Szaúd-Arábia: elhalasztották a török labdarúgó szuperkupa-mérkőzést

2023.12.30. 10:48
null
Elhalasztották Mauro Icardiék Fenerbahce elleni, rijádi szuperkupa-mérkőzését (Fotó: Getty Images)
El kellett halasztani a török labdarúgó szuperkupa-mérkőzést, amelyre pénteken került volna sor Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban.

 

A két érdekelt klub, a Galatasaray és a Fenerbahce annyit közölt, hogy „némi probléma” merült fel a szervezéssel kapcsolatban.

Sajtóinformációk szerint az vezetett a negatív végkifejlethez, hogy a két csapat játékosai olyan trikókban akarták elvégezni a bemelegítést, amelyeken Musztafa Kemal Atatürknek, a Török Köztársaság megalapítójának és első elnökének képe volt látható. A köztársaság kikiáltásának éppen idén van a centenáriuma.

A török média szerint a szaúdi rendezők nem járultak hozzá a klubok erre vonatkozó kéréséhez, bár az nem derült ki, hogy miért. A két csapat ezután döntött úgy, hogy nem lép pályára, pedig a csapatok már a helyszínen voltak.

A szaúdi állami televízió idézte a szervezők közleményét, amelyben az áll, hogy a két együttes „nem tartotta be a mérkőzésszabályzatot”.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a mérkőzést mikor és hol pótolják.

Legfrissebb hírek

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Gulácsiék legyőzték Sallaiékat: Galatasaray–Villarreal 1–2

Minden más foci
2026.08.08. 22:15

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18

Sallaival a soraiban a Galatasaray három góllal kikapott felkészülési meccsen – videó

Minden más foci
2026.07.27. 22:46

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 22:19

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 21:55