Hollandia: megvan, ki lehet Koeman utódja a válogatottnál

MTI MTIMTI MTI
2020.09.17. 11:40
null
Sajtóértesülések szerint Frank de Boer a legesélyesebb jelölt a holland kapitányi posztra (Fotó: AFP)
Sajtóértesülések szerint Frank de Boer a legesélyesebb jelölt a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára, melyet Ronald Koeman az FC Barcelona kedvéért hagyott ott még augusztusban.


A holland média arról számolt be, hogy az 50 éves szakemberrel hamarosan tárgyalást kezdeményez a futballszövetség (KNVB).

De Boer legutóbb az egyesült államokbeli Atlanta Unitedet irányította, de nem érte el a várt sikereket, így távozott. A játékosként Bajnokok Ligája- és UEFA-kupa-győztes, 112-szeres válogatott szakember edzőként az Ajaxszal zsinórban négyszer volt holland bajnok 2010 és 2014 között. A 2010-ben világbajnoki ezüstérmes holland válogatottnak ő volt a másodedzője.

„Azt hiszem, Hollandiában a miniszterelnöki tisztség mellett a szövetségi kapitányi poszt talán a legfontosabb” – jelentette ki korábban De Boer.

A KNVB célja, hogy a következő, októberben sorra kerülő válogatott meccsekig megtalálja az új szakvezetőt. A felkérést Frank Rijkaard nem vállalta, a szövetség pedig kikérte a játékosok véleményét is, akik közölték, nem szeretnék, ha ismét Louis van Gaal lenne a kapitány, helyette Henk ten Cate – aki az MTK-val kupagyőztes volt – kinevezését javasolják.

A hollandok októberben Mexikó, Bosznia-Hercegovina és Olaszország ellen lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Vereségként megélt döntetlen a nevesincs hollandok elleni Eb-selejtezőn

Népsport
2026.09.07. 16:06

Xavi: Legalább a dobogón ott voltam... – bemutatták az új holland kapitányt

Minden más foci
2026.08.25. 21:24

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
2026.08.13. 08:25

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.12. 16:33

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
2026.08.12. 12:30

A világbajnoki szövetségi kapitányok csaknem harmada elköszönt

Képes Sport
2026.07.24. 14:49