A Puskás-díj gyökeresen megváltoztatta Marcin Oleksy életét

Huszonhárom évesen fenekestől fordult fel Marcin Oleksy élete. A lengyel labdarúgó 2010. november 20-án felébredt, megreggelizett, elbúcsúzott várandós barátnőjétől, majd elindult dolgozni. Útja nem a futballpályára vezetett. Néhány hónappal korábban úgy döntött, felfüggeszti kapuskarrierjét, s hogy születendő fiának jobb életkörülményeket biztosítson, útépítésen kezdett dolgozni. Hogy mi történt pontosan, a mai napig nem tudja felidézni. Az egyik munkagép valahogy elszabadult, és átment a lábán.

„Nagy csattanást hallottam, a földön találtam magam, a nagybátyám és az unokatestvérem pedig körülöttem kiabált és futkározott  – emlékezett vissza a Sportrádió stúdiójában Marcin Oleksy. – A kezemmel felnyomtam magam a földről, hátranéztem, és egy totálkáros munkagépet láttam, benne rémült sofőrrel. Aztán ránéztem a lábaimra, és rögtön felfogtam, mi történt. Az egyik lábam oldalra csavarodott, a másik össze volt roncsolódva, a csontjaim eltörtek. A mentőorvoshoz az első kérdésem az volt, túl fogom-e élni, csak akkor nyugodtam meg kissé, amikor igennel felelt. A kórházba vezető út nagyon kifárasztott, végig magamnál voltam, és bár a sokk és a fájdalomcsillapítók hatása miatt egy ideig nem éreztem fájdalmat, később már nem hatott semmi. Szenvedtem, kiabáltam, amíg a műtőbe nem kerültem. Miután felébredtem, az első dolgom volt felhívni a barátnőmet. Bocsánatot kértem tőle, amiért csalódást okoztam, és nem tudom azt az életet biztosítani neki és a fiamnak, amit elterveztem.”

Marcin jobb lábát az orvosok megmentették, viszont a bal amputálása miatt két évet így is kerekesszékben töltött. Sokáig nem tudta, mihez kezdjen az életével, de a családja végig mellette állt, és az is motiválta, hogy fiának átadja a labdarúgás szeretetét. Egy nap aztán erőt vett magán, levitte az udvarra focizni, és amint belerúgott a labdába, érezte, hogy átjárja a boldogság. Utánanézett, hol tudna amputáltként is sportolni, így akadt rá 2019-ben a Warta Poznan labdarúgócsapatára.

„Addigra kissé elhagytam magam, száznégy kiló voltam, de amint hazaértem az első edzésről, és leültem a kanapéra, eldöntöttem, hogy ez az, amit csinálni szeretnék. Fél év alatt húsz kilót fogytam, alig vártam a bemutatkozó mérkőzést. Minden álomszerűen kezdődött, az ötödik percben gólt lőttem, tíz perccel később viszont eltörtem a lábam... Szerencsére az élet megtanított rá, hogy semmit sem szabad feladni. Hazamentem, telefonáltam néhány embernek, és másnap elkezdtem a rehabilitációt. Hét hét múlva újra edzésbe álltam, egy évvel később a bajnokság felfedezettje lettem, bekerültem az amputált lábúak válogatottjába, részt vettem a világbajnokságon. A Stal Rzeszów ellen szerzett ollózós gólomat Puskás-díjra jelölték, sőt meg is nyertem!”

Marcin Oleksy élete 35 évesen ismét fenekestől felfordult. A 2022-es év legszebb góljáért járó Puskás-díj elnyerése óta alig van szabadideje, elmondása szerint még a trófeának sem találta meg a végleges helyét a lakásában. A hazai és nemzetközi sajtófelkérések miatt rengeteget utazik, a Puskás, a musical alkotóinak meghívására Magyarországra is eljött. Az Erkel Színházban tartott előadás előtt bemutatták a közönségnek, a darabban kis szerepet is kapott: ő alakította az angol intézőt, aki az Aranycsapat Angliában aratott 6:3-as győzelme előtt a pályára szólítja a magyar válogatott játékosait.

„Korábban még nem szerepeltem színdarabban, csak a pályán játszottam  – árulta el lapunknak a lengyel futballista. – A felkérést ennek ellenére nagy örömmel fogadtam el, mindent szívesen megteszek, ami segít a sportág népszerűségének növelésében. Ha már így alakult az életem, feladatomnak érzem, hogy inspiráljam a sorstársaimat és bátorítsam őket, hogy velem együtt megmutassák: fogyatékosság nem létezik!”

Ami az inspirációt illeti, Marcin Oleksy Magyarországon ebből a szempontból mindenképpen sikerrel járt. Nem sokkal azután, hogy februárban átvette a Puskás-díjat, a Mozdulj Mozgáskorlátozottak Sportegyesülete (Mozdulj SE) megalapította amputált labdarúgócsapatát, speciálisan megerősített mankókat rendelt, és amint megérkezett, tíz taggal megtartotta az első edzését. A hírt Marcin kitörő örömmel fogadta, s lelkesen teljesítette kérésünket, üzent a speciális labdarúgással még csak ismerkedő magyar játékosoknak.

„Arra bátorítom őket, hogy folytassák, amit elkezdtek, továbbra is sportoljanak! Tudom, mit élnek át. A balesetem után évekig ültem otthon begubózva. Féltem kimenni az utcára, tartottam attól, hogy az emberek megbámulnak. Amikor aztán elkezdtem futballozni, és bekerültem a hozzám hasonló sorsú sportolók közösségébe, hatalmas kő esett le a szívemről. Teljesen megváltoztatta a világlátásom, azóta sokkal lazábban kezelem az életet. Örülök, hogy a Puskás-díj utat nyitott nekünk a labdarúgáson keresztül, és már velünk is foglalkoznak az emberek. Remélem, a példám megmutatja, hogy nem szabad minket ignorálni, figyelemre sem méltatni. Nekünk is lehet drukkolni, minket is lehet támogatni, mert élő példái vagyunk annak, mire képes az ember.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. május 27-i lapszámában jelent meg.)