– Kuszczak marad?
MU-s félelem: Van der Sar el – Kuszczak marad?

Tomasz Kuszczak legutóbbi bajnokiját elnézve egészen biztos, hogy kapust vesz Sir Alex Ferguson MágUs: Stekelenburg, De Gea, a laziós Fernando Muslera, a genki Thibaut Courtois és a bayeres René Adler a kiszemeltek. A harasztok szerint Sneijder lesz az MU új karmestere, remélik, nem új Juan Verónja (vagy az OM-es Mathieu Valbuena?), Alexis Sánchezért pedig a fél világgal egyetemben a „vörös ördögök” is bejelentkeztek. Itt folytathatja a Rangers horvát házi ezüstcipőse, Nikica Jelavic is.
A Chelsea kispadjára is igazolhat (mondjuk Gianfranco Zolát?), és ha el nem ment Fernando Torres miatt vásárlási kedvük, alighanem a Bale, Neymar, Kaká mesterhármas felé irányítják Roman Abramovics Oroszföldről hizlalt bankszámláit a vezetők. Drogbát talán eladják most, amikor még kérhetnek némi pénzt a már 33 éves ékért.

A Liverpool több növendék fa mellett egy igen görcsösbe is belepróbálta fejszéjét, hiszen a barcás Bojan Krkic megvétele 30 millióba kerülhet. Rajta kívül Gervinho és Ashley Young is az Anfieldre költözhet, mert frissíteni kell a csapaton, nem vitás.

A britek közül a tottenhames Bale a legkelendőbb, és a walesinek jól meg is kérik majd az árát, amelyet a City egészen biztosan felver a sztratoszféráig. Lesz a nyáron ennél is magasabb – és nem az Anettka Space Projectre gondoltunk –, mégpedig az Ibrahimovicért kifizetett összeg. Sejtéseink szerint új kenyéradója kék mezében parádézik nemsokára a svéd a címlapokon…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik