Aranycipő: Ádám Martin szerezte a harmadik legtöbb gólt

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.29. 15:23
null
A 2021–2022-es idényben Ádám Martin szerezte a harmadik legtöbb gólt az európai első osztályú ligákban (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Mint megírtuk, a Bayern München csatára, Robert Lewandowski fölényesen megnyerte az Európa vezető sportlapjait – köztük a Nemzeti Sportot – tömörítő European Sports Media Aranycipő-versenyét, amelyben a Paks játékosa, Ádám Martin hétfőn a 39. helyen állt, s a lőtt gólokat tekintve csak a lengyel előzte meg. Szombaton azonban a bosnyák élvonalban szereplő Zrinjski Mostar játékosa, Nemanja Bilbija is a magyar elé került, ugyanis a záró fordulóban két gólt szerzett a Rudar Prijedor ellen.

 

 

Robert Lewandowski 35-ször talált be az idényben, míg az NB I gólkirálya 31-szer. Ádám Martin ezzel holtversenyben a 39. volt a listán, a magasabban jegyzett bajnokságok szorzói miatt például 12 olyan labdarúgó is megelőzte, aki 20 találatig sem jutott a bajnoki mérkőzéseken.

A bosnyák első osztály utolsó fordulója előtt Nemanja Bilbija is 31 góllal büszkélkedhetett, majd a 2–0-ra megnyert záró mérkőzésen csapata mindkét gólját ő szerezte, így megelőzte Ádámot, tehát a szorzók nélküli rangsort tekintve a magyar válogatott labdarúgó elé került, a második helyre.

Az Aranycipő-verseny 80 fős élcsoportjából másnak már nem lesz mérkőzése a 2021–2022-es idényben.

ESM, ARANYCIPŐ 2021–2022
A MÁJUS 29-I ÁLLÁS

1. Robert Lewandowski (Bayern München) 35 x 2 = 70
2. Kylian Mbappé (Paris Saint-Germain) 28 x 2 = 56
3. Karim Benzema (Real Madrid) 27 x 2 = 54
Ciro Immobile (Lazio) 27 x 2 = 54
5. Wissam Ben Yedder (AS Monaco) 25x 2 = 50
6. Patrik Schick (Bayer Leverkusen) 24 x 2 = 48
Dusan Vlahovics (Fiorentina/Juventus) 24 x 2 = 48
8. Mohamed Szalah (Liverpool FC) 23 x 2 = 46
Szon Hung Min (Tottenham Hotspur) 23 x 2 = 46
10. Erling Haaland (Borussia Dortmund) 22 x 2 = 44
11. Lautaro Martínez (Internazionale) 21 x 2 = 42
Martin Terrier (Rennes) 21 x 2 = 42
Marko Livaja (Hajduk Split) 28 x 1.5 = 42
Moussa Dembélé (Lyon) 21 x 2 = 42

29. Nemanja Bilbija (Zrinjski Mostar) 33 x 1 = 33

40. Ádám Martin (Paksi FC) 31 x 1 = 31

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik