BACSKAI JÁNOS 2020.08.09 18:08 Frissítve: 2020.08.15 12:44

Bundesliga-korszak Monacóban, az FTC volt védője is kiszemelt

A koronavírus és a gazdasági világválság árnyékában sem szünetel az átigazolási időszak, s mint 2008 óta mindig, ezúttal is megkíséreljük ráncba szedni a topligák jöttek-mentekjeit. A második hetet szokásainknak megfelelően Angliában kezdtük, a Manchester Cityvel, majd következett Milánó „ördögi” fele, hogy elérkezzünk a napfényes Monacóba.

Hol máshol is játszott volna felkészülési mérkőzést a Monaco, mint Frankfurtban? (Fotó: AFP)


Ahogyan azt már tavaly észre lehetett venni, az AS MONACO utánpótlása nem képes már olyan mértékben a nagyok közé küldeni a fiatal tehetségeket, mint ahogyan a vezetők eladogatják a legjobbakat, majd szép lassan a második és a harmadik vonalat is. A tulajdonos Dmitrij Ribolovljev előremenekül (nem úgy, mint ötmilliárd eurót felemésztő válásakor), 55 millió euróért felépített egy tehetséggondozó centrumot, amely a következő idényben működik majd először teljes kapacitással, megerősítette a megfigyelői hálózatot, majd kirúgott mindenkit, akinek vezetőként köze volt az előző idény pocsék szerepléséhez.

Kellenek is az új emberek, mert olyan korábbi bombaüzletek, mint Kylian Mbappé (135 millióért adták el, a PSG vitte el), James Rodríguez (75, Real Madrid), Thomas Lemar (70, Atlético Madrid), Anthony Martial (60, Manchester United), Benjamin Mendy (57.5, Manchester City), Bernardo Silva (50, Manchester City), Fabinho (45, Liverpool), Youri Tielemans (45, Leicester City), Tiémoué Bakayoko (40, Chelsea), Geoffrey Kondogbia (36, Inter), Layvin Kurzawa (25, PSG), Rony Lopes (25, Sevilla), Yannick Carrasco (24.8, Atlético Madrid), Ajmen Abdennur (22, Valencia), Guido Carrillo (22, Southampton) és Terence Kongolo (20, Huddersfield Town) eladása – egy kivétellel – nincsenek már kilátásban, tavaly alig 2.5 millió euróért adták kölcsön a világbajnok védőt, Djibril Sidibét, Tielemans és Rony Lopes után a negyedik legdrágább transzfert Ronaël Pierre-Gabriel eladása jelentette, érte 5.5 milliót fizetett a Mainz.

Távozott az új idők jelképe, a 43 millió euróért vett Falcao is, a jelenlegi keret legértékesebbje a 40 millió eurós játékjogú Wissam Ben Yedder.

De nehogy azt higgyük, hogy az orosz tulajdonos békésen üldögélt a pénzén, most azért is olyan csalódott, mert 150 milliónál is többet költött az előző idényben a Ben Yedder, Gelson Martins, Guillermo Maripán, Aurélien Tchouaméni, Youssouf Fofana, Benjamin Lecomte, Henry Onyekuru, Sztrahinja Pavlovics, Arthur Zagre, Jean Marcelin sorra, hogy csak a legalább tízmillió eurós üzleteket citáljuk.


Ribolovljev egyébként sem unatkozott mostanában, letartóztatták pénzügyi szabálytalanságok miatt, majd átverték egymilliárd euróval, ráadásul az előző három év topvételei közül Keita Baldé, Pietro Pellegri, Sztevan Jovetics, Alekszandr Golovin, Benjamin Henrichs, Willem Geubbels, Jean-Eudes Aholou, Nacer Chadli, Fodé Ballo-Touré, Antonio Barreca és Pelé mind-mind sokkal kevesebbet érnek, mint amennyiért megvették őket. Vagy csak lassan érő típusok…

Nem hosszabbítottak szerződést három kapussal (Seydou Sy, Danijel Subasic, Diego Benaglio) és a fiatal ékkel, a francia U20-as válogatottal, Moussa Syllával (a bátyja, Yacouba Sylla Kolozsváron futballozik). A húszmillióért megvett német védőt, Benjamin Henrichset kölcsönadták a Lipcsének, a Bild szerint 12, a Kicker és francia lapok szerint 15 millió eurós vételi opcióval. Pénz eddig csak Kévin N'Doram eladásából folyt be, a csádi legenda, Japhet N'Doram már francia U20-as válogatott fiáért 4.5 milliót kapott a hercegségbeli klub – a szokásos kétcsapatnyi kölcsönből visszatért játékos közül a Ligue 1-ben erősítést jelenthet a marokkói középpályás, Jusszef Ait Bennasszer (bár a Bordeaux nem érvényesítette a 4-5 millió eurós opcióját rá, a 14-14 millió euróért vett monacói poszttársak, Adama Traoré és Jean-Eudes Aholou óriási csalódást okoztak), a két szélső, a nigériai Henry Onyekuru és az 59-szeres belga válogatott Nacer Chadli ellenben vételáruk csak felét veszítették el, és ez igen jó arány a Monaco újabb kori vételei között!

Az óriási termetű szerb középső védőt, Sztrahinja Pavlovicsot tavaly szerezte meg a Monaco, de kölcsön is adta azonnal a belgrádi Partizannak, a vételár tízmillió euró volt, hárommilliónyi bónusszal (ő volt a szerb liga legértékesebb játékosa az előző idényben), az összes visszatérő közül szerintünk ő áll a legnagyobb jövő előtt – illetve a nagy nyári kapushiány kapóra jön a lengyel Radoslaw Majeckinek, akit a télen hétmillióért szereztek meg a Legia Warszawától. Ő az ősszel többször is bekerült a felnőttválogatott keretébe, most húszéves. Megerősödött picit kölcsönben a volt francia U19-es válogatott Loic Badiashile, az Amiens csapatában, az ő pozíciót erősíti, hogy öccse, a még tizenéves Benoit a védelem erőssége, érte már tavaly több Bundesliga-csapat érdeklődött, de a Wolverhampton 40 millió eurós ajánlata sem nyert.

 AJÁNLÓ
 Made in France? Új szelek fújnak Párizsban

A nyár elején megszellőztette a L'Équipe, hogy akár harminc játékos távozhat az újjászületés jegyében, közöttük Ben Yedder, akit a legújabb hírek szerint vinne a Bayern München és a Lipcse, Benoit Badiashile legismertebb kérője a Ben Yedder iránt is érdeklődő Manchester United. A Bayer Leverkusen bármikor adna Benoit Badiashile-ért húszmillió eurót, „rátéve” a tízszeres német válogatott támadó, Kevin Volland játékjogára. A hátvédet kiszúrta magának Zidane is, a Monaco állítólag már 30 millió körül elengedné játékosát, szerintünk túl alacsony a francia és spanyol lapok becslése, az As által prófétált 40 millió inkább reális, de a rossznyelvek szerint lesz ez az összeg még nagyobb is a manchesteri mérkőzés után…

A Leverkusen egyébként vevő lenne Djibril Sidibére is, aki kétségkívül nincs mostanában topformában, de csak nemrégiben töltötte a 28-at. Az Everton nem kért esetében a 14 millió eurós opcióból, legújabb kérője a Milan, legalábbis a Le 10 Sport szerint. Sidibé világbajnok, 18-szoros válogatott, és az ő testvére is labdarúgó, de csak a sokadosztályú RCS La Chapelle jut neki.

