Labdarúgás: a svájci legfelsőbb bíróság elutasította az oroszok panaszát

2023.02.24. 11:55
null
A Zenit szurkolói egy orosz bajnoki meccsen (Fotó: Getty Images)
Az Orosz Labdarúgó-szövetség (RFSZ) hiába fellebbezett a svájci legfelsőbb bíróságnál, a testület elutasította a panaszát, amelyet a válogatottak és a klubcsapatok nemzetközi vérkeringésből történt kirekesztése miatt nyújtott be.

 

Az ország együttesei – Oroszország ukrajnai háborúja miatt – a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) tilalmai nyomán teljesen kikerültek a világ labdarúgásának körforgásából, nem játszhatnak nemzetközi mérkőzéseket, nem indulhatnak a két szövetség égisze alatti tornákon, sorozatokban.

A svájci bíróság határozatában arra hivatkozott, hogy a februári, moszkvai beadvány megkésve érkezett be.

„A fellebbezést határidőn túl nyújtották be, ezért nem lehet elbírálni. A bíróság ennélfogva elfogadhatatlannak nyilvánította a fellebbezést” – áll a közleményben.

A FIFA és az UEFA tavaly február 28-án – négy nappal az invázió megindulása után – függesztette fel az orosz klubokat és válogatottakat, eltiltva őket a sportág nemzetközi eseményein való részvételtől. E határozatok ellen az RFSZ március 7-én fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), amely azonban a beadványt július 15-én többségi szavazattal elutasította.

A svájci szövetségi bíróság a CAS-határozatokkal szembeni fellebbezések legfelsőbb hatósága.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
6 órája

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15