KUN ZOLTÁN 2021.12.06 23:53 Frissítve: 2021.12.07 23:47

Büntetőeljárás – Kun Zoltán publicisztikája

 

Nem mondom, hogy a futballvilág minden rezdülésére kristálytisztán emlékeznék az elmúlt több mint negyven évből, de Sócrates lövése felejthetetlen: igen, 1986, Mexikó, világbajnokság, amikor a franciák elleni negyeddöntő szétlövésében a brazil fogorvos, aki mellékállásban a földkerekség egyik legnagyszerűbb futballistája volt, minimális nekifutás után a kapu jobb oldalát célozta meg, de Bats gyors vetődéssel kiütötte a labdát (és a brazilokat). Az ész diadala volt, vontam le a következtetést kilenc esztendőm minden tapasztalatával, hiszen a tévé előtt ülve jól tudtam, amit vagy tízezer kilométerre tőlem Bats is tudott: néhány nappal korábban Sócrates éppen ilyen rövid nekifutással, éppen a kapu jobb oldalába lőtte a lengyelek elleni büntetőt.

Talán ez volt az a pillanat, amikor tudatosult bennem, hogy ami tizenegyes, az nem feltétlenül gól. Persze, hallottam már a steauás Duckadamról, aki néhány héttel azelőtt olyat tett, amit korábban egy kapus sem, de mivel a sevillai BEK-döntőt nem láttam, egyszerűen nem hittem el, hogy négy tizenegyest is ki lehet védeni. Így megdöbbenve olvastam már az év végén egy interjút a román kapussal, aki pontosan megtervezte, hogy melyik kísérletnél merre indul. Az elsőnél a Barca-játékos bal lábát figyelte, hiszen ahogy kitámasztott, abból úgy vélte, jobbra megy a labda – bejött. A másodiknál úgy gondolkodott Duckadam, hogy az ellenfél most nyilván egy balos vetődést vár, így megint jobbra ugrott. A harmadiknál is a katalánok fejébe látott, mondván, szerintük már ki van zárva, hogy ismét jobbra induljon – persze hogy arra indult. És végül a negyediknél azt mondta magában, ha már háromszor jobbra lőtték, csak kipróbálják egyszer balra is, és ez is stimmelt.

Biztos sokan emlékeznek Platini hazáig rúgott tizenegyesére (éppen a mexikói brazil–francián), netán Baggio hasonló mutatványára az 1994-es vb-döntőben, Neymar egyenesen Föld körüli pályára állította a labdát egy Kolumbia elleni mérkőzésen, de azért Martín Palermo is emlékezeteset alkotott, amikor az argentin válogatottban egy meccsen két kihagyott büntető után nagy büszkén harmadszorra is odaállt. Az emberi elme vagy inkább emberi lélek olyan, hogy főként a nagy sztárok megszégyenülésére, a biztos gólnak tekintett tizenegyesrúgások elszúrására emlékszik, nem pedig a higgadtan értékesített büntetőkre. Talán egyedüli ellenpéldaként Panenkát lehetne felhozni, de ott maga az addig nem látott kísérlet, a löbbölés kapott egy évtizedek óta élő elnevezést, mily meglepő, a panenkázást, és a névadó aligha hitte volna a rúgás pillanatában, hogy végül egy ügyesen elvégzett tizenegyessel lesz halhatatlan – aki netán nem így érzi, soroljon fel mondjuk még öt játékost abból a csehszlovák válogatottból...

Ma már persze Panenka akár egy megye kettes meccsen is kétszer meggondolná, próbálkozzon-e ilyen trükkel, miként vélhetően Duckadam is hiába gondolkodna az ellenfél fejével, lenne némi gikszer a jövendölésében. Hiszen régen egyszerű volt a képlet: a kapus elugrik jobbra vagy balra, a rúgó játékos meg vagy kivár egy ütemet, és az üres sarokba gurít, vagy menetből, izomból megcélozza az egyik oldalt. Bezzeg mostanában jóval ritkábban látni olyan kapust, aki rossz irányba vetődik, talán már egy kicsit szégyen is, ha nem sikerül eltalálni az oldalt, és a semmibe száll a jóember, ezzel szemben jóval gyakoribb, amikor a kapus középen marad, várva az ölébe hulló löbbölést, ami pedig a tizenegyest elvégzőnek jelent sokáig tartó kínt.

Hozzáteszem gyorsan, ha valakinek nincs joga a büntetőrúgások lélektanáról elmélkedni, az leginkább én vagyok, hiszen rövid futballistakarrierem alatt akár nagypályán, akár a tornateremben tizenegyest kaptunk, mindig inkább a plafonnal szemezgettem, mint hogy nagy bátran megkaparintsam a labdát. Ez talán egy kézilabdás malőrnek köszönhető: életem első, és mint kiderült, utolsó hetesdobásánál egy iskolai lányok–fiúk meccsen (korrekt elosztás, ugye?) a totál analfabéták stílusában tiszta erőből megcéloztam a kapu közepét, és csak a lövés pillanatában tudatosult bennem, hogy ott bizony éppen a kapus leányzó feje van; jó, azóta eltelt harminc év, tutira felépült.

Már csak ezért is becsülöm azokat a játékosokat, akikben van annyi önbizalom, hogy akár az utolsó pillanatban is elvállalják a büntetőt. Természetesen nem árt, ha az önbizalom mellé némi rúgótechnika is párosul. Szoboszlai például úgy lőtte a kapuba a labdát a PSG ellen, ahogy azt Messi vagy egy higgadtabb Neymar is tette volna, holott a nekifutását nézve sokaknak torkán akadhatott a vacsora: az ott látott toporgás nálam legalábbis az örökös bizonytalanság jele, ezért is néztem nagyot, amikor Szoboszlai mégis könnyedén bevágta. De akkor itt az ellenpélda is, az újpesti Tallo, aki a mezőkövesdi bajnokin káprázatosan közelítette meg a tizenegyespontra letett labdát, tényleg tanítanivaló volt, amilyen ütemben tette egyik lábát a másik elé – csak hát maga a csúcspont, mármint a lövés nem sikerült. Ha a meccs hosszabbításában, döntetlen állásnál, a patinás, de éppenséggel kiesőjelölt csapat talán legtöbbre taksált játékosa, aki ráadásul néhány másodperccel korábban szép kapufát rúgott, úgy dönt, hogy laposan a kapus keze melletti másfél métert célozza meg, az igen keserves gondolkodásra utal: hiszen ez nem más, mint alibi, amikor az a lényeg, hogy eltaláljuk a kaput, aztán majd csak lesz valami. Nem merünk magasra rúgni, nehogy fölé menjen, nem merjük kicentizni a kapufa mellé, nehogy mellé szálljon a labda; középre nyilván nem rúgjuk, hiszen, ha a kapus ott marad és egyszerűen mellre veszi a labdát, akkor a szurkolók Újpestig kergetnek – marad az a lehetőség, hogy valamelyik oldal irányába, a fenti biztonsági szempontokat tökéletesen betartva gurítsunk. Csakhogy, ha a kapus éppen arra vetődik, semmi esélye sincs arra, hogy egy ilyen szörnyű lövést ne védjen ki. (Természetesen, ha Tallo a bal felső sarkot célozta meg, és véletlenül ment laposan a jobb oldalra, akkor a fenti gondolatmenetért elnézést kérek. Mondjuk ez esetben talán a lábon kellene valamit állítani.) És ha már utolsó másodperces büntetők: a legutóbbi fordulóban Miovszki (MTK) sem élete lövését produkálta, más kérdés, hogy éppen a lilák ellen bejött a laposan középre stílus, míg a kispesti Lukics jól megnézte a bal kapufát, és szerencséjére befelé pattant a labda.

A Fradiban inkább a kapu eltalálásával vannak gondok. Mert amennyire hiányozhat majd az a két kövesdi pont az Újpestnek, olyannyira hiányzott Uzuni értékesített tizenegyese a svájci BL-selejtezőn: a kapufa mellé szánt labda ugyanis éppen a kapufán csattant, majd a túl lelkes Laidouni hiába vágta be a kipattanót, a rúgás pillanatában már a 16-oson belül repesztett. Nemrég a Fehérvár ellen már ő állt a labda mögé, jól megnézte a sarkot, aztán a kapu mellé gurított; Stöger edző meg dühöngött egy sort, nem is a kihagyott lehetőség miatt, nyert így is simán az FTC, hanem mert Ryan Mmaee volt a kijelölt rúgó, és csak ne partizánkodjon a barátja javára. Az persze még a jobbik eset, amikor a társ békésen átnyújtja a labdát, éppen Újpesten feltalálták ennek ellenkezőjét is, amikor két lila majdnem ölre ment a tizenegyes elvégzésének nemes feladata miatt. Bár azon a 2015-ös, Vasas elleni meccsen a hajrában döntetlennél Kabáté lett volna az esély, Diagne némi látványos veszekedés árán megszerezte tőle a labdát, majd bevágta a hálóba. A csapat ünneplése meglehetősen furcsára sikeredett: néhányan megpaskolták a légiós fejét, mások meg Kabátot próbálták odébb tolni, nehogy gólöröm gyanánt lekeverjen egyet Diagne-nak.

Kabát és Diagne, vagy éppen Laidouni, Neymar, Sócrates, na meg sok millió profi és amatőr futballista tudna arról mesélni, milyen hihetetlen érzés az, amikor az ember a tizenegyeshez készülődik, őt nézi mindenki, rajta áll vagy bukik a barátok, szurkolók, ismerősök és ismeretlenek öröme, bánata. Az a néhány másodperc a labda lehelyezésétől a nekifutáson át a lövésig páratlan lehetőséget kínál az önmegvalósításra, a fókuszba kerülésre, a dicsőségszerzésre.

Egyébként Palermo is fejlődőképes volt: miután kétszer fölé rúgta, harmadik nekifutásra már könnyedén eltalálta a kolumbiai kapust.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2022.01.18 12:00:40

Minden más foci HEGYI TAMÁS

Weisz Leó huszonöt éves korában edzőnek állt, Németországban csinált karriert a 20-as, 30-as években.

2022.01.17 18:24:03

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

A két Chelsea-mester, Tuchel és Hayes a legjobb edző, Édouard Mendy a legjobb kapus; Messi és Haaland az Év csapatában.

2022.01.14 14:20:27

Minden más foci B. D. K.

A 24 éves Bojart korábban megválasztották a legszexibb futballbírónak.

2022.01.13 22:48:16

Minden más foci MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. »A Barcelona története legdrágább játékosának Messivel egy szinten kellene futballoznia, de tudomásul kell venni, hogy Messivel senki sincs egy szinten« – ráadásul csak akkor ment neki, amikor Messi nem játszott, de amikor az argentin volt a vezér, Coutinho a láthatatlan embert alakította.

2022.01.13 16:55:21

Minden más foci SZÖLLŐSI GYÖRGY

Előkerültek olyan finomságok, amelyeket mi innen nem tudhattunk vagy nem vettünk észre.