Gyurcsóék megszakították az NK Osijek győzelmi sorozatát

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.07. 16:55
null
Splitben megszakadt az NK Osijek hatmérkőzéses győzelmi sorozata (Fotó: nk-osijek.hr)
A horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (1. HNL) 11. fordulójában az NK Osijek idegenben 1–1-es döntetlent játszott a 95. percben tizenegyest hibázó Hajduk Splittel. A hazaiaknál Gyurcsó Ádám kezdőként 72 percet játszott, míg az eszékiek elővigyázatosságból nem nevezték a mérkőzésre Kleinheisler Lászlót.

 

HORVÁT 1. HNL
11. FORDULÓ
Hajduk Split–NK Osijek 1–1 (Colina 55., ill. Miérez 23.)

ÖSSZEFOGLALÓ

A zárt kapuk mögött, azaz a Hajduk fanatikus ultrái nélkül megrendezett mérkőzésen két teljesen ellentétes formában lévő csapat találkozott egymással: az NK Osijek hatmeccses győzelmi szériával a háta mögött érkezett Splitbe, míg a Hajduk a legutóbbi három bajnokiját egyaránt elveszítette.

Mind a két oldalon találhattunk, egy, a magyar válogatott keretébe meghívott játékost, ám míg a hazaiaknál Gyurcsó Ádám kezdett (és játszott összesen 72 percet), a vendégeknél Kleinheisler László hiába utazott el együttesével, elővigyázatosságból nem került be a keretbe, mivel a középpályás nem érezte jól magát a találkozó előtt.

Az eszékiek kezdtek jobban, a 10. percben előnybe is kerülhettek volna, ám Ramón Miérez lövése után a gólvonalon álló Darko Nejasmic óriásit mentett. Nem sokkal később Damjan Bohar és Dmitro Ljopa előtt is nagy lehetőség adódott, a vezetést azonban Miérez szerezte meg a vendégeknek: a 23. percben Mario Jurcevic szöglete után fejelte a kapuba a labdát az argentin támadó. 0–1

A fordulás után változott a játék képe, fokozatosan a hazaiak kerültek fölénybe, az 55. percben pedig ki is egyenlítettek: Jairo jobb oldali beadása után David Colina kapásból lőtt volna, de nem találta el a labdát – ezzel azonban átverte a védőjét, s 15 méterről újra próbálkozhatott, másodszorra pedig már nem hibázott, kilőtte a kapu bal felső sarkát. 1–1

Az egyenlítő gól után sokáig egyik oldalon sem alakult ki újabb helyzet, a hajrára azonban felpörögtek az események: a 86. percben Bohar a lécet találta el, majd a ráadásban egy kis videobírózás után tizenegyest kapott a Hajduk. Élni azonban nem tudtak a lehetőséggel a hazaiak, Basszel Dzsradi büntetőjét Ivica Ivusic hárította, így 1–1-es döntetlennel zárult a mérkőzés.

Az Eszéknek így megszakadt a hatos győzelmi sorozata a bajnokságban – és Nenad Bjelicával a kispadon először veszített pontot a csapat –, míg a Hajduk három vereség után szerzett újra pontot.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+6. perc: Ez a vége: Hajduk Split–NK Osijek 1–1.

90+5. perc: KIMARADT! Ivusic remek védéssel hatástalanította Dzsradi büntetőjét.

90+3. perc: Igen, tizenegyest kapott a Hajduk! Jairo és Dzsradi vitatkozik egy sort, hogy melyikük végezze el.

90+2. perc: TIZENEGYES LESZ? Elképzelhető, hogy az egyik eszéki védő kézzel ért a labdába. A játékvezető elmegy megnézni az esetet a VAR segítségével.

90. perc: Három perc a ráadás.

86. perc: LÉC! Bohar balról húzott befelé, majd a tizenhatoson belülről lőtt, de a keresztléc kisegítette Posavecet.

84. perc: Újabb eszéki csere, Miérezt Beljo váltotta.

79. perc: Kettős csere a vendégeknél: Ndockyt és Jurcevic le, Grgic és Talys be.

76. perc: Dzsradi veszélyeztetett egy szöglet után, de Ivusic és Majstorovic közös erővel tisztázott.

72. perc: Krekovic váltotta Gyurcsót.

72. perc: Pilj kiugratása után Miérez lépett ki, de 17 méterről nem találta el a kaput.

63. perc: Cseréltek a vendégek, Ljopa helyére Loncar állt be.

61. perc: Juric próbálkozott nagyjából 30 méterről, de a labda elsuhant a jobb alsó sarok mellett.

55. perc: GÓL! EGYENLÍTETT A HAJDUK! Jairo jobb oldali beadása után David Colina kapásból lőtt volna, de nem találta el a labdát. Ezzel azonban átverte a védőjét, így 15 méterről próbálkozhatott újra, ezúttal pedig ki is lőtte a kapu bal felső sarkát. 1–1

50. perc: Újabb sárga lap, ezúttal a vendégeknél, Ljopa kapta.

47. perc: Vuskovic sárgult be.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

A szünetben cseréltek a hazaiak: Cuicot Umut Nayir váltotta.

ELSŐ FÉLIDŐ

45. perc: Nincs hosszabbítás, véget ért az első félidő. A szünetben az Eszék 1–0-ra vezet Miérez góljával.

45. perc: Ivusic a tizenhatoson kívül hezitált, majd Jairóba bombázta a labdát, amely végül szerencséjére nem pattant a kapuba.

A gól óta fölényben játszik a vendégcsapat, de egyelőre újabb nagy helyzetet nem sikerült kialakítania.

29. perc: Cuic próbálkozott nagyjából 20 méterről, de Ivusic könnyedén védett.

23. perc: GÓL! VEZETÉST SZERZETT AZ ESZÉK! Jurcevic bal oldali szöglete után Ramón Miérez hét méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát. Posavec belekapott a labdába, de védeni nem tudott. 0–1

22. perc: HELYZET! Egy bal oldali lapos beadás után Ljopa 11 méterről éppen csak a jobb oldali kapufa mellé lőtt. Szöglet jön, valaki még beleért a labdába.

21. perc: KAPUFA!Bohar lépett ki három hazai védő között, majd 16 méterről jobbal lőtt, de a labda a lécet is súrolva elhagyta a játékteret.

20. perc: A sarokrúgás nem volt túl veszélyes, majd Igor Silva lőtt jobbal, de nem találta el a kaput.

19. perc: Jurcevic veszélyesen érkező bal oldali beadása után Vuskovic fejelte szögletre a labdát.

14. perc: Miérez ezúttal fejjel próbálkozott, de a játékvezető szerint szabálytalanul csinált magának helyet.

10. perc: Nagy mentés! Egy jobb oldali szabadrúgás után a labda Miérez elé került, ő egy csel után kissé balról ballal lőtt, de Najesmic a gólvonalról tisztázott.

7. perc: Jairo kapott egyet a lábára, rövid ideig a földön maradt, de folytatja a játékot.

5. perc: Gyurcsó kapott egy kicsit hosszú indítást.

2. perc: Gyurcsó bal oldali szöglete után Jairo csúsztatott, majd a hosszún, az öt és felesen belül Vuskovic éppen csak lemaradt a labdáról.

1. perc: Bohar kissé balról azonnal próbálkozott, de a lövése után azonban Posavec védett.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a vendégek indították útjára a labdát.

Horvát beszámolók szerint Kleinheisler László elutazott a csapattal, ám a mérkőzés előtt nem érezte jól magát, az eszékiek pedig nem akartak kockáztatni, ezért inkább nem nevezték a meccsre.

A Hajduk Split kezdőcsapata: Posavec – Jakolis, Vuskovic, Mujakic, Colina – Juric, Nejasmic, Cuic, Dzsradi – Jairo, Gyurcsó.

Az Eszék kezdőcsapata: Ivusic – Igor Silva, Majstorovic, Skoric, Jurcevic – Pilj, Vukovic, Ljopa; Ndockyt, Bohar – Miérez.

A mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik meg.

Mind a két oldalon van egy játékos, akinek, Marco Rossi válogatott meghívót postázott: a hazaiaknál Gyurcsó Ádám, a vendégeknél Kleinheisler László.

A hatos győzelmi szériában lévé Eszék a második helyről várta a 11. fordulót. A Hajduk Split a bajnokságot jól kezdte, jelenleg azonban meglehetősen rossz formában van, hiszen a legutóbbi három ligamérkőzését egyaránt elveszítette.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Hajduk Split–NK Osijek meccs a horvát bajnokság 11. fordulójában. Tartsanak velünk!

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook | Facebook

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik