Világfutball: meghalt egy játékvezető, akit szurkolók és játékosok vertek meg

Vágólapra másolva!
2022.06.14. 11:08
null
Hugo Carrillo bízik benne, hogy hamar megtalálják a felelőst (fotó: AFP)
Közleményt adott ki Salvador labdarúgó-szövetsége (FESFUT) azután, hogy múlt héten egy amatőr mérkőzést követően a szurkolók és a játékosok brutálisan megverték a San Salvador-i Toluca Stadionban rendezett találkozó játékvezetőjét, José Arnoldo Amayát, aki a kórházban belehalt sérüléseibe – írja a Marca.

„Szövetségünk elítél minden erőszakos cselekményt bármilyen sporteseményről legyen is szó az országban. Bízunk benne, hogy a hatóságok minél hamarabb megtalálják a felelőst” – mondta Hugo Carrillo, Salvador labdarúgó-szövetségének elnöke.

Arnoldo Amaya húsz éve vezetett mérkőzéseket San Salvadorban, Miramonte környékén. Amaya a mérkőzésen második sárga lappal állította ki az egyik játékost, ami nagy vitát és agressziót váltott ki a játékosokból és nézőkből, akik ezt követően brutálisan bántalmazták a játékvezetőt.

A belső vérzést szenvedő José Arnoldo Amayát az eset után a Zacamil Kórházba szállították, ahol azonban nem tudták megmenteni az életét.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Ukrán játékvezető a Ferencváros csütörtöki El-mérkőzésén

Európa-liga
2026.01.20. 15:15

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35
Ezek is érdekelhetik