Niké Liga: újra a bajnoki címért száll harcba a Dunaszerdahely

Vágólapra másolva!
2023.07.29. 09:00
null
Hatodik idényét kezdi meg a DAC-ban Kalmár Zsolt, a dunaszerdahelyiek magyar válogatott középpályása (Fotó: DAC 1904)
A szlovák élvonal erőviszonyaiban nem várható nagy változás – a bajnoki címért a pozsonyi Slovan és a DAC küzdhet, üde színfolt lehet az újonc Kosice.

 

Nem a legjobb hangulatban kezdődik a DAC számára a szlovák bajnokság új idénye. A dunaszerdahelyiek nagy meglepetésre már az Európa-konferencialiga első selejtezőkörében búcsúztak a nemzetközi porondtól, nem bírtak a grúz Dila Gorival. A történtek után a klub a héten további két játékost szerződtetett. Négy év után visszatért a szlovák válogatott középpályás Christián Herc, illetve a belgrádi Partizantól (a szerb lapok szerint 210 ezer euróért) érkezett Alekszandar Popovics kapus. A DAC szombaton Nagymihályban próbálja feledtetni a kupakudarcot. A Michalovce otthonában az elmúlt években néha vereséget szenvedtek, de általában győztek a kék-sárgák.

„Tovább szeretnénk fejlődni, egy újabb lépést tenni előre. Ha ez így lesz, akkor még erősebbek leszünk, és esélyünk lesz harcolni a legjobb helyezésekért” – mondta a szombati találkozó előtt Adrián Gula, a DAC mestere, aki bízik benne, hogy az idény eleji csalódás után jön a felemelkedés. Az első hat fordulóban a DAC olyan csapatok ellen lép pályára, amelyek nem tartoznak a legjobbak közé, majd a hetedik fordulóban jön a Slovan elleni rangadó.

A szlovák élvonal (amelynek névadó szponzora a Niké lett, a fogadási iroda lapunk információi szerint három évre 18 millió eurót fizetett a jogokért) 2023–2024-es idényének érdekessége, hogy Kassának ismét van élvonalbeli csapata. Az FC Kosice 2018-ban alakult, 2019 decembere óta magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező cégcsoport a többségi tulajdonosa, az előző idényben megnyerte a másodosztályt. A Niké Liga szombati első fordulójában a kassai klub a bajnok pozsonyi Slovant fogadja. Mégpedig telt ház előtt, mivel a szurkolók egy nap alatt elkapkodták az 5800 belépőjegyet.

„Mi már most érzékeljük, hogy nagyon pozitív a Kassa fogadtatása az élvonalban. Ha minden a terv szerint alakul, akkor a jövő év márciusára teljesen kész lesz a stadion, így több mint tízezren látogathatják a meccseinket. Meggyőződésem, hogy üde színfoltja leszünk az első osztálynak” – mondta lapunknak az FC Kosice klubigazgatója, Geri Ádám.

NIKÉ LIGA, 1. FORDULÓ
SZLOVÁK NIKÉ LIGA, 1. FORDULÓ
Július 29., szombat
18.00:
Michalovce–DAC – élőben az NSO-n!
20.30: FC Kosice– Slovan Bratislava

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik