Superliga: eldől, hogy bejut-e a felsőházi rájátszásba a Sepsi

B. O. M.B. O. M.
2024.03.08. 07:32
Bernd Storck (Fotó: Sepsi OSK)
Az eredmények kedvező alakulására is szüksége van a Sepsi OSK-nak a hatcsapatos felsőházi rájátszásba jutáshoz.

Nem elég nyernie péntek este a Petrolul Ploiesti otthonában a Sepsi OSK-nak ahhoz, hogy bejusson a román élvonal felsőházába, további négy mérkőzésből legalább kettőn kedvezően kell alakulnia az eredménynek.

A playoff 5. és 6. helyéért ugyanis még öt csapat van versenyben az alapszakasz utolsó fordulója előtt, és valamennyi idegenben lép pályára. A 40 pontos Sepsinek a saját sikere mellett szüksége van a Farul (42) vereségére a sereghajtó Botosani otthonában vagy a kolozsvári Universitatea (41) pontvesztésére Voluntariban, valamint arra, hogy a másik két 40 pontos csapat, a Hermannstadt és az UTA közül legalább az egyik ne nyerjen a kolozsvári CFR, illetve a Dinamo ellen – a hármas körbeverés nem jó a szentgyörgyieknek. Bernd Storck, a Sepsi vezetőedzője optimista a mérkőzéssel kapcsolatban, főleg, hogy először találkozik olyan román együttessel, amelyet már ismer. A kupában Ploiesti-ben elért 2–2-ből kiindulva úgy véli: az erős védekezés és a türelmes támadójáték lesz a kulcs.

Az egy időben rendezendő öt mérkőzés a Profi Ligát is nehéz helyzet elé állította, hiszen Romániában mindössze három VAR-rendszer van. A többit végül külföldről bérlik, bukaresti sajtóhírek szerint az osztrák és a lengyel szövetségtől.

ROMÁN SUPERLIGA
30. FORDULÓ
19.00: Petrolul–Sepsi OSK – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.11.01. 16:38

Román Kupa: csak döntetlent játszott, és kiesett a Sepsi

Minden más foci
2026.10.29. 18:29

Nagy pofonba szaladt bele hazai pályán a Sepsi

Minden más foci
2026.10.26. 22:02

Superliga: idegenben ikszelt a Petrolullal a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.10.17. 21:03

A román szövetséghez fordult a Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
2026.10.12. 14:25

Nuno Campos jelmondata Bukarestben: Mi aztán senkitől sem félünk!

Minden más foci
2026.10.10. 11:45

A Dinamo ellen szenvedte el idénybeli első vereségét a Sepsi

Minden más foci
2026.10.09. 22:23

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23