U21-es Eb: Kolozsvár beugrana társrendezőnek – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.11.18. 15:49
null
A CFR stadionjában is lehetnek U21-es Eb-csoportmeccsek márciusban (Fotó: AFP)
Két csoport helyett csak egynek a küzdelmeit rendezhetik meg Szlovéniában a 2021-es utánpótlás Európa-bajnokságon, a román szövetség pedig Kolozsvárra hozná a másikat – állítja a Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap.

 

A rendezés jogát Magyarországgal közösen elnyerő Szlovénia részleges visszalépését (Koper már kikerült a rendező városok közül, Szlovéniából csak Maribor, Celje és Ljubljana maradt) csak lehetőségként említi a cikk, az UEFA júniusban kiadott közleményében már jelezte, hogy az egyik csoport elkerülhet az országból.

Az UEFA a december 10-én esedékes sorsolásig vár végleges választ a szlovén szövetségtől, amelynél azért adódott a bizonytalanság, mert a csoportkört a 2020-as felnőtt Eb halasztása miatt júniusról márciusra előrehozták (a kieséses szakasz június elején lesz).

Azt viszont tényként kezelik, hogy a román szövetség az UEFA által előírt október 30-i határidőig elküldte pályázatát, amelyben Kolozsvár két stadionját, a harmincezer férőhelyes Cluj Arénát és a 23500 néző befogadására alkalmas Dr. Constantin Radulescu Stadiont nevezték meg helyszínként.

A Gazeta Sporturilor szerint Olaszország, Csehország, Horvátország és Svájc is pályázik a felszabaduló csoport rendezésére, ám a földrajzi közelség miatt a román pályázat a legesélyesebb.

A román U21-es válogatott kedden a Dánia elleni 1–1-es döntetlennel kvalifikálta magát a tornára, amelynek magyarországi helyszínei Székesfehérvár, Szombathely, Gyirmót és kispesti Bozsik Aréna lesznek.

Legfrissebb hírek

A spanyolok legyűrték a románokat az U21-es Eb-n, a franciák 102. perces góllal verték meg a grúzokat

Minden más foci
2025.06.14. 23:05

A címvédő angolok hozták a kötelezőt, a hollandok nem bírtak a finnekkel az U21-es Eb-n

Minden más foci
2025.06.12. 23:00

Hiába a hősies szlovák talpra állás, a 90. percbeli góllal a spanyolok nyertek az U21-es Eb nyitányán

Minden más foci
2025.06.11. 20:07

U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
2025.03.27. 17:24

Oda a remény: nem verte meg a Sepsi a kolozsváriakat

Minden más foci
2025.02.28. 21:10

Drámai meccsen remizett egymással a Kolozsvár és a Sepsi

Minden más foci
2024.10.25. 21:59

Kl-selejtező: Gyirmóton gázolt a kolozsvári expressz, kiütötte fehérorosz ellenfelét a CFR

Európa-konferencialiga
2024.08.01. 21:53

Elvitt egy pontot Sepsiszentgyörgyről a CFR

Minden más foci
2024.03.29. 19:25
Ezek is érdekelhetik