Anglia: 42 éve Maradona kis híján a Sheffield játékosa lett – a tulajdonos nemet mondott

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.11.27. 06:33
null
Diego Maradona 1978-ban, mindössze 18 esztendősen (Fotó: AFP)
A Sky Sports interjút készített Keith Haslammal, a Sheffield United korábbi menedzsere, Harry Haslam fiával, melyből kiderült, hogy a korábbi vezetőedző 42 évvel ezelőtt közel járt hozzá, hogy lecsapjon az akkor még csak 18 esztendős, Argentínában játszó Diego Maradonára, de az angol klub tulajdonosa sokallta a későbbi világbajnokért kért összeget.

A szerdán, 60 éves korában elhunyt Diego Armando Maradonáról több, eddig nem ismert történet is napvilágot látott a halála óta. Ezúttal a Sky Sports közölt interjúrészletet Keith Haslammal, a Sheffield United korábbi menedzsere, Harry Haslam fiával.

Az interjúból kiderült, hogy az idősebbik Haslam 1978-ban azzal a céllal utazott Argentínába, hogy tehetséges játékosokat igazoljon az angol klubhoz, és bizony kis híján szerződtette a későbbi világklasszis, akkor még csak 18 esztendős Maradonát, aki az Argentinos Juniorsban futballozott.

„Az apám Argentínában járt néhány segítőjével akkoriban, hogy tehetségeket igazoljon a Sheffieldhez. Megpróbálta szerződtetni Ricky Villát és Ossie Ardillest, de ők végül a Tottenhamhez igazoltak. Az édesapám emiatt tovább nézelődött, és talált egy srácot, akit csodagyerekként tartottak számon, ő volt Maradona”– idézi a Sky Sport Keith Haslamet.

„Megnézte a játékát, és azonnal tárgyalni kezdett a klubjával. Egy 400 ezer fontos üzletről volt szó, de a Sheffield United akkori tulajdonosa, John Hassel azt mondta, hogy nincs olyan 18 éves játékos a világon, amely megérne ennyi pénzt. Így meghiúsult az üzlet. Az apám végül Alex Sabellát vitte Angliába a Sheffieldhez” – zárta a történetet korábbi vezetőedző fia.

 

 

Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior góljával nyertek és kijutottak a vb-re a brazilok Ancelotti első hazai meccsén

Foci vb 2026
2025.06.11. 07:37

Carlo Ancelotti gól nélküli vb-selejtezőn mutatkozott be a brazil válogatott kapitányaként

Foci vb 2026
2025.06.06. 07:40

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

A visszavágón is simán nyert a Sheffield United, döntőzhet a Premier League-be jutásért

Angol labdarúgás
2025.05.12. 23:17

Kihasználta emberelőnyét a Sheffield United, nagy lépést tett a rájátszásdöntő felé a Championshipben

Angol labdarúgás
2025.05.08. 22:57

Világbajnok labdarúgót gyászolnak az argentinok

Minden más foci
2025.05.06. 07:33

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
2025.03.26. 15:01

Akár tíz évre is börtönbe zárhatják Maradona volt testőrét

Minden más foci
2025.03.26. 14:16
Ezek is érdekelhetik