Az al-Garafa Cesc Fabregasra vetette ki a pénzeszsákját, a 33 éves játékos családja nem szívesen hagyná el a hercegséget, de a családfő fizetése egyre nagyobb teher az ASM-en, bár azt a többiekével együtt még áprilisban megfelezték: már csak heti 75 000 eurót kénytelenek beosztani elsejéig. Más források szerint csupán a bérek harminc százalékáról mondtak le, és csak a jobban fizetett játékosok, de ez is óriási summa, mert a nagy kalmár Monacónak körülbelül 70 (!) profi labdarúgója van! Annyit tegyünk azért hozzá, hogy arrafelé sokkal kevesebb adót kell fizetni, a lapok szerint Fabregas hétmilliós (mások szerint nyolcmilliós) évi béréből körülbelül egymillió az adó – máshol borzasztóan örülnek egy fele-fele aránynak, és bizony sok futballista, vezető és ügynök a börtönt is képes kockáztatni némi feléjük elbillenő arányváltozásért, mert nem minden országban ilyen stabil az adófizetői magatartás, mint felénk.

A bal oldali mindenes Fodé Ballo-Tourét a Chelsea szúrta ki magának, még tavasszal, a tizenéves középhátvédet, az angol U21-es válogatott Jonathan Panzót a Werder Bremen, a Borussia Mönchengladbach és a Coventry City; Kamil Glik Rómában már át is esett az orvosi vizsgálatokon, és három évre írhat alá a Beneventóhoz, vételára 3.5 millió euró lesz. Panzót a portugál szélsővel, Gil Diasszal együtt vinné a Vitória SC, a brazil válogatott védőt, Jemersont a Lokomotiv Moszkva monitorozza, honfi- és poszttársát, a szintén selecao-viselt Jorgét a Galatasaray, a legutóbb éppen ennek a török klubnak kölcsönadott Henry Onyekurut a Fenerbahce; az alig felnőttkorú középső védő, Chrislain Matsima kérője a West Ham, a Juventus és az Atlético Madrid!

Nem sokat, 650, mások szerint csak 400 ezer eurót fizetett a Brest a 21 éves középpályásért, Romain Faivre-ért, ez kedvezményes ár ma egy korosztályos válogatott francia labdarúgóért.

Egy ideig úgy tűnt, Mauricio Pochettino lesz a Monaco mestere, de ő nem kért ebből a lehetőségből – őt Angliából az új ASM-sportigazgató, Paul Mitchell jól ismeri, a Southamptonnál és a Tottenhamnél is dolgoztak együtt, ahol Mitchell a megfigyelők feje volt. Akárcsak Lipcsében, így testközelből ismerhette az élete zömét Németországban leélő Niko Kovac edzői tevékenységét, aki a Monaco új mestere lett.

„Hiszek abban a szabályban, miszerint a gólszerzők nyerik meg a meccseket, a védők pedig a trófeákat” – dörögte Kovac iránymutatásként. A Monaco ugyanis 44 gólt kapott 28 mérkőzésen, a hatodik helyre befutó Reims mindössze 21-et, nem csoda, ha Kovac új csapata csak a 9. pozícióban végzett a Ligue 1-ben, és a kupákban sem vitézkedtek.

Kovac leghíresebb kiszemeltje egy csatár, a Real Madrid Luka Jovicsa, Kovac őt közös frankfurti tevékenységük miatt ismeri, a France Football szerint a mester telefonon megpróbálta rábeszélni Jovicsot, hogy igazoljon hozzájuk. A hírek szerint 50 millió euró a szerb ára, mínusz ugyebár egy fiatal francia védő…

Jovics visszaemlékezése előrevetíti az új Monacót: „Frankfurtban egy hónap alatt többet futottam, mint előtte Lisszabonban egy egész év alatt”. Ha Jovics (vagy egy másik Kovac-kedvenc, róla lesz még szó) nem jönne, akkor a Chelsea támadója, Michy Batshuayi lesz célpont a francia szaksajtó szerint.

A középpálya új vezére a lipcsei Amadou Haidara lehet, őt ugyebár Paul Mitchell ismeri nagyon jól, francia lapok szerint a mostani középső középpályásoknak nincs sok virágvasárnapjuk a klubnál. Haidara kölcsönbe jönne, vételi opcióval.

Szóba került még Serge Aurier neve is, az ő másik kérője a Milan. A középső védő Axel Disasi viszont már „megvan”, érte 13 millió eurós vételárat és kétmilliós bónuszt kért és kapott a Reims, hosszas alkudozások végén. A 22 éves, volt francia korosztályos válogatott, de a felnőttek között már a Kongói DK keretét erősítő játékos árát a Wolverhampton, az Arsenal, a Rennes, a Southampton és az AS Roma érdeklődése verte fel, a szerződése jövőre járt volna le.

Nagy Kovac-kedvenc a középső védő és szűrő Kevin Vogt, akit a mester már a Bayernhez is le szeretett volna igazoltatni, de ezt nem hagyta a müncheni vezetőség. A Dortmund tízmillió eurót kér a jobbhátvéd Marius Wolfért, aki ugyebár Henrichs utóda lehet. Wolffal Kovac együtt dolgozott egy ideig Frankfurtban. Akár hiszik, akár nem, a csatársort egy másik régi beosztottjával erősítené tovább Kovac: a már a West Hamet erősítő Sébastien Hallerrel.

Ha több középhátvéd érkezik a klubhoz, akkor Pavlovics kölcsönbe kerülhet a belga „leányvállalathoz”, a Cercle Bruges-höz, kiszemelt még a jobb oldali védő Nordi Mukiele a Lipcséből, aki francia, és a Monaco mostani sportigazgatója vitte őt oda annak idején. Szintén francia a 20 éves középső és jobb oldali védő, Mohamed Simakan, a Strasbourg játékosa, a L'Équipe szerint ő hamarosan vendég lesz Paul Mitchell irodájában. Nem lesz olcsó látogatás, ugyanis Simakanért csak a Tottenham, a Borussia Dortmund és a Milan érdeklődött a nyáron, de 15-20 milliós ára akkor is kedvezőbb, mint Mukieléé. Alig kétmillióba került volna a holland Jan Paul van Hecke, meg is egyezett a Monaco a NAC Bredával, de ekkor közbelépett a Brighton, és folynak a tárgyalások, sejtjük, miért.

Kovac nyári bombaüzlete Mario Götze megszerzése lenne, ne feledjük, egy kisebb monacói bruttó az jóval nagyobb nettó, mint bárhol máshol. A brémai szélső, Milot Rashica szintén Monaco-célpont, de vinné a koszovói játékost a Lipcse, az Aston Villa, a Milan és a Hertha is.

Kapuskiszemeltet keveset találtunk, megfordult egy orosz játékos próbajátékon (Anton Mitrjuskin, volt Sion- és Szpartak Moszkva-kapus), a másik célpont a volt francia U21-es válogatott Thomas Didillon, a most 24 éves játékos jelenleg az Anderlechtben légióskodik. Jellemző, hogy a volt U19-es válogatott szűrőt, Abdoulaye Sissakót is külföldről kellene hazahozni, az Auxerre nevelését „csak” a Zulte Waregemtől kellene megvenni.

Az egyik legérdekesebb pletyka, amit olvastunk, az Cristian Ramírezről szól: a Krasznodar szélső védője a Ferencváros egykori futballistája, és korábban két német csapatban, a Fortuna Düsseldorfban és a Nürnbergben is játszott.

 

Jó hír az ASM háza táján, hogy a bíródádázásért (neki későn jött a távolságtartási rendelet) jókora eltiltást kapó, tavaly 30 millióért vett szélső, Gelson Martins augusztusban már visszatérhet a pályákra. A gondot az okozta, hogy a francia szövetség eredetileg a március 13. és június 20. közötti időszakot nem számolta be az eredeti, féléves eltiltásba.

A LIGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2020 NYARA

ANGERS
ÉRKEZETT:
Paul Bernardoni (Bordeaux, 7 500 000 euró), Souleyman Doumbia (Rennes, kölcsön után végleg, 3 000 000), Enzo Ebosse (Le Mans, 500 000 euró)
Kölcsönből vissza: Lassana Coulibaly (Cercle Bruges), Elhadji Pape Diaw (Caen), Thomas Touré (Sochaux), Ibrahim Cissé (Paris FC), Harisson Manzala (Le Mans)
TÁVOZOTT: Vincent Pajot (Metz, kölcsön után végleg, 700 000), Ibrahim Cissé (Dunkerque, ingyen), Baptiste Guillaume (Valenciennes, kölcsön után végleg, ingyen), Théo Pellenard (szerződése lejárt)

GIRONDINS BORDEAUX
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza: Paul Bernardoni (Nimes), Alexandre Mendy (Brest), Over Mandanda (Créteil)
TÁVOZOTT: Paul Bernardoni (Angers, 7 500 000), Jasszin Benrahu (Nimes, kölcsön után végleg, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Jusszef Ait Bennasszer (Monaco)

BREST
ÉRKEZETT:
Franck Honorat (St.-Étienne, 5 000 000), Romain Faivre (Monaco B, 400 000), Heriberto Tavares (Benfica B, 1 200 000), Christophe Hérelle (Lille, 4 000 000)
Kölcsönbe: Ronaël Pierre-Gabriel (Mainz)
TÁVOZOTT: Donovan Léon (Auxerre, i.), Mathias Autret (Auxerre, i.), Gaëtan Belaud (Paris FC, i.), Jean-Charles Castelletto (Nantes, i.), David Kiki (szl.), Kévin Mayi (szl.), Yoann Court (szl.)
Kölcsönből vissza: Samuel Grandsir (Monaco), Alexandre (Bordeaux)

DIJON
ÉRKEZETT:
Alex Dobre (Bournemouth U21, 1 000 000)
Kölcsönbe: Éric Ebimbe (PSG B), Pape Cheikh (Lyon)
Kölcsönből vissza: Enzo Loiodice (Wolverhampton U23), Aurélien Scheidler (Orléans)
TÁVOZOTT: Florent Balmont (visszavonult), Nayef Aguerd (Rennes, 5 000 000)
Kölcsönbe: Bryan Soumaré (Sochaux)
Kölcsönből vissza: Hamza Mendyl (Schalke), Jhonder Cádiz (Benfica), Stephy Mavididi (Juventus U23)

LENS
ÉRKEZETT:
Ignatius Ganago (Nice, 6 000 000), Facundo Medina (Talleres, 3 500 000), Corentin Jean (Toulouse, kv., 1 000 000), Jonathan Clauss (Bielefeld, i.)
Kölcsönbe: Gaël Kakuta (Amiens), Wuilker Farinez (Millonarios)
Kölcsönből vissza: Cyrille Bayala (AC Ajaccio), Arial Mendy (Orléans)
TÁVOZOTT: Guillaume Gillet (Charleroi, i.), Mouaad Madri (szl.)
Kölcsönbe: Thomas Vincensini (Bastia), Jules Keita (CSZKA Szófia)
Kölcsönből vissza: Vítor Costa (Inter de Lages)

LILLE
ÉRKEZETT:
Isaac Lihadji (Marseille B, 300 000), Eugenio Pizzuto (Pachuca U20, i.), Burak Yilmaz (Besiktas, i.), Sven Botman (Ajax II, 8 000 000), Jonathan David (Gent, 32 000 000)
Kölcsönből vissza: Lucas Chevalier (Boca Juniors), Show (Belenenses), Kouadio-Yves Dabila (Cercle Bruges), Adama Soumaoro (Genoa), Hervé Koffi (Belenenses), Angel Gomes (Manchester United U23)
TÁVOZOTT: Júnior Alonso (Atlético Mineiro, 3 000 000), Nico Gaitán (Braga, i.), Loic Rémy (szl.), Christophe Hérelle (Brest, 4 000 000)
Kölcsönbe: Rominigue Kouamé (Troyes), Szaad Aguzul (Royal Mouscron), Angel Gomes (Boavista), Hervé Koffi (Royal Mouscron), Show (Boavista)

LORIENT
ÉRKEZETT:
Adrian Grbic (Clermont Foot , 9 000 000), Stéphane Diarra (Le Mans, 2 500 000), Quentin Boisgard (Toulouse, 2 000 000), Jérémy Morel (Rennes, i.), Matthieu Dreyer (Amiens, i.)
Kölcsönből vissza: Peter Ouaneh (Le Puy Foot), Gaëtan Courtet (AC Ajaccio), Mohamed Mara (Paris FC)
TÁVOZOTT: Illan Meslier (Leeds United, kv., 6 500 000), Mamadou Kamissoko (Pau, kv., i.), Peter Ouaneh (Concarneau), Jimmy Cabot (szl.), Jonathan Martins Pereira (visszavonult), Joris Sainati (szl.), Maxime Etuin (szl.)
Kölcsönbe: Quentin Lecoeuche (AC Ajaccio)
Kölcsönből vissza: Yann Kitala (Lyon B), Armand Laurienté (Rennes)

OLYMPIQUE LYON
ÉRKEZETT:
Karl Toko Ekambi (Villarreal, kv., 11 500 000)
Kölcsönből vissza: Lenny Pintor (Troyes), Tino Kadewere (Le Havre), Pape Cheikh (Celta Vigo)
TÁVOZOTT: Martin Terrier (Rennes, 12 000 000), Amine Gouiri (Nice, 7 000 000), Oumar Solet (RB Salzburg, 4 500 000), Mapou Yanga-Mbiwa (szl.)
Kölcsönbe: Pape Cheikh (Dijon)
Kölcsönből vissza: Lucas Tousart (Hertha)

OLYMPIQUE MARSEILLE
ÉRKEZETT:
Álvaro González (Villarreal, kölcsön után végleg, 4 000 000), Pape Gueye (Le Havre, i.)
Kölcsönbe: Leonardo Balerdi (Borussia Dortmund)
Kölcsönből vissza: Konsztantinosz Mitroglu (PSV), Christopher Rocchia (Sochaux)
TÁVOZOTT: Grégory Sertic (szl.)

METZ
ÉRKEZETT:
Kévin N'Doram (Monaco, kv., 4 500 000), Vagner (St.-Étienne, 3 000 000), Warren Tchimbembé (Troyes, 1 000 000), Thierry Ambrose (Manchester City U23, kv., 2 000 000), Vincent Pajot (Angers, kv., 700 000), Marc-Aurele Caillard (Guingamp, i.), Youssef Maziz (Metz B)
Kölcsönből vissza: Gerónimo Poblete (San Lorenzo), Laurent Jans (Paderborn), Ablie Jallow (AC Ajaccio), Gauthier Hein (Valenciennes), Vincent Thill (Orléans), Adama Traoré (al-Adalah)
TÁVOZOTT: Marvin Gakpa (Paris FC), Gauthier Hein (Auxerre), Renaud Cohade (szl.), Raouf Mroivili (szl.)
Kölcsönből vissza: Adama Traoré (Monaco)

MONACO
ÉRKEZETT:
Anthony Musaba (NEC, 2 500 000), Axel Disasi (Reims, 13 000 000)
Kölcsönből vissza: Jordi Mboula (Huesca), Radoslaw Majecki (Legia Warszawa), Samuel Grandsir (Brest), Loic Badiashile (Amiens), Djibril Sidibé (Everton), Jonathan Panzo (Cercle Bruges), Sofiane Diop (Sochaux), Julien Serrano (Cercle Bruges), Antonio Barreca (Genoa), Gil Dias (Granada), Pelé (Reading), Jusszef Ait Bennasszer (Bordeaux), Adama Traoré (Metz), Henry Onyekuru (Galatasaray), Giulian Biancone (Cercle Bruges), Adrien Bongiovanni (Cercle Bruges), Jean-Eudes Aholou (St.-Étienne), Nacer Chadli (Anderlecht), Lyle Foster (Cercle Bruges), Sztrahinja Pavlovics (Partizan Beograd)
TÁVOZOTT: Kévin N'Doram (Metz, kv., 4 500 000), Seydou Sy (szl.), Diego Benaglio (szl.), Danijel Subasic (szl.), Moussa Sylla (szl.), Lyle Foster (Vitória Guimaraes, 1 200 000)
Kölcsönbe:
Benjamin Henrichs (RB Leipzig)
Kölcsönből vissza: Iszlam Szlimani (Leicester City), Tiemoué Bakayoko (Chelsea), Adrien Silva (Leicester City)

MONTPELLIER
ÉRKEZETT:
Stephy Mavididi (Juventus U23, 6 300 000), Jonas Omlin (Basel, 6 000 000)
Kölcsönből vissza: Petar Skuletics (Sivasspor), Bastian Badu (Chambly)
TÁVOZOTT: Souleymane Camara (visszavonult), Bilal Boutobba (szl.)
Kölcsönből vissza: Gerónimo Rulli (Real Sociedad)

NANTES
ÉRKEZETT:
Moses Simon (Levante, kölcsön után végleg, 5 000 000), Pedro Chirivella (Liverpool U23, i.), Jean-Charles Castelletto (Brest, i.)
Kölcsönből vissza: Abou Ba (Arisz), Randal Kolo Muani (Boulogne), Maxime Dupé (Clermont Foot)
TÁVOZOTT: Maxime Dupé (Toulouse, 500 000), Quentin Braat (Chamois Niort, kölcsön után végleg), Rene Krhin (szl.)
Kölcsönbe: Alexandre Olliero (Pau), Lucas Evangelista (RB Bragantino)
Kölcsönből vissza: Cristian Benavente (Pyramids FC)

NICE

ÉRKEZETT: Robson Bambu (Athletico Paranaense, 8 000 000), Amine Gouiri (Lyon, 7 000 000), Hassane Kamara (Reims, 4 000 000), Morgan Schneiderlin (Everton, 2 230 000), Flavius Daniliuc (Bayern München U19, i.), Jordan Lotomba (Young Boys, 6 000 000)
Kölcsönbe:
Rony Lopes (Sevilla)
Kölcsönből vissza: Ihsan Sacko (Troyes), Jean-Victor Makengo (Toulouse), Dan Ndoye (Lausanne), Racine Coly (Famalicao), Adrien Tameze (Atalanta)
TÁVOZOTT: Ignatius Ganago (Lens, 6 000 000), Arnaud Lusamba (szl.), Yannis Clementia (szl.), Malang Sarr (szl.)
Kölcsönbe: Ibrahim Cissé (Chateauroux)
Kölcsönből vissza: Adam Unasz (Napoli), Moussa Wagué (Barcelona), Riza Durmisi (Lazio)

NIMES
ÉRKEZETT:
Andrés Cubas (Talleres, 2 900 000), Jasszin Benrahu (Bordeaux, kv., 1 500 000), Birger Meling (Rosenborg, 1 000 000), Baptiste Reynet (Toulouse, 350 000)
Kölcsönből vissza: Théo Sainte-Luce (GFC Ajaccio)
TÁVOZOTT: Théo Valls (szl.)
Kölcsönbe: Théo Sainte-Luce (Red Star)

PARIS SAINT-GERMAIN
ÉRKEZETT:
Mauro Icardi (Inter, kölcsön után végleg, 50 000 000)
Kölcsönből vissza: Alphonse Areola (Real Madrid)
TÁVOZOTT: Adil Aouchiche (St.-Étienne, i.), Tanguy Nianzou (Bayern München, 300 000), Thomas Meunier (Borussia Dortmund, i.), Edinson Cavani (szl.), Thiago Silva (szl.), Eric Maxim Choupo-Moting (szl.)

REIMS
ÉRKEZETT:
Valon Berisha (Lazio, 4 300 000), Anasztasziosz Donisz (VfB Stuttgart, kölcsön után végleg, 4 000 000), Fraser Hornby (Everton U23, 2 000 000), Thibault De Smet (St. Truiden, 700 000)
Kölcsönből vissza: Wout Faes (Oostende)
TÁVOZOTT: Hassane Kamara (Nice, 4 000 000), Nolan Mbemba (Le Havre, i.), Alaixys Romao (szl.), Axel Disasi (Monaco, 13 000 000)
Kölcsönbe: Ilan Kebbal (Dunkerque ), Nicolas Lemaitre (Quevilly-Rouen), Timothé Nkada (Aalborg)

RENNES
ÉRKEZETT:
Martin Terrier (Lyon, 12 000 000), Lilian Brassier (Rennes B), Nayef Aguerd (Dijon, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Namakoro Diallo (Avranches), Armand Laurienté (Lorient), Jordan Tell (Caen)
TÁVOZOTT: Souleyman Doumbia (Angers, kv., 3 000 000), Jakob Johansson (IFK Göteborg, i.), Jordan Tell (Clermont Foot, i.), Jérémy Morel (Lorient, i.), Riffi Mandanda (szl.), Denis Will Poha (Guimaraes, kv., 300 000)
Kölcsönbe: Metehan Güclü (Valenciennes), Rafik Guitane (Marítimo)
Kölcsönből vissza: Joris Gnagnon (Sevilla)

SAINT-ÉTIENNE
ÉRKEZETT:
Timothée Kolodziejczak (Tigres, kv., 4 500 000), Adil Aouchiche (PSG, i.), Lamine Ghezali (St.-Étienne B), Kenny Rocha Santos (St.-Étienne B)
Kölcsönből vissza: Makhtar Gueye (Nancy), Alekszandrosz Katranisz (Atromitosz), Vagner (Nancy), Harold Moukoudi (Middlesbrough), Alpha Sissoko (Le Puy Foot)
TÁVOZOTT: Franck Honorat (Brest, 5 000 000), Vagner (Metz, 3 000 000), Usszama Tannan (Vitesse, kölcsön után végleg, i.), Léo Lacroix (szl.), Yohan Cabaye (szl.), Makhtar Gueye (Oostende, 1 000 000), Loic Perrin (visszavonult)
Kölcsönbe: Lamine Ghezali (SC Lyon)
Kölcsönből vissza: William Saliba (Arsenal), Jean-Eudes Aholou (Monaco)

STRASBOURG
ÉRKEZETT:
Majeed Waris (Porto, kv., 2 000 000), Mahame Siby (Valenciennes)
Kölcsönből vissza: Idrissz Szaadi (Cercle Bruges)
TÁVOZOTT: Abdallah Ndour (Sochaux, i.), Jérémy Grimm (szl.), Benjamin Corgnet (szl.)

Lezárva pénteken, vastaggal az elmúlt hét eseményei.

2020.11.29 16:25:06

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

A magyar középpályás csereként lépett pályára, de emberelőnyben is csak egyenlíteni tudtak az eszékiek.

2020.11.29 16:42:36

Minden más foci TŐKE JÁNOS, BACSKAI JÁNOS

Holender Filip kétszer betalált és adott egy gólpasszt adott a Partizan színeiben, négy góllal kikapott a TSC.

2020.11.28 15:41:23

Minden más foci DUDUCZ TIBOR (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Két góllal nyert Nagyszombatban a listavezető, végig sokkal veszélyesebben futballozó DAC.

2020.11.27 17:44:48

Minden más foci H. D.

Van, aki majdnem megbukott miatta, van, akinek a testi épségét mentette meg • „A foci egyetlen egyéni világbajnoka.”

2020.11.26 14:26:19

Minden más foci PÓR KÁROLY

Szoboszlai menedzsere is megszólalt: „2020-at írunk, eddig még nem emeltek szót, amiért a gyerekek az ő nevükkel, arcképükkel játszanak.”