DAC: A csapatunkat Magyarországon szeretik, itt kevésbé – Joao Janeiro

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.04.14. 12:53
null
Joao Janeiro tavaly novemberben került Dunaszerdahelyre (Fotó: Török Attila)
Joao Janeiro 2018 őszén érkezett Magyarországra, ahol előbb Szegeden, majd Kisvárdán edzősködött. A 40 éves portugál tréner első idényében a másodosztályba vezette a Tisza-partiakat, majd kisebb csodát indított el Kisvárdán. A 2021 őszén Dunaszerdahelyre igazolt edző most a portugál Maisfutebol lapnak adott interjút, amelyben kitért a magyar labdarúgásra, valamint saját karrierjére.

Joao Janeiro előszörarról beszélt, hogy miként került a Kisvárdához. „Már megvolt a szerződésem 2020-ban, viszont még nem végeztem el az UEFA Pro-képzést, így nem ülhettem le egy évig a padra. A kihagyás alatt megszereztem a Pro-licenszet, és átvettem az irányítást. Azt kérték tőlem, hogy tegyek meg mindent, amit tudok és nagy elvárásokat sem támasztottak.”

„A magyar bajnokság erős és kompetitív, minden mérkőzést adnak a televízióban és nagyon sok a szponzor is. A keret szempontjából nagyon fontos volt, hogy olyan játékosokat keressünk, akik illeszkednek az edző játékfelfogásába. Amikor először mentem edzésre, már előkészítettek nekem egy dossziét, amely mindent tartalmazott rólam. Hogyan játszottam korábban, milyen a játékfilozófiám stb. Ők ugyanezt akarták” – mesélt Janeiro a magyar labdarúgásról és első várdai élményeiről.

2021 novemberében, a bajnokság tizenkettedik fordulója után Janeiro ajánlatot kapott Dunaszerdahelyről, a szabolcsiak és a DAC pedig meg tudtak egyezni, így a portugál áttette a székhelyét.

„Rengeteget hallottam a DAC-ról, ők a legnépszerűbb határon túli csapat. Megjelentek azzal, hogy kifizetnék a kivásárlási záradékomat. Talán klisésnek tűnik, de minden edző szereti, ha egy klub érdeklődik iránta. Ők erősen érdeklődtek. Ennek ellenére voltak dolgok, amelyek nem tűntek igazán fényesnek. Rossz formában volt a csapat, a játékosok 80 százalékát eladták.”

Ekkoriban felröppentek olyan hírek, melyek szerint a DAC egymillió eurót fizetett a Kisvárdának, hogy Janeiro csapatot váltson, de a portugál ezt cáfolta.

„Nem volt ez annyi pénz. Ha lett volna, szinte királyi fizetéssel jöhettem volna ide. Ami még fontos volt, hogy Kisvárdán messze volt tőlem a családom, itt viszont, ha maradok a következő idényre, ők is csatlakozhatnak hozzám.”

Ugyan elég nagy a dunaszerdahelyiek hátránya a szlovák Fortuna Ligában, nem lehetetlen, hogy odaérjenek a nemzetközi indulást érő harmadik helyre.

„Amikor idejöttem, egy pontra voltunk az osztályozó csoporttól, most viszont a negyedik helyet foglaljuk el. Héraklészi hőstett lenne, ha valahogy elérnénk az európai kupaindulást érő helyet. Ebben az esetben két, általam az idényben edzett csapat is megmérettethetné magát Európában.”

„A szlovák statisztikák szerint a DAC áll az első helyen az összes, támadást érintő mutatóban. Ide tartoznak a labdavezetést, a bemozgásokat, a lövéseket és a gólhelyzeteket tartalmazó paraméterek is. Ezek közül a legfontosabban, az xG-mutatóban is mi állunk a ligában a legjobban. Sajnos a befejezéssel vannak problémáink, a labdát ritkán sikerül a kapuba juttatnunk” ­– válaszolta Janeiro arra a kérdésre, hogy ugyan azt a támadó felfogást szeretné-e a DAC-nál alkalmazni, amit Kisvárdán megszokhattak tőle.

„Nagyon különleges helyzetben vagyok, mivel a DAC olyan csapat, amelyet a nagy magyar közösség miatt Magyarországon szeretnek, Szlovákiában pedig egyáltalán nem szívlelnek. Vannak néha problémáink a játékvezetőkkel, de ezzel együtt kell élni” – vélekedett a portugál edző a Dunaszerdahely helyzetéről.

Janeiro az interjú végén mesélt a karrierje korai szakaszairól is. Együtt dolgozott az Athletic Bilbaónál Marcelo Bielsával, de megfordult a Zenitnél és a Chelsea-nél is. Mielőtt Magyarországra érkezett megjárta az Arab Emírségeket és dolgozott az Egyesült Államokban is.

A DAC öt fordulóval a szlovák bajnokság vége előtt a negyedik helyet foglalja el a tabellán, míg a Kisvárda hatpontos előnnyel, harmadikként várhatja a tavaszi hajrát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik