Socca: ezúttal 6–4-es meccset vívott a magyar válogatott az angolok ellen

Vágólapra másolva!
2022.04.26. 18:35
null
A meccs előtt
A világbajnokságra készülő magyar socca válogatott, azaz az 5+1-es kispályás futball képviselői a napokban kétszer is megmérkőztek Angliával, akik Mezőkövesden tesztelte a vb-re hangolva.

A két alakulat első mérkőzésén 2–2-re végeztek a felek, majd a szakágra jellemző rávezetésekben a magyar csapat kerekedett felül. A második összecsapás már-már simábban alakult, de az angolok számára kedvezően, akik már a félidőben 4–1-re vezettek, végül 6–4-es győzelmet arattak.

„Mindenben lehet javulni – értékelt két edzőmérkőzés után a korábbi remek középpályás, Schrancz Balázs szövetségi kapitány. – Ha az első találkozón könyörtelen a helyzetkihasználásunk, akkor korán lezárhattuk volna a meccset. A másodikon az ellenfél magasan kezdte a letámadását, ezzel nem tudtunk mit kezdeni, de nagyobb hátrányból is sikerült visszajönni legalább a mérkőzésbe. Erővel bírtuk a tempót, a sebességgel viszont akadtak gondok, azon a téren lemaradásban vagyunk.”

A csapatkapitány Fekete Róbert egyáltalán nem volt elégedett a teljesítménnyel.

„Nem az angolok voltak kiemelkedőek, mi játszottunk gyengén – mondta önkritikusan a rutinos játékos. – Pozíciós játékunk az egyik legjobb a világon, de sebességben, fizikai téren elmaradunk az elittől. Még jókor jött a pofon, ilyen teljesítmény nem lesz elég a vb-n, a mutatottnál sokkal jobb játékra vagyunk képesek.”

A magyar socca válogatott hetente egyszer tud együtt készülni, és igyekszik a júniusi világbajnokságig a lehető legtöbbet előrelépni.

…és közben
…és közben

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik