Elhunyt Peter Rufai, a nigériai labdarúgás legendás kapusa

R. D. P.R. D. P.
2025.07.04. 07:56
null
Két világbajnokságon is védett (Fotó: Getty Images)
Hatvanegy éves korában, egy lagosi kórházban elhunyt Peter Rufai, a nigériai futballválogatott korábbi csapatkapitánya és kétszeres vb-résztvevő kapusa. Barátja és egykori válogatott társa, Waidi Akanni erősítette meg a hírt csütörtökön. A Nigériai Labdarúgó-szövetség (NFF) megrendülten reagált a veszteségre, elmondásuk szerint Rufai néhány hete már betegeskedett.

Peter Rufai 17 éven át szolgálta a nigériai válogatottat, összesen 65 mérkőzésen lépett pályára nemzeti színekben. Részt vett az 1994-es és az 1998-as világbajnokságon, ő volt az első számú kapus, amikor Nigéria története során először kijutott a vb-re. A 1994-es Afrikai Nemzetek Kupáját megnyerte a csapattal, miután korábban kétszer is döntőbe jutott.

Pályafutását a Stationery Stores gárdájánál kezdte Lagosban, majd több európai klubban is megfordult, például Belgiumban, Hollandiában, Portugáliában és Spanyolországban is védett, köztük az akkoriban jegyzett alakulatnak számító Deportivo La Corunánál.

Visszavonulása után kapusakadémiát indított Nigériában és Spanyolországban. Rufai a hatodik játékos Nigéria legendás ’94-es vb-csapatából, aki már nincs köztünk. Emlékét a nigériai labdarúgás örökre megőrzi.

 

Legfrissebb hírek

Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

Vízilabda
17 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Gyász: elhunyt Dávid Sándor sportújságíró

Egyéb egyéni
2026.03.18. 08:16

Elhunyt az olimpiai bajnok atléta

Atlétika
2026.03.13. 16:53

Gyász: elhunyt az FC Barcelona korábbi elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 12:34

Gyász: 101. életévében elhunyt Füzesséry Gyula kajak-kenu mesteredző

Kajak-kenu
2026.03.09. 14:35

Gyász: 20 évesen elhunyt Borsos Barna, az Újpesti Jégkorong Akadémia U21-es csapatának játékosa

Jégkorong
2026.03.08. 13:16

Elhunyt Katona András, olimpiai bronzérmes, fair play díjas vízilabdázó

Vízilabda
2026.03.05. 18:09
Ezek is érdekelhetik