Argentína: Maradona haláláért orvosokat, ápolókat vonnak felelősségre

2022.06.22. 22:02
null
Fotó: AFP
Nyolc egészségügyi szakembert, köztük orvosokat és ápolókat a bíróságon vonnak felelősségre az argentin futballsztár, Diego Maradona haláláért.

 

Orlando Díaz, San Isidró-i bíró helyt adott a sportági legenda halálának körülményeit vizsgáló ügyészek előterjesztésének, így az eljárás során a gyanúsítottaknak a bíróságon, nyilvánosság előtt kell vallomást tenniük.

Az ügyben érintett Leopoldo Luque, valamint Agustina Cosachov, Maradona személyi orvosa és pszichiátere, továbbá egy pszichológus, egy másik orvos, az egészségbiztosító kapcsolattartója és három nővér.

A nyomozók vádja szerint az egészségügyisek súlyos szakmai hibákat követtek el a kezelés során, majd sorsára hagyták páciensüket.

Argentínában ilyen jellegű eseteknél 8-tól 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható a vádlott, amennyiben bebizonyosodik a bűnössége. Az érintett nyolc személy tagadja az ellene felhozott vádakat, a gondatlanságból elkövetett emberölést.

A bírósági tárgyalás 2023 végén, 2024 elején kezdődhet meg.

Az 1986-ban világbajnok Maradona nimbuszán az sem csorbította hazájában, hogy kiderült kokainfüggősége, és hírek keringtek a maffiával fenntartott kapcsolatáról. 2020. november 25-én, 60 évesen hunyt el, az ok akut szívelégtelenség volt, amely tüdőödémához vezetett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29

A FIFA fegyelmi eljárást indított az argentin szövetség ellen

Foci vb 2026
2026.07.29. 21:45

Téves szabályértelmezés – Embolót nem lett volna szabad kiállítani Argentína ellen

Minden más foci
2026.07.28. 11:07

Scaloni megindító levélben kért bocsánatot a szurkolóktól a vb-döntős vereség miatt

Foci vb 2026
2026.07.27. 13:40

Szabadkőművesek, energiavámpírok, fekete mágia – elképesztő összeesküvés-elméletek terjednek a vb-döntőről

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:11

Paredes: A spanyolok jobbak voltak, megérdemelten nyerték meg a vb-t

Foci vb 2026
2026.07.24. 10:41

Nicolás Otamendi visszavonult a válogatottságtól

Foci vb 2026
2026.07.24. 09:03

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
2026.07.23. 07:54