A belgák szövetségi kapitánya is üzent Szalai Ádámnak

Vágólapra másolva!
2024.11.18. 10:21
Domenico Tedesco (Fotó: Getty Images)
A belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is jobbulást kívánt Szalai Ádámnak, a magyar válogatott pályaedzőjének, aki szombaton az Amszterdamban rendezett Nemzetek Ligája-mérkőzésen rosszul lett a kispadon.

„Tiszta szívvel a legjobbakat kívánom neki, mert egy remek srácról, egy nagyszerű emberről van szó. Személy szerint emiatt én egy kicsit sokkos állapotban voltam ma” – nyilatkozott vasárnap az M1 aktuális csatorna kérdésére az Izrael elleni, budapesti NL-összecsapást követően Domenico Tedesco, aki 2015 és 2017 között a Hoffenheim utánpótlásában dolgozott, amikor Szalai Ádám a német klub első csapatában játszott. A meccset a belgák 1–0-a elveszítették, de így is a harmadik helyen zárták csoportjukat, míg az izraeliek negyedikek lettek és kiestek.

A 86-szoros magyar válogatott csatár, aki nemrég csatlakozott Marco Rossi stábjához a nemzeti csapatnál, az amszterdami mérkőzésen hatodik percében lett rosszul, azonnal megérkezett az orvosi segítség, majd mintegy negyedóra elteltével hordágyon vitték ki a játéktérről. A 36 éves Szalai Ádámot kórházba szállították, de végül már aznap éjszaka a csapat szállodájában aludt.

 

Legfrissebb hírek

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Magyar–görög válogatott labdarúgó-mérkőzés lesz tavasszal – NS-infó

Magyar válogatott
2026.01.22. 16:35

A 120 éve született Sebes Gusztáv a sikerrel is összefonódott

Népsport
2026.01.22. 08:09

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

Exkluzív Marco Rossi-interjú csütörtökön a Nemzeti Sport felületein!

Magyar válogatott
2026.01.21. 13:22

Megvan a győzelem az olaszok ellen is, középdöntős a magyar válogatott a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.18. 22:18

Döntetlent játszott a szerbekkel a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.01.17. 16:27
Ezek is érdekelhetik