Klasszis a nők között – 30 éves lett Marozsán Dzsenifer

SZABÓ RÓBERTSZABÓ RÓBERT
Vágólapra másolva!
2022.04.18. 19:18
null
A női BL budapesti döntőjén is betalált minden idők egyik legjobb női labdarúgója (Fotó: Dömötör Csaba)
Magyarországon született, majd családjával négyéves korában Németországba költözött, ott nőtt fel és ott is vált az egyik legprímább női labdarúgójává. Háromszor volt az IFFHS-nél a világ legjobb irányítója, Európa-bajnokságot és olimpiát is nyert Németországgal, valamint ötszörös BL-győztesnek is mondhatja magát. Harmincéves lett Marozsán Dzsenifer.

Nem volt kérdés, hogy a futballt választja

Marozsán Dzsenifer édesapja, Marozsán János is futballista volt, a magyar válogatottban négyszer léphetett pályára. Játszott a Siófoki Bányászban, a Kispest-Honvédban és a Pécsi MFC-ben is, majd 1996-ban a német harmadosztályban szereplő 1. FC Saarbrückenhez igazolt. Emiatt költözött a családjával Németországba, így Dzsenifer is itt nőtt fel.

Rekordokat döntött a Bundesligában

Marozsán a DJK Burbachban kezdte a pályafutását, majd 2007-ben az 1. FC Saarbrücken játékosa lett. Csupán 14 éves és hét hónapos volt, amikor bemutatkozhatott a női Bundesligában – ezzel a mai napig ő tartja a legfiatalabb debütáló rekordját –, míg az első gólját 15 évesen és négy hónaposan szerezte, amivel szintén csúcstartó.

Nagyszerű bemutatkozásának köszönhetően rögtön felkeltette az 1. FFC Frankfurt figyelmét, a klub 2009-ben szerződtette. A frankfurtiakkal a Bundesligában kétszer is ezüstérmes lett – a 2010–2011-es, majd a 2013–2014-es idényben –, valamint kétszer jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe, amit a 2014–2015-ös évadban meg is nyert csapatával. Az egyenes kieséses szakasz során a finálét kivéve mindegyik fordulóban szerzett legalább egy gólt.

Újabb BL-sikerek a Lyonnal, könnyekig hatódott Budapesten

A frankfurti éveit követően 2016-ban Franciaországba, Lyonba tette át a székhelyét. Első évében rögtön triplázott új együttesével – a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerték –, ráadásul a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) megválasztották az év legjobb női irányítójának. Ezután a Lyonnal még háromszor nyert francia bajnokságot és BL-t (2017–2018, 2018–2019, 2019–2020), valamint még kétszer a Francia Kupát is sikerült elhódítaniuk (a 2018–2019-es és a 2019–2020-as kiírásban). 2021-ben egy rövid kitérő erejéig a tengerentúlra szerződött az OL Reignhez, amelyben 20 alkalommal léphetett pályára.

Bajnokok Ligája-győzelmei közül a legemlékezetesebb talán a 2018–2019-es évadban aratott siker, hiszen ekkor a budapesti Groupama Arénában hódította el a Lyonnal a trófeát. Az akkor 27 éves Marozsán így nyilatkozott a mérkőzés előtt:„rendkívüli érzelmekkel teli számomra, hogy itt kerül sor a fináléra, amely ezáltal a legkülönlegesebb lesz számomra. Ez volt az álmom, hogy itthon játszhassak a családom előtt, s ez végre megadatik”. A meccset végül 4–1-re nyerték meg a Barcelona ellen, ráadásul az első gólt Marozsán szerezte az ötödik percben. A találkozót követően könnyekig hatódva nyilatkozott az M4 Sportnak. „Bökönyben nőttem fel, az egész családom itt van, hihetetlenül büszke vagyok.”

A válogatottban is kulcsszereplő

A német válogatottban 2010 októberében mutatkozhatott be Ausztrália ellen, míg az első gólját 2012 februárjában szerezte meg Törökország ellen. Egy évvel később Európa-bajnokságot nyert Németországgal úgy, hogy az elődöntőben ő szerezte a győztes gólt Svédország ellen. Három évvel később történelmet írtak: a döntőben 2–1-re legyőzték a svédeket, így első alkalommal nyerték meg az olimpiát – ráadásul az első gólt Marozsán lőtte. A válogatottban 2020 szeptemberében játszhatta a 100. találkozóját egy Montenegró elleni Eb-selejtezőn.

Az egyéni elismerések sem maradtak el

Marozsán Dzsenifer igazán csillogó pályafutást tudhat eddig maga mögött, amit egyéni elismerései is alátámasztanak. Ahogy korábban említettük, 2016-ban az IFFHS a világ legjobb női irányítójává választotta, majd 2018-ban és 2020-ban is megkapta ezt az elismerést. Többször szerepelt a női futballisták Év csapatában is az IFFHS-nél, míg az UEFA-nál háromszor (2015, 2016, 2017) is a harmadik helyen zárt az Év női játékosa-szavazáson.

A Lyon futballistáját Berkesi Judit sportriporter is felköszöntette hivatalos Facebook-oldalán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik