Roberto Carloshoz hasonlítják, valóságos sztár lett a Gazdagék meccsét félbeszakító mosómedve

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.17. 11:44
Egy csapásra sztár lett a Gazdag Dánielék meccsét félbeszakító mosómedvéből (Fotó: Getty Images)
Bár Lionel Messi nem lépett pályára az Inter Miami legutóbbi, Orlando City elleni idegenbeli meccsén (0–0), ezért nem ő volt a középpontban, ám az ő hiányát kihasználta a Gazdag Dánielt foglalkoztató Philadelphia Union és a New York City FC meccsét félbeszakító mosómedve, a Raquinho névre keresztelt rágcsáló ugyanis ellopta a showt a nyolcszoros aranylabdás elől és egy csapásra sztárrá vált Amerikában.
Légiósok
2024.05.16. 12:11

Mosómedve miatt szakadt félbe Gazdag Dánielék meccse – videó

A Philadelphia Union a New York City ellen sem tudta megtörni rossz sorozatát.

Mint megírtuk, Raquinho a Philadelphia Union és a New York City FC első félidejének derekán jutott a pályára, ügyességét kihasználva pedig több biztonsági embert is kicselezett, s két és fél percbe telt, míg sikeresen elkapták.

Az MLS a meccs után viccesen bejelentette, hogy a mosómedve nem hivatalos rekordot döntött a ligában fajtársai között azzal, hogy 161 másodpercet töltött a pályán.

Bár nem ez az első eset, hogy állat zavart meg egy sporteseményt, hiszen tett már ilyet kutya, macska, tehén, papagáj, méhraj, leguán, aligátor, sirály, csirke, liba, sőt még kenguru is, a mostani mosómedvéből egy csapásra sztár lett.

Egyesek már felvetették: ő lehet a következő Roberto Carlos?

Raquinho teljesítményét a FotMob statisztikai oldal 9.3-as osztályzattal jutalmazta és ezzel a meccs embere legjobbja lett volna.

A sportkártyákat készítő Topps és a Bleacher Report az EAFC 24-ben is létrehozta a mosómedve kártyáját.

A Manchester City testvércsapataként működő New York City FC-nek egyébként szerencsét hozott a mosómedve, hiszen megnyerték a meccset, s befogadták Raquinhót új kabalának, míg Pep Guardiola klubja meghívta őt, hogy találkozzon a City kabalafigurájával, Moonchesterrel.

A Bajnokok Ligája-döntős Borussia Dortmund pedig egyenesen szerződtetné is Raquinhót.

2019-ben egy mexikói élvonalbeli meccset zavart meg hosszasan a Jarochito névre keresztelt oposszum, akinek akkori hőtérképét is összevetették a mosómedvéével.

 

Legfrissebb hírek

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Pintér Dániel profi szerződést kapott az Inter Miamitól – hivatalos

Légiósok
2026.01.22. 09:19

Amerika: új szerződést kaphat az Inter Miamitől Pintér Dániel

Minden más foci
2026.01.15. 19:05

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32

Sokszoros svájci válogatott lett Sallói Dániel edzője az MLS-ben

Minden más foci
2026.01.05. 17:34

Sallói Dániel: Immár Amerika az otthonom!

Képes Sport
2025.12.29. 10:28

Magyar játékossal írja történelmét az MLS tartalékbajnokságának új klubja

Légiósok
2025.12.28. 11:34
Ezek is érdekelhetik